Felvételik

2020.05.18. 07:00

Sok száz középiskolai hely van még

Nem kell megijedniük a nyolcadikosoknak, akiket első körben nem vettek fel sehová. 

Hegyi Erika

20200224 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Elkezdődtek a középiskolai szóbeli felvételik.

Forrás: ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

Mechatronikai technikus, ács, asztalos, burkoló, hegesztő, távközlési technikus, cukrász, szakács, gyermek- és ifjúsági felügyelő. Csak néhány képzés a sok közül, melyeket még választhatnak a nyolcadikos diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel egyik általuk megjelölt képzésre sem. Igaz, a gimnáziumi helyek már beteltek, de nem kell kétségbe esni, hiszen iskola nélkül egyetlen tanköteles diák sem marad.

Ha nem vették föl

Az általános iskolák végzős diákjai izgalmas hónapokon vannak túl. Januárban megírták a központi felvételit, majd február 24-étől március 13-áig szóban vagy gyakorlatban is bizonyíthatták tudásukat. A felvételről vagy elutasításról szóló értesítést április végéig kapták meg. De mi történik azokkal, akiket egyik választott intézménybe sem vettek föl? Erre is van megoldás. A szülők először is élhettek a fellebbezés lehetőségével.

Molnár Pétertől, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatójától megtudtuk: a középfokú felvételi eljárás keretében, az iskola döntése ellen a szülő 15 napon belül indíthatott jogorvoslati eljárást: fellebbezhetett. A 15 nap a határozat tudomásulvételétől számított, tehát a határidő május 15-én lejárt. A fellebbezésben alapos indokokkal alátámasztva kérhette a szülő az elsőfokú, elutasító döntés megváltoztatását. A jogorvoslati kérelmet postai úton, online elektronikus formában, valamint kivételes esetben – a járványügyi előírások szigorú betartása mellett – személyes ügyintézés keretében is be lehetett nyújtani. De csakis az erre rendszeresített nyomtatványon, amelyet a középiskolák honlapján találtak meg.

Kérdeztük azt is, hogy milyen indokokat sorolhattak fel a szülők a fellebbezésben. Megtudtuk: például érdeksérelemre, jogszabálysértésre vagy méltányosságra hivatkozva fellebbezhettek. A fenntartónak június 1-ig kell lefolytatnia a jogorvoslati eljárást és meghoznia a döntést.

Lehet választani

Ha elutasító határozat születik sincs minden veszve: május 11-étől 22-ig rendkívüli felvételi eljárást írt ki a szakképzési centrum (de a többi centrum is), és a határidőt augusztus 31-éig meghosszabbíthatja. Rendkívüli felvételi eljárást olyan tanulmányi területeken lehet indítani, ahol az engedélyezett létszám 90 százalékánál kevesebb tanulót tudtak felvenni, jelezte Molnár Péter.

Hozzátette: május első felében nyilvánossá vált a rendkívüli felvételi eljárást megszervező oktatási intézmények listája, az ezen időszakban felvételiző diákok a rendkívüli felvételire közvetlenül a kiválasztott középiskolákban jelentkezhetnek. Az ezzel kapcsolatos minden további információ is az iskolák honlapján található meg.

Vannak még férőhelyek

– Az általános felvételi eljárás lezártát követően több mint 300 szabad férőhelyet kínálunk az érdeklődő, a szakképzésben továbbtanulni szándékozó nyolcadikos diákoknak – jelezte a főigazgató.

De tartanak-e rendkívüli felvételi eljárást például a gimnáziumok? Ezt a Miskolci Tankerületi Központ igazgatójától, dr. László Istvántól tudtuk meg. Mint fogalmazott, a tankerület által fenntartott gimnáziumokban évek óta többszörös túljelentkezés tapasztalható, ezért nem indokolt a rendkívüli felvételi eljárás kiírása.

(A borítóképen: Felvételi idején az Avasi Gimnáziumban: megmutatták, mit tudnak)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában