Időutazás a szülőföldön: Kútfő a zöld pázsitért – ingával és varázspálcával

Miskolc - Kételkedem a tudományos köntösbe burkolt hókuszpókuszokban.

Mégis rávesznek, hogy vizsgáltassuk be a házunkat, hátha egy mindenféle nyavalyát hozó, kóbor föld alatti vízér zavarja a nyugalmunkat. Jávor Zoltán, egy joviális öregúr, komor komolysággal gyalogol végig a szobáinkon. Kezében egy cérnán himbálózó golyóval. Visszafojtott lélegzettel lessük minden mozdulatát. Majd egy meghajlított pálcával bűvészkedik. Jegyzetel, és közben elkészíti a vázrajzot és a számlát. Kiderül, hogy rossz helyen alszunk. Mindannyiunknak új hálóhelyet javasol. Hangosan hümmög, nem érti, hogy idáig miért nem betegedtünk meg vagy bele. Így aztán secperc alatt úgy átrendezzük a lakást, hogy elcsodálkozunk a reggeli ébredéskor.

Ha már egy ér patakzik a házunk alatt, megéri, hogy egy artézi kutat fúrassunk. A három mester közül Harsányi Dienes Tiborra voksolunk. Ő a legbizalomgerjesztőbb, nem ígér semmit, a referenciáit sem sorolja. Egy meghajlított rézpálcával bolyongja be az udvart. Csak a kezét nézzük. Három perc sem múlik el, és a pálcája lassú méltósággal megmozdul, pörögni kezd. Tiborral együtt mi is megkönnyebbülünk. A diagnózis rövid és velős. A kert sarkában cirka húsz méter mélységben egy kisebb patak csobog. Kavicságyon. A méterenkénti ár nagyon szolid. Másnap kora reggeltől sötétedésig zúg a fúrógép. A tizedik méternél már egy kisebb pocsolyás, sáros szánkódomb emelkedik az udvaron. Két napba telik, mire célt érünk. Az első igazán nedves fúrófejnél pezsgőt bontunk. A Kölyök változatból mindenkinek jut egy pohárnyi. Még három napig homokos, sárgás vizet szivattyúzunk. Innentől felhős időben is permetezzük az udvar zöldjét. Így aztán sikerül az első héten leégnie a mindent túlélő szovjet búvárszivattyúnak, ami a zsarnai KGST-piac slágerterméke. Ez az a herkentyű, amelyet a szputnyik megalkotóinak utódai direkt efféle házi ürgelyukakra fejlesztettek ki.

Végül csak megtalálom a kornak megfelelő szivattyút, amellyel harmatos, üde zölddé varázsoljuk a gyepünket. Örömömet csak az felhőzi be, hogy a sokat emlegetett medárdi jóslat most először nálunk is beteljesül. Megfordul a trend, innentől negyven napig a természetfelelős tankolja tele a kutunkat.

Bár már minden szomszédunknak van egy vészforrása, mégis egymást is rémisztgetjük. Hogy jövőre összeírják a fúrt kutakat, és megadóztatják. Van is benne logika. A föld kincse és a felettünk felhős légtér is közös tulajdon. Látom, hogy mások is pányvázzák a kútjukat. Mi is letakarjuk, sose lehet tudni. Meg egyébként is jön az új rendelet, az udvari kutakra már fel lehet szerelni a vízmérő órát. Ennek egyetlen előnye, hogy ez után nem kell csatornadíjat fizet. Briliáns ötlet, csak egy kicsit macerás.

Ma már csaknem húszéves a fúrt kutunk. Benne, madzagon ott rozsdáll az utolsó mélységi búvárszivattyú. Áramtalanítva. Fölötte egy-egy műkőből kreált, romantikus miliőt teremtő kútfej. Veronából rendelve. Erodált csappal, alatta hervadó virágokkal.

És ha megkérdezik, hogy miért jó egy saját fúrt kút, hát mindenkinek elmondom. Azt is, hogy egy ilyen pontosan annyiba kerül, mint amennyiért tíz évig végiglocsolhatnám a teljes nyári kánikulai szezont.

- Szántó István -

A szerző a sorozatról

Évek óta rendszeresen jelentkezem időutazásaimmal. Cikkeim nem maradnak visszhang nélkül, mindig akadnak visszajelzések, de a titkomat eddig nem árultam el. Azt, hogy talán a legfontosabb szerzőtársaim a telefonkönyveim. Ezekből puskázom. Elég belelapoznom, és egy-egy ember vagy cég neve láttán filmszerűen, penge­élesen megjelennek az élmények, történetek, képek, események.

[related-post post_id="3635436"]

[related-post post_id="3662788"]