„Nyitnunk kell tovább a közösségek felé”

Miskolc - Közösségfejlesztés, digitalizálás, új épület építése: csak néhány az új igazgató feladatai közül.

Tóth Arnold évekig dolgozott a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyetteseként, majd megbízott igazgató lett. Augusztus 1-től ő a múzeum igazgatója, Pusztai Tamást váltja a poszton.

Május volt, amikor a Herman Ottó Múzeum még a világsajtóban is szerepelt, táncos videójukkal megnyertek egy világversenyt, maguk mögé utasítva egy amerikai és egy ausztrál múzeumot. Mi lett a siker hozadéka?

Tóth Arnold: Komoly ismertséget hozott, a közönség innentől kezdve picit jobban figyel ránk, érdekli őket, mi van a múzeumban. S bár nem alapfeladatunk, hogy ilyen módon keressük a népszerűséget, de jól segíti azt a tevékenységet, amit szeretnénk elindítani. Április 1-től megbízott igazgatóként voltam a funkcióban, augusztus 1-től kaptam meg a kinevezésemet. Az egyik irány, amiben gondolkozom, hogy minél inkább nyissunk a közösségek felé. Ez a kampány és az internetes szavazás is jó példa arra, hogy hogyan tudunk a közönség minél szélesebb rétegeihez eljutni.

Milyen lehetőségeket lát még erre?

Tóth Arnold: A Herman Ottó Múzeum nagyon sokszínű intézmény, széles körű és erős a társadalmi beágyazottsága. Az ásványtár például jó kapcsolatot ápol az ásványgyűjtőkkel, a Pannon-tenger Múzeumba jelentkezik a barlangászokon át a madarászokig mindenki, akit a természettudományok érdekelnek. Néprajzos kollégáink a népművészeti egyesületekkel, hagyományőrző kézművesekkel vannak jóban, és így tovább. Ez a sok-sok közösség laza módon kapcsolódik a múzeumhoz, egyfajta holdudvart teremt számunkra. Célunk és feladatunk a következő évekre, hogy fizikailag is hozzuk be őket az épületek falai közé. Erre van is lehetőség, hiszen komoly uniós források nyíltak meg a közösségfejlesztésre. Ennek fontos része, hogy a házainkat még alkalmasabbá tegyük a közönség fogadására. Olyan tereket kell létrehozni, ahol nemcsak egy kiállítás kapcsán, hanem egy beszélgetésen, író-olvasó találkozón, azaz más műfajú rendezvényeken is otthonosan tudja magát érezni a vendég. Mert nem önmagában a látogatószám az érdekes, hanem a látogatókkal való kapcsolat minősége. Én ebben látok előrelépési lehetőséget.

Az intézmény új igazgatójaként mi az, amin változtatni szeretne?

Tóth Arnold: A múzeumi kiadványok terén óriási a hiány­érzetem. Annak örülök, hogy az évkönyvünket sikerült megtartani, és minden évben jelennek meg tudományos publikációink, így meg tudjuk mutatni, hogy nagy múltú kutatóintézmény vagyunk. Ám hiányoznak a közönségnek szóló nagyszabású kiadványaink. Például a kiállítási, gyűjteményi katalógusok. Ebben azért is erősödnünk kell, mert közeleg néhány évforduló: ebben az évben 50 éves a Miskolci Galéria, 2019-ben lesz 120 éves a Herman Ottó Múzeum, és ugyanebben az évben kezdődik az alkotóház, a képzőművészeti szabadiskola 100 éves jubileuma. A másik, amiben előre kell lépnünk, az az internetes, online megjelenés. Szeretném magasabb szintre emelni a digi­talizálás folyamatát. A gyűjteményeinknek legfeljebb 1-2 százaléka látható kiállításokon – de akkor már nagy számot mondtam –, a többi a raktárakban található. Ennek a hatalmas kulturális örökségnek a bemutatására a digitalizálás az egyetlen használható eszköz. És ahhoz, hogy az adatbázisok jól kutathatók és látogatóbarátak legyenek, hogy tudjanak létezéséről az emberek, meg kell újítani a honlapunkat, honlapcsaládunkat is.

Hol tart a digitalizálás?

Tóth Arnold: A néprajzi gyűjteményé közel 100 százalékos feldolgozottságú, a történeti gyűjteményeink bizonyos részeiben is jól haladunk, a Miskolci Galéria kortárs képzőművészeti gyűjteménye és az ásványtár egy része már most is ott az interneten. A közzétételre a német MúzeumDigitár programot használjuk, amelynek hálózatához Németországban 400, Magyarországon 50 múzeum csatlakozott már. Óriási előnye, hogy egy adott tárgyra, tárgytípusra vagy gyűjteményre nemcsak egy-egy múzeum anyagában, hanem az ott lévő összes intézményében egyszerre lehet böngészni. Nem kell odautazni, kutatási engedélyt kérni, raktárakban dolgozni. Úgy látom, ez a múzeumok fejlődési iránya, ezen járnak már régóta a könyvtárak, nekünk hozzájuk kell felzárkózni. Szerencsére komoly állami segítségre támaszkodhatunk.

