Váratlan ajándékot kapott az élettől, és azt hitte, nem tud megbirkózni vele

Lopes-Szabó Zsuzsanna, a Györgytea ügyvezetője kapta a PWA (Professional Women’s Association, Női Szakértők Egyesülete) 2020 Legsikeresebb Női Vállalkozója díjat a napokban. A sikerről, a tanulásról, az elmúlt tizenöt évről és a következő öt évről beszélgetünk.

„Lopes-Szabó Zsuzsanna vagyok. Gyuri bácsi lánya”, ezt írja blogja bemutatkozó bejegyzésében. Elég ennyi?

Sok híres ember gyereke küzd azzal, hogy nem önmagáért értékelik, hanem mert valakinek a lánya, gyermeke. Édesapám híresség, őt ismerik, hozzá kötnek. Engem sohasem zavart, hogy „valakinek a lánya” vagyok. Nem szeretnék elszakadni a névtől, nem tehetem meg, hogy a háttérben maradjak. Mert én vagyok édesapám utódja, aki a tudást továbbviszi és átadja, nekem ez a karmám, ezt kaptam a sors­tól. Akaratomon kívül pottyantam bele ebbe a helyzetbe, és az elején azt éreztem, hogy nagyon nagy teher, amellyel nem fogok tudni megbirkózni. De a történetem azt bizonyítja, hogy végül sikerült. Ez a díj, amit kaptam, azért is fontos, mert ezt Lopes-Szabó Zsuzsának adták, nem a Gyuri bácsi lányának.

Gyuri bácsi sokszor elmondja, hogy ő a nagymamájával járta a bükki mezőket, és a nagymamája tanította a növények ismeretére. Hogyan kell ezt elképzelni az önök esetében?

Nem volt tudatos gyermekkoromban a tudás átadása, de arra határozottan emlékszem, hogy gyakran jártuk a természetet, és jelentős volt a növények gyűjtögetése az életünkben. Akaratlanul, játszva tanultam. Majd később, amikor 2004-ben megalapítottuk a vállalkozást, akkor édesapámtól szóban tanultam, mellette tanultam a legtöbbet. Olvasom a szakirodalmat is több nyelven, követem a tudományos eredményeket, szivacsként szívom magamba az információkat. Diplomás természetgyógyász, fitoterapeuta vagyok, hivatalos bizonyítvánnyal.

Olyan ez, mint egy tanítványi láncolat?

Tulajdonképpen igen. És nagyon büszke vagyok, hogy a kisebbik lányom a gyöngyösi Károly Róbert egyetemen végzett gyógynövénytermesztési szakon, évek óta a cégben dolgozik. A nővére ugyancsak közvetlen kapcsolatban van velünk, ő is ismeri és használja a gyógynövényeket.

Egy ilyen díj átvétele esetén nem tudjuk megkerülni azt a kérdést, hogy mi a siker titka? Gyuri bácsi 91. születésnapja alkalmából úgy fogalmaztak a köszöntőben, hogy a siker titka abban van, hogy a tudás nem elég, kell hozzá meggyőződés és hit az ügyben, amiért dolgoznak.

A díjkiosztó ünnepségen az előző évi nyertest kérdezgették, és úgy éreztem, mindenáron azt szeretnék hallani, hogy az A, a B vagy a C receptet kell követni, ha valaki sikeres szeretne lenni. De nincs ilyen recept. Az út mindig egyénre szabott.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem mindenkinek ugyanazt jelenti a siker. Más számít saját magunknak, például nekem, és mást értékel eredményként a külvilág. Mindenkinek a saját útját kell végigjárnia, amíg eléri a sikert. Úgy gondolom, hogy az elismerésem titka az, hogy voltak fontos mérföldkövek az életemben: a neveltetésem, a szüleim, az iskoláim, az olvasmányaim. Ezek mentén haladtam úgy, hogy folyamatosan a gyökereimből táplálkoztam. Mindig odatettem a szívemet és a lelkemet. Mindenképpen eredmény az, ahová eljutottam. A külvilág számokban méri a sikert. A díjat, amit kaptam, mindenképpen elismerésként értékeli a külvilág.

Egy olyan harmonikusnak tűnő világban, mint az önöké, ahol szinte együtt élnek a természettel, ismerik a természet erejét, adottságait, fontos a külső megerősítés?

Nem egyedül élünk a világban. Hogy betöltöm a feladatomat, hogy jól csinálom, amit csinálok, arról fontos a visszacsatolás. Amikor elkezdtem a vállalkozást, akkor, úgy szoktam mondani, kaptam egy koraszülött, életképtelennek tűnő „csecsemőt”, akinek a túlélési esélye szinte a nullával volt egyenlő. Sokszor eszembe jut, hogy úgy éreztem, elpusztul a kezem között.

Az forgott a fejemben, hogy nem értek hozzá. De aztán ez a „csecsemő” lábra állt, átéltük a gyermekbetegségeit, a kamaszkort is, és most egy életerős felnőtt fiatalként áll itt, aki tudja, mit akar. És ez mind az én kezem nyoma. Ez mindenképpen siker. Ezért is örülök nagyon a díjnak. Jólesik nagyon, büszke vagyok rá, de természetesen, nem ezért, nem díjakért csináltam, csináljuk.

2004-ben kezdték a vállalkozást. Mára oda jutottak, hogy applikációjuk van, YouTube-videó­kon beszél Gyuri bácsi, web­áruházat üzemeltetnek, hírlevelet küldenek, mintaboltjuk van Bükkszentkereszten, Miskolcon és Budapesten, egyesületet alapítottak, gyógynövénytúrákat szerveznek, levendulaszüretet tartanak, önökhöz köthető a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok rendezvény. A Jövő Városáért kitüntetést kapták a Budapest belvárosában álló üzletük színvonalának elismeréseként. Felépítettek egy márkát, egy brandet, amelyet szinte mindenki ismer hazánkban. Hogyan értékeli az elmúlt tizenöt évet?

Nehéz kérdés. Komplex szempontok szerint, természetesen. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozom, akikben bízom, akik bizonyítottak, akik lojálisak és odatették magukat, amikor kellett. Szerencsére ösztönösen ki tudom választani a jó embereket. Ez egy ajándék, amit az élettől kaptam. A vezetőket mindig személyesen választom ki ez alapján

az ösztönös ráérzés alapján. Az egyik kollégám például azért nyerte meg a rokonszenvemet, mert azt mondta, amikor vezető beosztásba jelentkezett, hogy ő tanulni szeretne. Kimenni az erdőbe, gyűjteni, cipelni a ládákat, A-tól Z-ig látni a folyamatokat. Azokkal az emberekkel tudok együtt dolgozni, akiknek csillog a szemük, hisznek abban, amit csinálnak, és szívvel-lélekkel csinálják.

Szerencsés embernek tartja magát?

Igen, annak.

Ha most vissza tudna menni az időben, és újra ott állna a startvonalon 2004-ben, elkezdené még egyszer?

Másképpen kezdeném el. Az első öt évben szinte mindent magam csináltam. Ha újra kezdeném, akkor a kezdetektől fogva körülvenném magam olyan emberekkel, akik egy-egy területhez jobban értenek, mint én, többet tudnak, akik okosabbak, akiktől tudok tanulni. Hozzáértőkkel, szakemberekkel.

Ez is a siker titka, hogy folyamatosan tanul?

Az okos ember belátja, hogy keveset tud. Minden embernek van mit tanulnia. Szerénységgel mindig többre jutunk. A tanulás pedig egy kellemes feladat.

Olvastam az egyik blogbejegyzésében, hogy szereti csak nézni az embereket. Leül egy padra, és nézi a járókelőket. Ez is tanulás?

Sokat éltem külföldön. Szerintem ez innen táplálkozik. Külföldön az ember különböző fokozatokon megy át. Néz, figyel. És először az ámulat jön, a bámulat, hogy minden milyen nagyon jó és jobb, mint nálunk. Aztán elkezdi kritizálni az adott embereket, szokásokat, az adott kultúrát. És el kell telnie egy időnek, amikor megszületik a bölcsesség. Hogy sem nem jobb, sem nem rosszabb, csak más. Máshogy csinálják, máshogy szervezik, és nincs azzal semmi baj. Ezért szeretem úgymond csak nézni is az embereket, mert azt keresem, hogy ki hogyan viszonyul a világhoz. Nem ítélkezem, el tudom fogadni, hogy valaki máshogy működik, és máshogy csinálja.

