Nehezen kimondott kívánságok Göncön

Gönc - Milyen volt a karácsonyuk azoknak az embereknek, akik a mindennapi megélhetésért küzdenek?

Egy pici konyhában húzza meg magát Göncön egy középkorú testvérpár. Régi, romos házuknak van ugyan szobája is, de annak pár évvel ezelőtt beszakadt a teteje és a mennyezeti gerendája. Az önkormányzat ugyan segített kijavítani, de az nem hozott tökéletes megoldást, úgyhogy a szoba beázik (egyébként a konyha is), a mennyezeten keresztül pedig tódul be a hideg.

Nagyon nehéz így élni. Kicsit több pénz kellene a normális élethez.” Nyíri Edit Katalin

Szerdán látogattunk el Göncre Nyíri Edit Katalinhoz, aki öccsével él rendkívül szegényes körülmények között a mára már majdnem teljesen tönkrement szülői házban. Edit nem panaszkodik, nem ő kérte, hogy írjunk róluk. A hideg konyhában ülünk le beszélgetni. Áll itt egy ósdi, ütött-kopott konyhaszekrény, egy heverő, egy kis asztal két székkel, a két vizesvödör és a sparherd, amiben most nem ég a tűz, hiszen spórolni kell a fával. Sok-sok kérdést kellett feltennünk Editnek, mire kikeredett életük története.

Ajándékra nem tellett

Elsőként arról kérdezzük, hogy teltek az ünnepek. Hangosan kell beszélnünk, mert az 50 éves nő nagyothall.

– Nagy ünnep nem volt. Van egy kis műanyag karácsonyfám – mutatja a kezével mekkora, körülbelül 20 centiméter –, azt díszítettük fel. Főztem töltött káposztát és húslevest. Ajándékokat nem vettünk egymásnak, nincs pénzünk ilyesmire, de a Gönci Szigettől (szociális intézmény) kaptam egy falinaptárat, egy törülközőt és egy doboz süteményt.

Kiderül, a szilveszter sem a felhőtlen mulatozásról szól náluk.

– Megfőztem, bekapcsoltuk a tévét, este pedig az utcán a fellőtt tűzijátékokat néztük. Új évi kívánságom nem volt – jegyzi meg. Kis szünet után azonban hozzáteszi: „nehéz így élni. Kicsit több pénz kellene a normális élethez.”

Havi 54 ezerből

Megtudjuk, mindketten az önkormányzatnál dolgoznak közfoglalkoztatottként. Editet a régi strandhoz osztották be, azt a területet kell rendben tartania. Öccse pedig többféle munkát végez. A jövedelmük azonban mindössze havi 54 ezer forint, mert tavaly meghalt az édesanyjuk, és a temetésre kölcsönt kellett felvenniük.

– Egy évig ápoltam a beteg édesanyámat, és igazából akkor kerültünk ilyen nehéz helyzetbe, amikor ő elment. Az 54 ezer forint arra elég, hogy ennivalót vegyek és még a legszükségesebbeket. A számlák közül viszont nem tudom mindegyiket befizetni. Alig van már tüzelőnk is, de szerencsére ígért az önkormányzat szociális fát. Kapunk szociális ebédet, ez is segítség. A házban csak villany van, a vizet a közkútról hordjuk. A konyhában alszunk mind a ketten. Az egyikünk az ágyon, a másikunk egy matracon – sorolja Edit.

És talán még a szegénységük sem lenne olyan nagy baj, ha az egészsége rendben lenne. Mint mondja, nagyon fáj a lába, a térde, a dereka, magas a vérnyomása, és nem hall jól. Rendszeresen gyógyszereket kell szednie. És ha már az új évi kívánságokról volt szó, azért mégis megfogalmaz egyet: „Szeretnék egészséges lenni.”

Aztán eszébe jut egy másik.

– Nősülne már meg az öcsém! Találhatna már magának valakit. Jól kijövünk egyébként, nincs semmi probléma – teszi hozzá.

Azt is elmeséli, hogy Göncön sok jó ember van. Kapnak ruhákat és más segítséget is, de a havi 54 ezer forintból csak nyomorogni lehet.

Ennyi pénzből a tetőt sem tudják megjavítani, pedig az fontos lenne, mert folyamatosan áznak a falak. Edit szerényen rebegi el: nagy segítség lenne, ha valaki tudna segíteni a tető megjavításában.

Elbúcsúzunk. Az udvaron még rápillantunk a fatároló helyre. Nyolc darab kisebb rönk hever ott. Talán egy-két napra, ha elég.

Hegyi Erika