Nevettek a nyugatimádókon

Kérdő mondatként fogalmazott a cikk címe az Észak-Magyarország 1991. június 20-i számában: Alakulóban a tiszaújvárosi színház? Egyelőre arról volt szó, hogy Csiszár Imre rendező alkalmi társulata Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című darabjának bemutatójára készült.

Együttműködésről tárgyalva

„Tulajdonképpen egy váratlan telefonhívásnak köszönhető, hogy most itt vagyunk. Számomra az ajánlatban az volt a legmegnyerőbb, hogy valaki azt mondta, a helyiek készek az anyagi áldozatra egy helyi színházért. Egyelőre csak így, idézőjelben, mert tárgyalásokat folytattunk az esetleges további együttműködésről” – nyilatkozta Csiszár Imre, aki 1979 és 1988 között a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként írt színháztörténelmet. Tiszaújváros speciális hely. Ez polgárosodni akaró város, ahol érződik, hogy az emberek büszkék akarnak lenni arra, hogy itt laknak, és ezért áldozni is tudnak, hangzik el a folytatásban. „Ennek egy része vagyunk mi” – ezek Csiszár Imre szavai.

A Karnyónéra amiatt esett a választásuk, mert alkalmas arra, hogy egy korról, egy ízlésvilágról és szellemiségről vallomást tegyen. A darab maga diáktréfa. Annak idején parodizálni kívánta a nyugat­imádó divatfiakat – idézte a lap a rendezőt, aki hozzátette: „a mi dolgunk pedig az, hogy kinevettessük a mai nyugatimádó politikusokat”.

(A borítóképen: Csiszár Imre)