Méhekkel állítanák meg a külföldre készülő fiatalokat

Budapest, Edelény, Miskolc - Egy borsodi kisváros fiatalja jó eséllyel mosogatni megy külföldre, de minimum elköltözik valamelyik nagyvárosba, ha nem talál helyben munkát. Ezt próbálja a méhészkedés segítségével megállítani az egyik edelényi általános iskola tanára. Szakkört szervezett a diákoknak, az oda járó tízéves gyerekek pedig már most tudnak szinte mindent, ami a méz előállításához kell. Ha csak egy gyereknek sikerül annyira megszeretnie ezt a szakmát, hogy a környéken maradjon, már akkor megérte az a pár méhcsípés. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.

- Az nem egy méh, úgyhogy ne féljél!

- Biztos?

- Biztos.

- Jó, köszi”

– két ötödikes fiú nyugtat, miközben az arcvédő hálóm előtt köröz kitartóan valamilyen rovar, ami ezek szerint nem méh. Először oda sem akarok menni a kaptárakhoz, főleg, hogy már az autóból kiszállva hallani lehet a monoton, de annál erősebb zúgásukat. Aztán amikor meglátom, hogy tízéves kisfiúk halál nyugodtan veszik fel a védősisakot, és indulnak befelé, rájövök, hogy muszáj mennem.

“Titeket csípett már meg” – kérdezem tőlük, reménykedve a határozott nemben. Helyette kórusban mondják, hogy persze. “A Balázsnak múltkor a hálón keresztül csípte meg az orrát, be is dagadt neki akkorára, mint egy krumpli” – mesélik olyan vidáman, mintha kb. arról beszélnénk, hogy a délutáni focimeccsen lőttek két gólt. Egyébként is, a méhcsípés egészséges, kivéve, ha allergiás az ember – viccelődnek velem tovább a fiúk, szerintem direkt élvezik, hogy szívathatnak.

A Borsod megyei Edelénytől alig pár kilométerre vagyunk, egy erdei tisztáson, ahol az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola három kaptárában készül a méz. Balázsnak, az iskola biológia-technika szakos tanárának is vannak itt saját méhei, évek óta méhészkedik családjával a pedagógusi pálya mellett. Tavaly arra gondolt, hogy ha már itt van ez a remek lehetőség, akkor vonják be a diákokat is, és tanítsák ki nekik ezt a szakmát.

“A környék ideális a méztermesztésre: van repcénk és kiváló akácosunk, őstermelők, akik ezzel foglalkoznak, csak sajnos nem elegen. Pedig ha valaki jól csinálja, tisztességesen meg lehet belőle élni. Innen jött az ötlet: próbáljuk meg ezt a szép szakmát megismertetni a gyerekekkel, hátha így helyben tudjuk legalább néhányukat tartani. Sajnos azt látjuk, hogy az iskola után a diákok elmennek Angliába mosogatni, vagy a fővárosba, Miskolcra, mert itt nem találnak munkát” – meséli.

A szakkör idén indult el, jelenleg hét-nyolc diák a tagja, ők hetente legalább egyszer kimennek az erdőbe, és tanulják, hogyan készül a méz. Jellemzően fiúk járnak, de van köztük egy nyolcadikos lány is. A mézet nem adják el, hanem hazavihetik majd a gyerekek. Ez utóbbi nagyon fontos része a programnak, mert kell, hogy a saját szemükkel lássák, hogy előállítottak valamit, abban a mézben, amit majd a teájukba tesznek, az ő kezük is benne van. A program Balázs szerint még gyerekcipőben jár, de szeretnék, ha később minél több gyerek csatlakozna a szakkörhöz.

“Ma szép időnk van, ideális a virágpor hordásához, látszik is a méheken, hogy jókedvűek” – mondja Balázs, miközben egy teáskancsóra emlékeztető fémedényben füstöt csinál. Hát, én nem látok rajtuk semmit, csak abban bízom, hogy még véletlenül se vegyék észre, hogy a világon vagyok. Ezt mondjuk megnehezíti, hogy még reggel befújtam magam parfümmel, ami nem túl szerencsés, ha méhek közé készül az ember. “A füst azért kell, mert attól megnyugszanak” – mondja a fiatal tanár a gyerekeknek. Pár perc múlva az is kiderül, hogy miért kell őket lenyugtani, miközben pont az előbb hangzott el, hogy ma kifejezetten jókedvűek. Balázs füstölni kezdi a kaptárak tetejét, majd belenyúl és kihúz egy tálcát, amin többszáz méh dolgozik éppen. Az életükbe történő durva beavatkozásnak nem örülnek, ezért kell előtte őket füsttel lenyugtatni.