Tavaly ősszel Hollandiában jártak egy nemzetközi gyógynövényes konferencián. Azzal kapcsolatban azt mondta, hogy hisznek a fejlődésben, és az eszmecserék hasznosságában. Benne van a jövőre vonatkozó tervekben, hogy szeretnének betörni a nemzetközi piacra?

Elsősorban a hazai piacon szeretnénk elérni az embereket, és jó dolgokkal ellátni. Alapanyagot nem adunk el, mert ezek a gyógynövények itthon teremnek, nekünk teremnek. Sok a külföldi érdeklődő egyébként. Többen külföldön élő magyarok is, akik megpróbálkoznának a külföldi piaccal, de általában nincs kereskedelmi tapasztalatuk. Nagyon korlátozott mennyiség az, ami nekünk van. Nem tudnánk ellátni nagyobb, például egy amerikai piacot. Kicsiben és félénken nyitunk a külföldi piacok felé. Szeretnénk hazaiak maradni.

Szintén az egyik blogbejegyzésében olvastam egy Voltaire-­idézetet, amellyel kapcsolatban azt írta, hogy az egyik kedvence. „Műveld a kerted. A munka távol tartja a három rosszat...”

„…a bűnt, a szükséget és az unalmat.” Igen, szeretem ezt az idézetet. A XVIII. század közepén Voltaire a Candide című regénye végén mondja ezt, amikor Candide élethez való viszonya, filozófiája, szemlélete viszontagságos utazásai közben megváltozik. Olyan kis esélye van egy egyszerű átlagembernek, hogy beleszóljon a világ dolgaiba. Így aztán akkor tehetünk a legtöbbet, ha mindenki a saját „kertjét” gondozza, a saját környezetét rendben tartja, a gyermekeit tisztességre neveli, és akkor már nagyon sokat tett a világért. Egyébként környezettudatos ember vagyok, és azt a picit, amit meg tudok tenni, nem kérdés, hogy meg kell tennem.

Egy újabb mérföldkő lehet ez a díj az ön életében, amelyhez igazodva lehet tervezni. Hogyan látja az elkövetkező, legyünk szerények, öt esztendőt?

Szigorúan vett merev üzleti terv mentén nem tudok gondolkodni. Úgy tudok működni, hogy a saját tudomásom, elképzeléseim szerint haladok. Nyilván vannak terveim. Ma délután is egy olyan megbeszélésen vettem részt, ahol pályázatokról volt szó. Mindenképpen szükségünk van infrastrukturális fejlesztésre, hogy jobban be tudjunk kapcsolódni a pályázatok adta lehetőségekbe, hogy jobban tudjunk igazodni például a kormányzati törekvések adta lehetőségekhez. Az infrastruktúra esetében olyan körülményekre van szükségünk a kollégáink számára, amelyek megfelelnek a modern elvárásoknak. Új üzemet építünk például. Képletesen eddig egy kicsit úgy működtünk, mint a legó, hogy ha volt egy új dolog, egy új lehetőség, akkor odaillesztettünk a már meglévő egységhez. Most azon a szinten vagyunk, hogy önerőből már nem tudunk nagy beruházásokat kivitelezni. De nagyon örülünk annak, hogy népszerűek vagyunk. Elégedettek vagyunk. Alázatosan szolgáljuk az Ügyet, nagybetűvel. Az életben pedig mindenkinek az egészség a legfontosabb.

És ha már az egészség jött szóba végezetül, mi a kedvenc gyógynövénye?

Nekem egy gyógynövénykeverék-tea tesz jót. Azt iszom. És mivel nő vagyok, ez nem lehet más, mint a „Nők teája”. Hormonokat is pótol, testben és lélekben is fiatalosan tart, úgy érzem.

(A borítóképen: Lopes-Szabó Zsuzsanna: az életben pedig mindenkinek az egészség a legfontosabb)