Buborékokba zárva hónapokon át

Az angol állapotokról kérdeztük Verónicát, aki már maga is átesett a víruson, és egyetemista lányát, Delilát. Az aktuális szabályok változásának követése már mindkettejüket fárasztja, a betartatásuk néhol egyre lazább, elmondásuk szerint.

Sok szabály csak elmélet

Delila a kenti egyetemre jár Canterburyben, ahol egyre megengedőbbek a szabálysértőkkel.

– Este tíz után gyakorlatilag csak otthon lehetünk, ekkor megáll az élet – meséli Delila. – Éttermekben például ezután nem szolgálhatnak ki, és hatnál több emberrel egyszerre nem lehet egy társaságban lenni. Egy kollégiumban élek 11 emberrel, és emiatt úgy kell tennünk közterületen, mintha nem ismernénk egymást. Semmi értelmét nem látom ennek, mert általában mindannyian egy légtérben vagyunk, a csoportunk időnkénti két részre szakítása így nem változtat semmit a vírus terjedésében.

A maszk hordása sincs szigorúan véve – magyarázza az egyetemista –, mert csak olyan helyen hordják az emberek, ahol azt külön kérik tőlük.

– A campuson lévő boltban például kéne hordani, de furcsa módon szinte senkin sincs, és a dolgozókat ez nem is érdekli. Fertőtleníteni is kell, ezt jobban is ellenőrzik, és én ehhez tartom is magam, akármennyire is zavar – tudjuk meg tőle.

Az alkalmazottak hozzáállásától függ, legtöbbször viszont megússzák a szabályszegők, ha nem tartják be az előírásokat.

– Egyszer fordult elő velem – mondja –, hogy elfelejtettem felvenni a maszkot a buszon, és csak rám szóltak, legközelebb ilyen ne forduljon elő.

Canterbury egyébként nem tartozik a veszélyeztetettebb területek közé, sárga besorolást kapott a kormánytól, mert alacsonyak a fertőzésszámok.

– Londonban gondolom nagyobb az elővigyázatosság, de itt nem foglalkoznak vele eléggé – meséli az egyetemista.

Mindennapok, buborékok

Delila anyja pedagógusként dolgozik Hertfordshire-ben, itt szintén alacsony a kormány szerint a veszélyeztetettség. Zárt helyeken maszkot kell hordanunk, ekkor a távolságtartás már nincs elvárva – mesél a London környéki helyzetről Verónica, aki korábban bő tíz évig Miskolcon élt.

– A háztartáson kívül úgynevezett buborékokban kell maradnunk. Ezek olyan kisebb csoportokat jelentenek, amelyekkel például munkánkból kifolyólag állandó kontaktusban vagyunk, esetemben néhány pedagóguskollégámmal. A buborékon belül maradva nem kell maszkot hordani, de ez nem csak a tanárokra vonatkozik: mindenkinek megvan a maga buborékja.

Tavasszal, az első hullámnál még helyesnek tűntek a járvány miatt bevezetett szabályok, de most már fárasztóvá vált ez a helyzet – állítja. Az állandó maszkhordás, az óránkénti rendszeres fertőtlenítés mind fárasztja az embert, emellett még azt is állandóan figyelni kell a hírekben, hogy mikor milyen új szabályt vezetnek be.

Tanárként a gyerekek helyzetét Verónica első kézből ismeri.

– Szeptemberben a mi iskolánkban átsöpört egy influenzajárvány – meséli –, így a gyerekekkel nagyon komolyan kellett venni az óvintézkedéseket. Rendszeresen fertőtlenítünk azóta is, a kicsik óránként kezet mosnak, de maszkot egyelőre nem kell hordaniuk.

A buborékok rájuk is vonatkoznak, így a játszótéren bójákkal osztjuk fel a területet, hogy a gyerekek csak a saját csoportjukon belül maradva játszhassanak. Teszik is, amit kell, meglepően jól alkalmazkodtak ehhez a furcsa helyzethez – meséli a pedagógus.

Az iskolákban változásként még az is tapasztalható, hogy felfüggesztették a tanításon kívüli foglalkozásokat (reggeli klubot, olvasókört), ami bizonyára a gyerekek lelki fejlődésére is kihat. Az intézmények különböző bejárataihoz beosztások vannak, a szülők nem is jöhetnek egy időben különböző osztályba járó gyerekeikért.

– Mindezek miatt ugyanazokkal az emberekkel találkozom már hónapok óta – panaszolja Verónica –, ez pedig unalmassá vált. Körülbelül március közepétől nyárig karanténban voltunk, ezt fokozatosan oldották fel, így jutottunk a mostani helyzethez.

Szörnyű élmény átesni rajta

– Tavasszal magam is átestem a víruson, ami egy szörnyű élmény volt – idézi fel Verónica. – Először a torkom kezdett fájni, majd belázasodtam. Négy napig olyan volt, mintha influenzás lennék, csak akkor tűnt fel, hogy valami még sincs rendben, mikor elvesztettem a szaglásomat, és nem éreztem többé az ízeket. Főzéskor odaégtek az ételek, mert nem éreztem a füstöt, amikor teát vagy kávét ittam, akkor pedig olyan volt, mintha csak forralt víz lenne a számban. Fürdéskor sem éreztem a sampon illatát. Ez csak három hónap múltán állt helyre.

Húsz napig maratonfutáshoz hasonlított az, amikor le kellett jönni a lépcsőn.

– Emlékszem, hogy Boris Johnson miniszterelnök megfertőződése után határoztam el, hogy a segélyhívó számon kérek segítséget. Az orvoshiány miatt, és hogy a kórházban ne fertőzzek meg senkit, telefonon kaptam konzultációt. Ülve kellett elaludnom, nyitott ablaknál, hogy levegőt kapjak. A betegség idején rendszeresen tartottam az orvosokkal a kapcsolatot telefonon keresztül – meséli.

Napi egyszer sétálhattam, és heti egyszer bevásárolhattunk a karantén ideje alatt. A borzasztó fáradtság miatt eleinte csak a kertbe jártam le, majd az utca sarkáig. Lassan, de biztosan felépültem végül, így a mostani tanévtől újra taníthatok.

Verónica ezt az élményt nem kívánja senkinek, így reméli, mindannyian betartják a megelőző szabályokat, amíg a veszélyhelyzet fennáll – teszi hozzá.

Brit szabályok

Anglia egészében tilos hatnál több ember csoportosulása kültéren és beltéren egyaránt. A hatos csoportokat templomokban és sportolás közben is tartani kell. Este tíz és hajnali öt óra között minden vendéglátó-helyiség zárva tart, kivételt csak az étel házhoz rendelése képez telefonon vagy interneten keresztül. Az egyetemek és iskolák még mindenhol nyitva tartanak.

(A borítóképen: Verónica és Delila)

Kapcsolódó cikk: