„Nem tudom és nem is akarom azt a kaposvári zakót ráhúzni a miskolci társulatra”

Miskolc - Hogyan lesz a rengeteg betűből előadás? Miért örülhet a színész, ha nehéz a dolga? Interjú Mohácsi János színházi rendezővel.

Miskolcon rendez a magyar színházi élet egyik legeredetibb és legfontosabb alkotója. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát viszi színre. Nem először – és ezzel kapcsolatban az is szóba került beszélgetésünkben, hogy el kell-e hajítani az embertelenül sok munkával megtalált tudást és tapasztalatot, csak mert egyszer már megvolt az előadás a rendezőnek. Mohácsi Jánost kérdeztük.

A színházi sajtó egy része szerint már az hírértékű, hogy Mohácsi János most először rendez Miskolcon. Ön szerint is jelentős esemény ez?

Mohácsi János: Nem tudom megítélni. Mindenhol örömmel dolgozom.

Az eddig véleményt nyilvánító közönséget viszont láthatóan foglalkoztatja, milyen lesz az első itteni találkozás egy Mohácsi-művel.

Mohácsi János: Szerintem meg tudok felelni a várakozásnak. Nem aggódom. Lehet, nagyképűségnek tűnik, de elég sokat és elég jól dolgozunk ahhoz, hogy ne csalódás legyen a vége.

Sajátos nézőpont, hogy Mohácsi János hatásával hamarabb lehetett találkozni, még mielőtt maga Mohácsi János ideért volna. Rusznyák Gábor – szerintem korszakos – Kivilágos kivirradtig rendezése kapcsán hozta szóba önt egy kritikus.

Mohácsi János: Boldog lennék, ha az én munkámra valaki azt mondaná, hogy rusznyákos. Ő olyanokat tud a színpadon, amiket én nem. Dolgoztam vele, ez minden szempontból sokat jelent a számomra. Az én rendezéseimre rá lehet mondani, hogy sok közük van Gothár Péterhez, Ascher Tamáshoz, Babarczy Lászlóhoz. Az előadásokban használt szövegeink nyelvezetét a Parti Nagy Lajoséhoz szokták hasonlítani. Én ezt inkább dicséretnek érzem, mint elmarasztalásnak. Egyazon időben, egyfajta színházi kultúrában élünk. Borzasztóan nehéz kikerülni egymást és egymás hatását.

Mégis, az egyik alkotónak inkább érezhető a hatása a színház egészére, mint a másiknak.

Mohácsi János: A mi szakmánknak, ahogyan a versenysportnak is, az egyik leglényegesebb eleme a szerencse. Engem valamiért mindig kedveltek a kritikusok. Gábort nem mindig. Én ezt nem nagyon értem. Remélem, nem kivételeztek velem. Azt sem értem, hogy a nagy szakmai sikerek miért nem érték el őt. Számtalan előadását említhetném, a Julius Caesarját vagy a Goldoni Nyaralás rendezését, amiből legalább annyit tanultam, mint esetleg ő tőlem. Fogalmam sincs, miért nem kapta fel ezeket a kritika, miért nem lettek nagy sikerű előadások.

Csak a kritika tud naggyá tenni egy előadást? Ez így rendben van? Azért is kérdezem, mert legutóbb, a színházi kritikusok díjainak odaítélése előtt nyilvánosságot kapott a céhtagok vitája: sok kritikus sok előadást nem lát, a kritikus szakmának mintha nem is lenne rálátása a hazai színház egészére.

Mohácsi János: Nem nagyon van más szakmai szempont Magyarországon. A POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó – a szerk.) képviselhetné a szakmaiságot. Sem igazságtalan, sem puha nem szeretnék lenni, de a POSZT olyasminek tűnik, mint amikor a mókus őrs kirándulgat. Nincs súlya, miközben kétségtelen, nagyon jó ott lenni, találkozni a kollégákkal. A különféle művészeti elismerések rendszerét, úgy, ahogy van, átitatta a politika. A díjak kis részénél mondhatod azt, szerencsés esetben, hogy hohó, ez egybeesik a saját szakmai tapasztalataiddal, a véleményeddel. Ebben a zsebkendőnyi országban, amelyiknek nagyon kellene vigyáznia a törékeny és illékony kultúrájára, a Magyar Televízió nem rögzít előadásokat, mint régebben tette. Ha egy előadás már nincs műsoron, nem emlékeztet rá semmi. Maradnak a kritikusok – nem akarom misztifikálni a kritika súlyát és erejét, de kétségtelen: a színházban dolgozó emberek munkájának szinte az egyetlen nyoma a kritika. A közönség több előadást néz, mint a kritikusok, de kevés néző ír könnyen arról, milyen dögös előadásokat látott a színházban. A kritikusok pedig ezt teszik.

