„Az a baj, hogy ki sem jutnak” - Interjú: Repka Attilával, aki 25 éve lett olimpiai bajnok

Miskolc - Negyedszázaddal ezelőtt nyert olimpiai bajnokságot Repka Attila.

Huszonöt éve született meg Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye első, és mindmáig egyetlen aranyérme olimpiai játékokon. A diósgyőriek birkózója, Repka Attila 1992-ben Barcelonában állhatott fel a dobogó legfelső fokára a kötöttfogásúak 68 kilogrammos súlycsoportjában. A bajnok szerkesztőségünk vendége volt ezen alkalomból.

Foglalkozik a 25 éves évfordulóval, amely éppen most van?

Repka Attila: Nem tartom számon, és senki sem hívta fel rá a figyelmem… Tényleg. Eszembe sem jutott.

… és most, hogy lapunk fel­emlegette?

Repka Attila: Nem hiszem, hogy lesz bármilyen ünnepség ezen alkalomból. Az emlékek azért beugranak, megvannak, de olyan messze van… Már elmúlt, kész, a jelennel foglalkozom, szerencsére akadnak bőven tennivalóim…

Azért az a siker kihatással volt az egész életére…

Repka Attila: Csak megnyertem egy versenyt. Nincs igazság, mert az akkori birkózócsapatban ugyanannyit edzett mindenki, ugyanúgy akarta az első helyet, és csak én nyertem akkor, valamint Farkas Péter.

Lehet banális a kérdés éppen a válasza miatt, de hogyan indult neki a barcelonai játékoknak?

Repka Attila: Már négy évvel korábban, 1988-ban Szöulba is úgy utaztam, hogy nyerek, nyerhetek, hiszen abban az évben már Európa-bajnok voltam. Ez akkor nem sikerült, és csak nyolcadik lettem. Ugyanígy, ugyanezzel a szándékkal készültem Spanyolországba is. Máshogy nem lehet felmenni a szőnyegre, csak úgy, hogy minden meccsedet meg akarod nyerni. Annyit még Szöulról: öt birkózó volt egy apartmanban, velem együtt, és biztosak voltunk abban, hogy ebben a társaságban van egy olimpiai bajnok, csak nem tudtuk, hogy kicsoda. Persze, legkevésbé Sike Bandira számítottunk… A MOB azonnal adott „kiadások” címszó alatt 1000 dollárt, elmulattuk, természetesen az ő beleegyezésével. Ebből, vagyis az akkori közösségből előbb-utóbb mindenki nyert valamit, valahol, vb-n, Eb-n­­­­… Az idő tájt inkább az európai dominancia volt a jellemző a birkózásra. Most már sokkal nehezebb a helyzet, de hát ez van, ez lett, ezzel együtt kell élni, így kell megpróbálni eredményeket felmutatni.

Azon a bizonyos barcelonai napon, amikor a döntőt rendezték, ugyanúgy zajlott minden, ugyanúgy készült, mint akármelyik másik napon előtte?

Repka Attila: Nem történt semmi különös. Az előző két nap igazán jól sikerült, hiszen sorban nyertem a mérkőzéseket. Az olimpiai faluban, a szobában nagyon meleg volt, és előtte kaptam egy olyan felajánlást, hogy kibérelnek nekem egy hotelszobát, hogy ki tudjam magam pihenni a döntőre. Erre én azt mondtam: ha eddig jó volt az, akkor az utolsó estére nem megyek el megfázni egy légkondicionált szobába. Az alapizgalom megvolt, hogyne…

Volt valamilyen információja a kazah születésű, de a Szovjetunió felbomlása miatt a Független Államok Közösségének színeiben induló Duguchievről?

Repka Attila: Birkóztam már vele előtte, úgyhogy tudtam, mire számíthatok tőle, megvolt a taktika is. Külön ágra sorsoltak bennünket, tehát benne volt, hogy vele kerülhetek össze a döntőben. Korábban kikaptam tőle kétszer vb-n, nem nagyon, piciken múlt, de ő nyert. Akkor már kétszeres világbajnok volt, és utána, 1993-ban és 1994-ben győzött még két alkalommal.

Azóta találkoztak, szőnyegen kívül?

Repka Attila: Hogyne, majdnem minden világversenyen. Legutóbb a serdülő-Európa-bajnokságon futottunk össze Belgrádban. Az oroszoknál nagyon sok egykori birkózó van a különböző korosztályok mellett, nem tudom a pontos beosztását, de ott a gyerekekről érdeklődött, hogy hány embert hoztunk, tehát abszolút jóban vagyunk, ahogyan az edzőjével is. Ott se került szóba ez az évforduló…

A kezét nem mutatta meg neki, amelybe beleharapott a fináléban…?

Repka Attila: Áááá, az már nem kerül elő… Tényleg korrekt a kapcsolatunk, semmi gond nincs kettőnk között.

Mi történt a teremből való kijövetel után? Azt tudja egyébként, hogy hányadik magyar olimpiai bajnokság volt az öné?

Repka Attila: A 127. A magyar csapatnak Barcelonában az enyém volt a negyedik, előttem Egerszegi Krisztina nyert kétszer és Darnyi Tamás egyszer úszásban, és még aznap Kovács Anti judóban. Darnyi második győzelmét már láttam, s persze Farkas Peti sikerét is. Egy ideig még a helyszínen voltam, meg­ölelt, aki ott volt, majd kimentünk a városba és egy kicsit elengedtük magunkat.

