Valódi, elvitathatatlan érdemek

Sokan sokféle érdemet tulajdonítanak István királynak, személye körül nem véletlenül alakultak ki legendák a halálát követő évszázadokban. Az István királyról fennmaradt történeti források azonban arra utalnak, hogy a szentté avatott uralkodó emlékét nem is kell feltétlenül „fényezni”, hiszen vannak valódi, elvitathatatlan érdemei, mondta nemzeti ünnepünk kapcsán Fazekas Csaba történész, a Miskolci Egyetem oktatója.

Mint fogalmazott, az állam­alapítás vagy az általában mintegy négy évtizedes uralkodásának eseményei arra utalnak, hogy saját korának kihívásait jól felismerő és azokra határozott válaszokat adni képes király volt. Tetteiből, döntéseiből, törvényeinek és intelmeinek szövegéből erős kezű, határozott, ugyanakkor bölcs uralkodói karakter rajzolható meg bő ezer esztendő távlatából is.

Tartós biztosíték

– István megértette a középkori Nyugat-Európa példáját: akkor azok a népek maradhattak meg szomszédaik olykor mohó terjeszkedési vágyai ellenére, és uralhatták az általuk lakott területet, amelyek a kor stabil államszervezeti és társadalmi modelljét fel tudták építeni. A X–XI. század Európájában már nem maradhattak meg a nomád harcmodorra építő, törzsi szervezetben élő népcsoportok. Egyszerűen eljárt felettük az idő Európában, és ezt nem is lehetett olyan egyszerű felismerni – magyarázta történész.

Jó döntés volt

Azzal folytatta, hogy az utókor szempontjából bizonyosan jó döntést hozott István, hiszen az államalapítás műve nélkül már lehet, hogy a honfoglaló magyarokról is csak annyit olvashatnánk egy-egy történelemkönyv apró betűs jegyzeteiben, mint amennyit a besenyőkről, a gepidákról vagy az avarokról. Szakavatott régészek foglalkoznának csak Árpád népével, vagyis aligha túlzás azt állítani, hogy a magyarság hosszú távú fennmaradásának egyedüli biztosítéka az első évezred végén az államalapítás művében mutatkozott meg. Ha ez nincs, akkor talán mi sem vagyunk, ha nem akkor és nem úgy, minden másképpen alakul, alighanem rosszabbul. Nemcsak jó döntés volt, hanem jó időben is született, hiszen egy nomád vagy félnomád államalakulat egyre jobban lemaradt volna Európa közepén a középkori keresztény királyságok versenyében.

István király saját korában azonban bizonyosan nem kevesen voltak, akik vitatták döntésének jogosságát; a „magyarok szabadsága” elleni bűnös merényletnek tartották, hogy idegen földről érkezett lovagokból, latinul beszélő papokból alakította ki a magyar állam új elitjét. Manapság is olvasni olyan véleményt, amely Istvánt valamiféle ősi magyar értékek elárulásával és feladásával, a népünktől idegen hagyományok erőszakos megteremtésével vádolja. Csak hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy a múlthoz való görcsös ragaszkodásból nem születhetett volna a magyar nép számára hosszú távú jövő.

Nehéz feladat

Mennyire volt nehéz feladat az államalapítás? – kérdeztük Fazekas Csabától.

Kifejtette: a nomád harcmodor erejében bízó magyar előkelőkkel aligha volt könnyű elfogadtatni a letelepedett életmódot vagy különösen a középkori keresztény egyház által képviselt vallásos gyakorlatot. Jól mutatja ezt, hogy Istvánnak katonai erővel kellett biztosítania uralkodói pozícióját, és leverni Koppányt, sőt még utódainak is sok nehézséget okoztak a „pogánylázadások”. Istvánnak erős alapokat kellett teremteni ahhoz, hogy utódai befejezhessék és stabilizálni tudják az államalapítás művét. Más-más módon, de egyszerre volt fontos szerepe a nyugati mintájú lovagseregre alapozott katonai erő alkalmazásának, a kiépített és folyamatosan megerősített egyházszervezetnek, valamint azoknak a törvényeknek, amelyek a társadalom rendjét a magántulajdon védelmére alapozták. Megszervezte a kor igényeinek megfelelő közigazgatási rendszert, az uralkodó személyét középpontba helyező állami adminisztrációt, adókat vetett ki és még saját pénzt is veretett.

– Csupa újszerű, erős kézzel bevezetett intézkedésről van szó, amelyek azonban egy irányba, a keresztény magyar állam megteremtése felé mutattak – hangsúlyozta a történész.

(A borítóképen: Szent István szobra Miskolc-Felsőhámorban)

Kapcsolódó cikk:

A változó időkkel együtt változtak meg a szokások