Nem szeretnék leragadni ennél a témánál, de muszáj megjegyeznem: nem gondolom, hogy Rusznyák Gábor miskolci Másik Sirálya kevésbé létező és kevésbé fontos előadása lenne, csak mert nem találta meg a kritika, mint a Kivilágos kivirradtig, amit viszont szinte egybehangzóan szeretnek az elemzők.

Mohácsi János: Ez mostanra kialakult környezet, biztosan elkísér minket egy ideig, és nem tudni, merre változik utána. Megjegyzem, amikor én nőttem fel, amikor én lettem húszból negyvenéves, akkoriban nagyon is számított, hogy jártál-e színházba, megnézted-e a filmeket, olvastad-e ezt meg azt. Nem csak az értelmiségi léthez tartozott hozzá, hanem egyáltalán a léthez. Ez eléggé felhígulni látszik.

A kritikának köszönhetően viszont pontosan lehet tudni, hogy volt már egy Játék a kastélyban rendezése Kaposváron. Jól dokumentáltan színháztörténeti jelentőségű. Ha valaki olyan szintre jut el valamivel, mint például ön ezzel a munkával, mit keres ugyanabban a műben, egy másik előadás keretei között?

Mohácsi János: Embertelen mennyiségű munkát fektettem abba az előadásba. Csak azért, mert már egyszer megvolt az életemben, nem akarom elhajítani. Ez nem ilyen egyszeri dolog.

Nem volt értékítélet a kérdésemben. Őszintén érdekel a válasza.

Mohácsi János: Attól, hogy Leonardo megfestette a Madonnát rózsával, még festhet fiatal Madonnát, megfestheti őt a sziklák között, és a többi. Természetesen nem hasonlítom magam Leonardóhoz, a hajam is rövidebb, de ez a hasonlat talán valamennyire megvilágítja ezt a művészi problémát. Ha egy színházi előadást eljuttatok a premierig, akkor sem mondhatom, hogy készen van. Előadásról előadásra változik. Hogy milyen, azt meghatározza az aznapi közönsége is. Az is fontos körülmény, hogy itt más színészek dolgoznak. Más dolgokat kell kitalálni. Máshogyan alakul a darab élete. Molnár Ferenc történetén és a saját értelmezésemen – ami a sajátommá teszi ezt a darabot – már nem változtatok. De nem tudom és nem is akarom azt a kaposvári zakót ráhúzni a miskolci társulatra. Amikor elkezdjük a munkát, mindig és mindenhol az a kérdés, ezt szögezem a színészeknek: hogyan lesz ebből a rengeteg betűből előadás? Hogy milyen legyen Turai, és sorolhatnám a többi szereplőt, az húsba vágó napi kérdés. Dolgozunk rajta, hogy ez a kérdés önmagát megválaszolja. Akkor jó az előadás, ha élő, önmagát javítani képes organizmust hoztunk létre. Ha a saját életét éli tovább. Ha ellenáll a dolgok természetes kopásának vagy romlásának. Ez az én melóm. És ez benne az érdekes mindig. Akkor is, ha először rendezek meg valamit, és akkor is, ha ötödször.

Molnár Ferenc darabjának az egyik dilemmája, ami akkor itt is érvényes kérdésként adja magát, hogy nehéz-e színházat csinálni?

Mohácsi János: Bármikor, ha ez felmerül, azt mondom a kezdő színészeknek és a gyakorló sztároknak is: „Ha nem lenne nehéz, nem téged választottunk volna erre a feladatra. Akkor megcsinálnám én. Örülj neki, hogy nehéz a dolgod.” És magamnak is azt mondom, örüljek neki, hogy nehéz dolgom van, nagyon sokat kell gondolkodnom. Merthogy a sok munka sok jutalmat is ad.

A kaposvári előadása rendkívül hosszan tartó csendes játékkal kezdődött. A csendnek más előadásaiban is kitüntetett szerepet szán. Kiszámítható-e a csend hatása?

