Szegedi Dezső, a színház örökös tagja

Miskolc - Örömjátékként éli és imádja az évadot Szegedi Dezső.

Izgalmasnak tartja az idei évadban kapott szerepeit Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze. Főként azért, mert szinte kivétel nélkül mindegyik darabban játszott már néhány évtizede, viszont akkor még másik karaktert alakított.

Izgalmas szemlélni

– A Jóembert keresünkben annak idején Vang vízárust, most meg Denget, a szőnyegkereskedőt, a Cirkuszhercegnőben pedig most Stanislavszky cirkuszigazgatót játszom, korábban más szerepet is megformáltam. Ugyanígy a Velencei kalmárban. Élvezem nézni, hogy a kollégáim hogyan formálják meg korábbi szerepeimet, és izgalmas szemlélni, hogyan változik egy-egy előadás attól függően, hogy a karaktereket éppen kik formálják meg. Nem is beszélve a rendezőről, hiszen mindegyikőjüknek más koncepciója van. Mindenki próbálja megtalálni benne azt, amit fontosnak tart, és ezeket kidomborítani és megmutatni a nézőknek. Hogy mi erről ezt gondoljuk. Aztán a néző meg eldönti, hogy az ő értékrendje szerint jól gondoljuk-e vagy sem.

A Jászai Mari-díjas színművész szerint az ő dolguk nem csupán az, hogy megtanulják és elmondják a szöveget.

– A szövegen keresztül megfogalmazzuk a körülöttünk lévő világot és egyben értelmezzük is azt. Ezt Csiszár Imre (a Miskolci Nemzeti Színház direktora volt 1979. és 1988. között – a szerző) mondta mindig, de én hiszem, hogy ez így van nemcsak a régi, hanem a mai iskola szerint is – mondja, majd kérdésünkre úgy folytatja:

Változott, formálódott

„Az elmúlt több mint három évtizedben, mióta itt vagyok, folyamatosan változott, formálódott a társulat és ez egy természetes folyamat. A színházban most rengeteg fiatal tehetséggel dolgozhatok együtt. Jó látni a jó értelemben vett lazaságukat, illetve azt is amilyen elszántan, amekkora erőbedobással tudnak dolgozni. Csak ámulok rajtuk.”

Szegedi Dezső már harmincnyolc éve tagja a miskolci társulatnak – mint mondja –, az öreg színházépület minden szögét ismeri, mégis mai napig előadások előtt már órákkal az öltözőjében van.

– Sokan értetlenkednek, hogy hát miért, olyankor még senki nincs bent. Én meg azt válaszolom: mi az, hogy senki? Hát itt van a színház! A genius loci, hely szelleme, ami feltölt! Ennek az intézménynek ugyanis lelke van. Ezért is volt nagy megtiszteltetés, amikor az ország első kőszínházának örökös tagja lettem. Persze a Jászai Mari-díj is fontos, hogyne volna az! Az örökös tagsággal viszont elismerték a pályámat, munkásságomat, ami végig ide kötött, ezzel együtt talán én is egy kicsike szelete lettem a Miskolci Nemzeti Színház történelmének. Ez pedig elmondhatatlanul felemelő érzés!

ÉM-TÁ

[related-post post_id="4155624"]

[related-post post_id="4155081"]

[related-post post_id="4147100"]

[related-post post_id="4079043"]