„A fejem az még csak bírná”

Pácin - Titkó Béláné az egyike azoknak, aki ismeri a szövés minden titkát.

A páciniak többségének nem kell messzire menniük, ha egy szőtteskiállítás anyagát kell összehozni, hiszen a legtöbben még őriznek szüleik, nagyszüleik révén olyan terítőket, szalvétákat, ruha­darabokat, amelyeket még felmenőik saját kezűleg készítettek. Olyan azonban már kevés akad Pácinban, aki még ismeri a szövés titkát. Titkó Béláné, vagy ahogy a faluban ismerik, Marika néni, közéjük tartozik.

Híres szőttesek

– A múlt század 30-as, 40-es éveiben nagyon sokan szőttek Pácinban, híresek a mai napig is a bodrogközi szőttesek – mondja Titkó Béláné. – Akkor ezt akár divatnak is lehetett mondani, ma már nem is nagyon használják az akkor készült terítőket, de azért még néhányan őrizzük ezeket a darabokat. Gyerekként rengeteget kézimunkáztunk. Egy kicsit játékból, de inkább azért, hogy segítsünk a szüleinknek. Kilencen voltunk testvérek, öt fiú, négy lány. Ahogy felértem a tűzhelyet, már akkor segítettem édesanyámnak főzni. Felálltam egy székre, úgy tudtam csak eleinte felérni. Nekem ez ­játék volt, ma is igazi ­kikapcsolódás, ha főzhetek.

Idegesség ellen

A saját kezű szövés abban az időben nem elsősorban ­szabadidős tevékenység volt.

– A parasztok többsége rá volt kényszerülve, hogy saját magának szőjön, nem volt arra pénzük, hogy mindig új ruhadarabokat, terítőket, szalvétákat vásároljanak maguknak. Ha nem tellett rá, hát megszőtték, még a fonalat is maguknak gyártották le. Miután rengeteget kellett segítenünk a munkában, ezért lassan a szövést is megtanultam. Amikor mesélek róla, sokan csak elkerekedett szájjal hallgatják, hiszen már a fonal előállítása sem volt egyszerű feladat, de egy igazán tartós és szép szőttes előállítása nagyon nagy szakértelmet, gyakorlatot és odafigyelést kívánt. Az édesapám juhász volt, rengeteg ruhadarabot szőttünk neki. De nem csak erre voltak jók ezek a szőttesek. Akkoriban az a mondás járta, ha valaki rosszkedvű, vagy ideges, annak jó erősen meg kellett dörzsölni a hátát vászonkendővel. Ez felélénkítette a vérkeringést, ­ettől el is múlt a rosszkedv. Sok esetben tényleg hatott.

Titkó Béláné ma már nem ül le a szövőszékhez.

– A fejem az még csak bírná, a ­kezem nem, elhasználódott a sok munkában, így legalább jut időm az unokáimra és a dédunokáimra. Ők már nem hiszem, hogy fognak szőni, de szívesen elmagyarázom nekik, annak idején hogy ­csináltuk.

- ÉM-BG -