Mohácsi János: Ami ezt a csöndet illeti, fogalmam sincs, mekkorának kell lennie. Kaposváron Kelemen Jóskára volt bízva, itt Szatmári Gyurira. Ő a legjobb műszer rá, hogy lemérje: az aznapi közönségnek milyen hosszú csöndre van szüksége. Molnár Ferenc azt írja: hosszú, majdnem kínos csönd. Annyira örültem, amikor olvastam ezt a szerzői utasítást – a drámaíró gyakorlatilag rendezőként is gondolkodik, hogy mi történjen, amikor három ember bejön a színpadra, és a közönség semmit sem tud még róluk. Ez minden este más. Kaposváron nagyon gyakran nyílt színi tapsot kapott. Ki tudja miért. Talán megértették, hogy az a csönd nem froclizás, hanem a létezésnek egyfajta csöndje.

Kínál-e a nézőinek valamilyen kapaszkodót az előadás, hogy magát a történetet hogyan ítéljék meg? Jó-e például, hogy egy kapcsolatot akar megmenteni a színház, vagy ez emberbaráti cselekedet üzletvezérelte gesztusa rosszat tesz, amikor hazugsággal próbál helyrehozni valamit?

Mohácsi János: A Játék a kastélyban alaptörténetéről beszélünk. Ez nagyon egyszerű történet, megcsalással, a következményeivel, azoknak az eltussolásával. Már amikor először olvastam, napnál világosabb volt, hogy ebben a műben súlyos, nagy hazugságok vannak, nagyon finom igazságként előadva. Azt is látom, hogy ezek az emberek bizony benne élnek a szituáció szorításában. Maga az élet ilyen. Ilyen szempontból nagyon jó drámának tartom ezt a művet. Sem most, sem az előadásban nem fogok rá válaszolni, mit gondolok arról, hogy azt a fajta hazugságot, ami köré a darab szőve-fonva van, elítélendőnek tartom-e. Ezek az emberek nem tudnak mást csinálni. Csak ezt. És ennek, mint a legszigorúbb görög tragédiákban, nagyon súlyos következményei vannak. Itt például a happy end. Ami nem biztos, hogy jó alapokon nyugszik. De az már legyen a néző problémája, mit gondol erről.

- Bujdos Attila -

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (színlap)

Anekdota három felvonásban.

Bemutató: 2017. március 31., 19:00, Kamaraszínház

Turai: Görög László Jászai-díjas

Annie: Czakó Julianna

Almády: Gáspár Tibor Jászai-díjas

Gál: Szatmári György

Ádám: Feczesin Kristóf

Titkár: Simon Zoltán

Lakáj: Szegedi Dezső Jászai-díjas

Díszlettervező: Khell Zsolt Jászai-díjas

Jelmeztervező: Remete Kriszta

Dramaturg: Mohácsi István

Zene: Zságer-Varga Ákos

Ügyelő: Együd Tünde

Súgó: Bíró Klára

Rendezőasszisztens: Kriston Szabolcs

A hangfelvételeknél közreműködött: Nagy Nándor

Rendező: Mohácsi János Jászai-díjas, érdemes művész

Névjegy: Mohácsi János

Jászai Mari-díjas magyar rendező, egyetemi tanár, színész.

1983–2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője volt.

2010–2011 között még ugyanitt vendégrendező, majd szabadúszó.

2013-ig volt a Nemzeti Színház külsős rendezője is.

Rendezett és rendez a Bárka Színházban, a Nemzeti Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Vígszínházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

A hivatalosan 2004. augusztus 27-től működő Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar Színházi tanszékének vezető mesterségtanára volt 2013 őszéig.

Játék a kastélyban

Molnár Ferenc a Játék a kastélyban című zseniális vígjátékában egyszerre ír szerelemről és a színpad hatalmáról. Két színműíró, Turai és Gál kedélyesen beszélgetnek új operettbemutatójuk fiatal és tehetséges komponistájával, Ádámmal, amikor a szomszéd szobában megszálló színésznőt, Annie-t – Ádám menyasszonyát és szerelmét – hallják veszekedni a produkció egyik színészével, korábbi szerelmével. A vitából hallhatóan békülés lesz, a fiatal zeneszerző ennek hallatán összeomlik. Turai tudja, hogy meg kell mentenie a fiút, és vele az operettet is. Ehhez minden írói tehetségére szüksége lesz. (A Miskolci Nemzeti Színház ismertetője.)