Itthon mivel várták, mit, miket kapott az aranyéremért?

Repka Attila: Egy bagatell összeget kaptam a várostól, ami már akkor sem számított soknak, ez 100 000 forint volt. A megyeháza részéről 250 000 forint jutalmat adtak, a Fábián Autóház pedig egy autót adott. A MOB 1,5 millió forintot utalt az egyéni olimpiai bajnokoknak, ez az összeg most, 2016-ban Rióban 35 millió forint volt.

Nem titok, hogy az olimpiai érmesek életjáradékot kapnak. Jelenleg mennyi jár egy volt bajnoknak?

Repka Attila: A mindenkori bruttó átlagkereset, ami jelenleg 300 000 forint.

Azért egy illusztris sorba tartozik, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy olimpiai bajnok. Ha bemutatkozik – mondjuk, Miskolcon és a megyehatáron túl –, tudják, hogy kicsoda?

Repka Attila: Főleg a mi korosztályunk, a 45 évnél idősebbek azok inkább, akik tájékozottabbak, akik ismerik a régi sportolókat. Ha ismerkedek valakivel és bemutatkozom, akkor egyből jön a visszakérdés, hogy „csak nem az a Repka…?”

Mi van most a magyar birkózással?

Repka Attila: Szerintem rendben van. Már mi is a következő, 2020-as játékok, Tokió jegyében dolgozunk, reméljük, hogy ott lesznek érmeink. Az idei Eb-n, a nőket is idevéve hoztunk nyolc érmet, ami azért nem rossz, ráadásul a kötöttfogásúak csapatban megelőzték az oroszokat. Rövidesen világbajnokság, ott és akkor dől el, hogy milyen súlycsoportok lesznek, milyen szabályok, milyen kvalifikáció. Ennek tükrében lehet majd csapatot összerakni.

Barcelona óta eltelt 25 év, és a város, a megye nem nagyon tud érem-, netán aranyesélyes versenyzőt kitermelni…

Repka Attila: A legnagyobb baj az, hogy senki el sem jut már magára az olimpiára. Sokan elmennek, mert nincsenek olyan körülmények, támogatás. Azért én bízom a fiatalokban, hogy előbb-utóbb lesz utódom…

- Molnár István -

Út az aranyéremig

B csoport, 1. forduló

1992. július 26., vasárnap: Repka Attila – Stojan Stojanov (bolgár) 4-1

B csoport, 2. forduló

1992. július 26., vasárnap: Repka Attila – Szabó Palóc Nándor (jugoszláv, egyéni olimpiai induló) 10-1

B csoport, 3. forduló

1992. július 26., vasárnap: Repka Attila – Petrică Cărare (román) 6-0

B csoport, 4. forduló

1992. július 27., hétfő: Repka Attila – Ghani Yalouz (francia) 6-0

B csoport, 5. forduló

1992. július 27., hétfő: Repka Attila – Rodney Smith (amerikai) 10-0

B csoport, 6. forduló

1992. július 27., hétfő: Repka Attilának nem kellett birkóznia

Döntő

1992. július 28., kedd: Repka Attila – Islam Duguchiev (FÁK-beli) 1-0 – hosszabbításban

Névjegy: Repka Attila

Született: Miskolc, 1968. január 10.

Versenyszám: kötöttfogás, 68 kg.

Klubjai: Diósgyőri VTK (1978–1992), Diósgyőri BC (1992–1998), Diósgyőri BC (2004).

Edzői: Rusznyák József, Görcsös József, Szalontai Zoltán, Gutman József.

Legnagyobb sikerei: olimpiai bajnok (1992, Barcelona), olimpiai 8. (1988, Szöul), vb-ezüstérmes (1995, Prága), vb-bronzérmes (1990, Róma), Európa-bajnok (1988, Kolbotn; 1989, Oulu; 1994, Athén; 1996, Budapest), 10-szeres magyar bajnok.

Díjai, elismerései: A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992), Miskolc díszpolgára (1993), Az év magyar birkózója (1994, 1995, 1996), Az év magyar férfi sportolója választás, 2. helyezett (1995), Az év miskolci sportolója (1997).

Példaképe lehet régiónk valamennyi sportolójának

Repka Attila olimpiai bajnoki címe örökre felbecsülhetetlen érték.

„A sors ajándéka, hogy a diósgyőri birkózás ilyen eredménnyel büszkélkedhet, és a ma is aktív, a birkózásnak élő edző évtizedekig példaképe lehet minden Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportolónak – mondta dr. Szinay Attila, a Diósgyőri Birkózó Club felügyelő bizottságának elnöke. – Attila bebizonyította, hogy miként lehet szorgalommal, munkával és tehetséggel eljutni egy nehéz sorsú vidékről a világ tetejét jelképező dobogó legmagasabb fokára. A negyedszázados évforduló kapcsán érzett örömöt beárnyékolja az a tény, hogy úgy érzem, Miskolc legsikeresebb sportága nem kap elég figyelmet, ahogy Attila előtt is csak a szülővárosán kívül nyílnak meg azok az ajtók, ahol a segítséget mérik. A birkózók erős és kitartó emberek, de nagy bajnokunk ezen tulajdonságai mellett még különleges tehetséget is kapott a Teremtőtől, és ha visszagondolok a barcelonai diadalára, akkor újra átélem azt hátborzongató érzést, amit az okozott: egy barátunk olimpiai bajnok lett, azon a napon érte játszották le és könnyeztük meg a Himnuszt.”