Ezt most még Balázs csinálja, egyrészt mert neki van védőkesztyűje, másrészt ennyire még nem profik a gyerekek. De elméletben már mindent tudnak a petékről, az anyaméh szerepéről, arról, hogy csak a női méhek dolgoznak, hogy egyik méh nem mehet csak úgy be egy másik kaptárba, mert megöli a többi méh, hogy ha esik az eső vagy fúj a szél, akkor ingerültek lesznek.

Nem csak a szakkörös gyerekeket vonják be a méhészkedésbe, a téma egy sima biológia órán is szóba kerül. Az iskola nemrég vett egy robotkészletet, amiben méhrobotok és egy földre tett tábla segítségével tanítják meg, hogy mi is az a nektár, és mivel indul az a folyamat, aminek a vége, hogy üvegbe kerül a méz. “Azt gondolom, hogy ha egy gyerek a kezébe vesz egy ilyen eszközt, és ezen keresztül tanulja meg, hogy mit is csinálnak ezek az állatok, az jobban berögzül, mintha kiállok a tábla elé és erről magyarázok tíz percet” – mondja Balázs, aki nem csak a méhészkedéssel próbálja kitágítani a sokszor dögunalmas oktatási kereteket: falmászást is tanít a diákoknak, illetve egy társával együtt LEGO robotika szakkört is tart délutánonként. Az iskolában folyó LEGO oktatási módszerről korábban már írtunk, azt a cikket itt olvashatja el. Ezen kívül folyamatban van egy pályázatuk, amit ha megnyernek, erdei iskolát is nyitnának. Akkor pedig a száraz könyvek helyett tényleg testközelből tapasztalhatnák meg a gyerekek, hogyan néz ki egy gomba, vagy hol nő a fákon a moha.

Végzettséget nem ad ez a képzés, de a tanév végén kapnak majd egy oklevelet. A nem titkolt cél viszont az, hogy annyira felkeltsék az érdeklődést a szakma iránt, hogy annak akár egy OKJ-s méhész tanfolyam legyen a vége. A gyerekek közül egy van, akinek a szülei már most is méhészkednek, igaz, nem ebből élnek. Meg is lepődik rajta, hogy mennyivel olcsóbban árulják ők a mézet, mint amennyiért mi vesszük.

Szeretik ezt csinálni, annyira, hogy van, hogy szombaton járnak ki Balázzsal a kaptárakhoz. De azért még nem vágják rá egyből, hogy méhészek lesznek, amikor a jövőről kérdezem őket. Van, aki egyenesen Texasba készül, a többség viszont informatikus szeretne lenni. De már az is nagy eredmény, ha csak hobbiszinten folytatják majd ezt a szakmát.

A mai munka nagyjából egy órán keresztül tart, Balázs kiveszi a tálcákat, megnézi, hogy mi a helyzet bennük, aztán megméri a kaptárak súlyát, ebből lehet következtetni rá, hogy hány kiló mézük lesz, egy itatóba vizet önt a méheknek. Mindent ő csinál, de a gyerekek szorosan mellette állnak, és minden lépést alaposan elmagyaráz. Bár nagy volt a fiúk szája, azért néha látom rajtuk, hogy bizony ők is félnek a méhektől. Akármikor rászáll valamelyik kabátjára egy, már megy a hessegetés, bár ezt ugye elvileg nem szabad. Nekem is elmondják az elején, hogy ha rámszáll egy, akkor maradjak mozdulatlan és higgadt, ennek ellenére egyikük teljes rémületbe esik, amikor úgy érzi, hogy bemászott egy a sisakja alá. A többiek próbálják neki mondani, hogy az nem méh volt, de láthatóan nem lehet lenyugtatni. Végül saját magában oldja meg a helyzetet annyival, hogy akkor biztos egy kullancs mászott rá.

– Prókai Eszter | abcug.hu –

Mit tanultál ma az iskolában? Semmit

Négy meg hat, az összesen tíz, az egres egy savanykás ízű bogyós gyümölcs, a bokrok pedig általában alacsonyabbak, mint a fák. Az elsősök matekóráján nem a tanító beszél össze-vissza, ez a LEGO módszer, ami a sárga emberkék és a színes kockák segítségével tanít meg úgy rengeteg dolgot, hogy a gyerekeknek fel sem tűnik. Egy borsodi iskolában egy éve használják a dán játékot, a diákok imádják, két összeadás között pedig megtanulnak együttműködni is. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.