Nagyon várják már haza a kis Arabellát

Az Abaújkérben élő Szabó Sándor és felesége, Szilágyi Anita augusztus végére várták második gyer­meküket, de a kicsi már május végén megszületett, mindössze 900 grammal. A baba még kórházban van, a szülők alig várják, hogy hazahozhassák, és úgy tűnik, mostanra megoldódott egy hatalmas problémájuk is, a lakhatásuk. Eddig ugyanis Anita nagymamájának komfort nélküli, lerobbant állapotban lévő vályogházában éltek, ahová semmiképpen nem vihették volna haza a koraszülött babát.

Azonban a település óvodájának vezetője és egyben az intézmény egyesületének elnöke, Gombos Zsoltné gyűjtést szervezett a mélyszegénységben élő család számára. A támogatók mellé állt Abaújkér polgármestere is, így Sándorék hamarosan átköltözhetnek egy másik házba, ami az önkormányzat tulajdonában van.

A napokban ellátogattunk a családhoz, hogy megismerjük a történetüket. Már vártak minket, otthon volt a 8 éves Beatrix is, aki épp vidáman hintázott a kertben.

Nehéz gyermekkor

– Ez a ház biztos van vagy 100 éves – magyarázza Sándor. – Már Anita nagymamája is itt született, aki az idén 91 éves lenne, de tavaly meghalt. A nagymama nem nagyon engedte, hogy nagyobb felújításokat végezzünk itt, csak annyit, hogy bent kimeszeljük a falakat.

Szétnézünk a kicsi, sötét házban. Egy konyha, egy szoba, ennyi az egész. Néhány kopottas bútor, a konyhát szakadt, lyukas linóleum fedi. Ez a lakás valóban nem alkalmas egy koraszülött csecsemő fogadására, a családsegítő is ezt mondta a szülőknek.

És hogy miért nem állnak milliók Sándoréknál a bankban? Ahogy a pár mesélni kezd, az is kiderül. Anita Mérán született, öten voltak testvérek. Ő azonban 6 éves korában a nagymamájához került, itt nőtt fel Abaújkérben, itt járt iskolába is. A nagymama gondoskodott róla, ő pedig, amikor nagyobb lett, visszaadta a gondoskodást és szeretetet. Közel álltak egymáshoz, és nagyon megrázta, amikor tavaly meghalt a nagymamája.

– Szoktam vele álmodni. Álmomban azt mondja nekem, „ne félj, jányom, én erőt adok a kisbabának” – meséli Anita.

Mert nagyon várják már azt a pillanatot, amikor végre hazahozhatják a kislányukat, Arabellát. Állítólag akkor lehet, ha már elérte a 2 kiló 20 dekát. Most hetente kétszer-háromszor tudják látogatni, mert drága a busz- és a vonatjegy is. De annak nagyon örülnek, hogy a koraszülöttosztályról már átvitték a picit a gyermekegészségügyi központba, és már kiságyban fekszik.

Nevelőszülőknél

Kiderül, Sándornak sem volt könnyebb az élete. Az édesanyja nem gondoskodott róla megfelelően, ezért 8 hónapos korában a nagymamájához került Kázsmárkra. A nagymama azonban meghalt, az­után az ináncsi nagynéni vette magához.

– Itt nem volt jó, ezért Abaújkérbe kerültem bentlakásos otthonba, majd Szerencsre, nevelőszülőkhöz, végül Göncre, egy utógondozó házba. Akkor egy pár éve már együtt voltunk Anitával. Én 16 éves voltam, ő pedig 17, amikor megismerkedtünk – meséli Sándor.

Mivel nem volt semmilyen szülői segítségük, Anita nagymamája fogadta be Sándort is. Húszéves volt, amikor az első kislányuk megszületett. Az apa alkalmi munkákat vállal, főleg a mezőgazdaságban. Havi jövedelmük változó, a 100 ezer forintot nem éri el. Anita a második gyermekük váratlan érkezését idézi fel.

– Délután a kertben kapáltam. Aztán bejöttem, vacsoráztunk, és este 10 óra felé zubbanást éreztem a hasamban, nem sokkal utána már véreztem is. Mentő vitt a kórházba, császármetszéssel született meg a kislányom. Később derült ki, hogy levált a méhlepényem. Én altatásban voltam, a babát elvitték. Három nap múlva láttam először, sírtam, annyira picike volt. De az orvosok biztattak, 90 százalék, hogy megmarad – mondja Anita.

Sándor hozzáteszi: nagyon szeretné, ha már együtt lenne az egész család, mert egyelőre se enni, se aludni nem tud rendesen, hiszen állandóan csak a kicsi jár a fejében.

Babaruhák, babakocsi

Elkísérnek minket az új otthonukhoz is, aminek az első részét már felújította az önkormányzat. A nagyobb szobában a babaruhák szépen bekészítve a szekrényben, a sarokban ott a babakocsi, a fal mellett ülőgarnitúra.

– Ezeket mind az óvodai kezdeményezésnek köszönhetjük – mondja boldogan Anita. – Nagyon hálásak vagyunk az óvodavezetőnek, Gombos Zsoltnénak, hogy elindította a gyűjtést. Így most már van rá remény, hogy együtt legyen az egész család.

Hamarosan lesz fürdőszobájuk, a vizet is bevezetik majd a házba, kaptak ígéretet a polgármestertől. A ház hátsó részében található a konyha. Adománybútorok ide is érkeztek, de a helyiséget maguk újítják majd fel.

A pár most már reménykedve tekint a jövőbe. Szükségük lenne még kályhára vagy kandallóra, mélyhűtőre és gyermekruhákra, a 8 éves Beatrix számára.

Ha olvasóink segíteni tudnának valamilyen módon a párnak, a következő számot hívják: 06-70/61-80-505.

(A borítóképen: Szabó Sándor és családja még a régi házuk előtt)