Mennyi idő, míg sikerül mindent digitalizálni?

Tóth Arnold: Sosem lesz vége. Úgy 250-300 ezer tételből, ez körülbelül 600 ezer tárgyat jelent, áll a múzeum gyűjteménye, amiben nincs benne a frissen előkerülő régészeti leletanyag. A feldolgozás éves szinten úgy tízezres tételben tud haladni, viszont százezres nagyságrendben kerülnek be új anyagok. Egy óriási kásahegyet kell feldolgoznunk és megemésztenünk. Jelenleg 230 ezer a nyilvántartási szempontból jól feldolgozott tárgyunk pontos leírásokkal, méretekkel, leltári számmal, több mint fele fotóval, amit a terveim szerint a következő években szakaszosan közzé is teszünk az interneten.

Korábban többször írtunk a tervekről: építkeznek. Hol tart most a projekt?

Tóth Arnold: Három nagy feladat előtt állunk. Az egyik a Barna György gyűjteménye, az egykori Lézerpont Látványtárban őrzött Kárpát-medence népviseletei gyűjtemény, amit a Kövesi-gyűjtemény és a már meglévő képtárunk összeházasításából létrejövő új képtárral együtt fogunk új helyszínen megnyitni. Ehhez turisztikai projektre pályázott Miskolc és nyert. Óriási építkezés lesz: a főépületünk háta mögött, a Kálvária-domb lábánál bővülünk egy kétszintes épülettel. A földszintjén lesz a viselettár, az emeleten a képtár. Mindkét helyen a legmagasabb színvonalú digitális eszközöket is használó kiállítási technológiával készülünk, ezek valóban turistacsalogatók lehetnek. Az építkezés szeretném, ha párosulna a meglévő fogadóterek, közösségi terek, helyiségek megújulásával. A tervek szerint 2018-ban indul az építkezés, és a 120 éves évfordulót már a kibővített múzeumi komplexumban ünnepeljük.

A Kálvária-dombot a katolikus egyház fejlesztené a korábbi tervekben, ám tavaly arról számoltunk be, hogy elálltak a beruházástól. Sikerült megegyezniük?

Tóth Arnold: Igen, a telekhatár kérdését kellett rendezniük az önkormányzattal, ma már az építési engedély fázisában tart a folyamat. Nagy feladatunk még – ez régi adósságunk önmagunk és a város felé – a papszeri, az öreg múzeumépület rendbetétele. A város legrégebbi középülete, alapjai az avasi templommal egyidősek, állapota a használhatóság határán van. Ha rövid időn belül nem sikerül elindítani a komplex rehabilitációt, akkor könnyen lehet, hogy életveszélyessé kell nyilvánítani, és be kell zárnunk. Szerencsére abban is partner a város vezetése, hogy forrást keressünk rá. Muzeológiai szempontból is fontos ez a projekt, hiszen 2013-ban, amikor megszűnt a megyei múzeumi hálózat, a város múzeuma lettünk. Amikor 2007-ben lebontottuk az akkori várostörténeti kiállítást, nem gondoltuk, hogy mekkora űrt hagy maga után. Újat építenénk, a papszeri épületet szánjuk a helyszínének. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy Miskolc-múzeum lehetne itt. Nemcsak a régmúlttal, hanem a 20. századdal, az 1945 után történtekkel is foglalkozna. A modern, korszerű muzeológiában a múzeum nem mondja el kinyilatkoztatásszerűen, hogy mi a közösség múltja, hanem a közösséget bevonva, a gyűjteményeink segítségével együtt gondolkodunk arról, hogy hogyan értelmezzük a saját múltunkat. Ezt tervezzük: párbeszédek helyszínévé szeretnénk tenni az épületet.

Hogyan?

Tóth Arnold: Szép példája ennek a Volt egyszer egy stadion kiállításunk, a Múzeumok éjszakáján nyitottuk a Papszeren: lakossági adományozás keretében emblematikus tárgyakat gyűjtöttünk össze a diósgyőri stadion múltjáról, a labdarúgással, a DVTK-val kapcsolatban. Végig éreztük a felfokozott érdeklődést az ügy iránt a szurkolók, a diósgyőriek részéről, és az is kiderült közben, hogy mennyire fontos az emlékek megszólaltatása. Az, hogy az emberek – a labdarúgó, az edző, a gondnok, a pályaüzemeltető – elmeséljék a hozzájuk kapcsolódó történeteiket, ezt a látogató meg tudja nézni-hallgatni, ezzel segítünk a saját emlékeit felidézni. Ennek a mintájára gondolkozunk.

Milyen témák adódnak, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot?­­­

Tóth Arnold: A város ipari öröksége például, mert a nagyipar megszűnésének traumáját, az akkori munkanélküliséget csak részben vagy felemás módon dolgozták fel a miskolciak. A másik téma a városkép átalakulása lehetne. A 20. században a panelprogrammal, az iparosítással gyökeresen átalakult Miskolc kinézete, nekünk pedig olyan kincsek vannak a képzőművészeti gyűjteményünkben és fotótárunkban az 1920-as, ’30-as évekből, amelyeket ritkán lát a közönség. Mindez az ő bevonásukkal készülne: megkérdeznénk például, hogyan élték meg a változásokat, milyen családtörténetek kapcsolódnak ezekhez az eseményekhez.

A múzeumhoz 2013-ban betagozódott Miskolci Galériának is feladata a kortárs művészetek közvetítése, a társadalmi jelenségekre való reflektálás. Mostanában mintha kevésbé töltené be ezt a funkcióját. Ön hogy érzi?

Tóth Arnold: Nem a kiállítások száma kevesebb, az összetételük más. Az elmúlt években főként a helyi művészek kapták a nagyobb szerepet: jelenleg élő kortárs alkotók, illetve a közelmúltban elhunyt, a 20. század második feléhez tartozó korszak alkotói. Szeretném, ha Miskolc újra a grafika fővárosává válna. Ezzel szemben a korábbi grafikai biennálék most csak trien­nálék, azaz nem két-, hanem háromévente rendezzük meg. Holott itt van Feledy Gyula, Szalay Lajos, Kondor Béla öröksége. A Miskolci Galéria a maga múltjával méltó arra, hogy helyszíne legyen egy grafikafővárosi funkciónak, viszont fontos lenne, hogy komoly alkotók, művészek rendszeresen jöjjenek és állítsanak ki, és művészeti párbeszéd színtere legyen újra. A jövő évtől szeretném, ha rangos alkotókból és képzőművészeti szakemberekből álló művészeti tanács segítené a munkánkat a galéria programjának átgondolásában.

A Kohászati Múzeumot jelenleg a budapesti székhelyű Műszaki és Közlekedési Múzeum működteti. Többször felmerült, hogy jó lenne, ha átvennék. Van erre esély?

Tóth Arnold: Egy nagy múltú intézmény van méltatlan intézményi besorolásban és finanszírozási helyzetben, és erre valamilyen módon megoldást kell találni. A mi szerepünk és feladatunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan lehetne a Herman Ottó Múzeum hálózatának részeként működtetni. Ám a jelenlegi finanszírozás duplájára lenne szükség, hogy felelősséggel át tudjuk venni. Nem tartom kizártnak – most talán van remény, mert a kulturális támogatások növekedését jelentette be az államtitkár néhány hete – hogy létrejöjjön a fúzió, de ez a döntés nem a múzeumigazgató szintjén történik. Óriási turisztikai potenciál lenne egyébként a kohászati múzeumban.

Év elején társadalmi összefogást sürgettek Csontváry: Az öreg halász című képének megmentéséért, jelentős összeg gyűlt össze. Mi lett a kép sorsa?

Tóth Arnold: Budapesten zajlik a restaurálása. Azon dolgozunk, hogy egy műtárgyszállító, klimatizált ládát vásároljunk számára. Ősszel kerülhet haza. A múzeum körüli összefogásra szép példa volt a festményre való adakozás, akárcsak a beszélgetés elején említett táncos videó, ezek arra utalnak, hogy szeretik az emberek a múzeumokat, magukénak tudják érezni az ilyen ügyeket. Feladatunk, hogy mindig tudjunk valami olyat nyújtani, ami fenntartja az érdeklődést. Emellett azt tartom fontosnak, hogy megerősödjön a lokálpatriotizmus, mert erre Miskolcnak nagy szüksége van. A városrészeknek régóta megvan a maguk identitása, és abban nagy szerepünk kell hogy legyen, hogy hogyan lehet ezt valamilyen erős, egységes miskolci identitássá összefűzni, formálni.

Egy igazi nagyágyú

Már régóta készülnek egy különleges kiállításra a Pannon-tenger Múzeumában, amely egy újabb földtörténeti korszakot mutat be. MezoZOOikum lesz a címe, és a dinoszauruszok koráról szól, 2018 végéig tervezik megnyitni.

De nem egyfajta dínóparkos kiállításra kell gondolni, hanem eredeti leletanyag alapján az eredetiségre, hitelességre törekednek, ez egyébként is a múzeum nagy erénye. 2019-ben lesz 100 éves a miskolci alkotóház, a benne működő egykori szabadiskola és művésztelep, erre egy komplett kiállítás-sorozattal emlékeznek majd, amely a miskolci képzőművészeti élet elmúlt 100 évét öleli fel.

„Az is fontos cél, hogy 2-3 évente el tudjunk hozni egy-egy nagyszabású kiállítást, mint egy évtizede Munkácsy Mihályét”, mondja az igazgató. Hogy mi lesz ez? Tóth Arnold még nem árulta el, de igazi nagyágyúban gondolkodnak.

- Hajdu Mariann -

Névjegy

Tóth Arnold (született: 1977-ben)

2017. augusztus 1-től a Miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója

Szakterület: folklorisztika, népköltészet

Kutatási téma: közköltészet, népköltészet, történeti folklorisztika