„Szép lassan rám kaptak az újságírók”

Rusvai Miklós virológus, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora lapunknak is számtalanszor nyilatkozott a koronavírus-járvány legnehezebb hónapjai alatt. Ő volt az, akit bármikor kerestünk, mindig szívesen a rendelkezésünkre állt. Ezért szerettük volna őt mint embert megismerni. Kiderült, 69 éves hobbigazdálkodó, a feleségével él egy tanyán, ahol még térerő is gyengécskén van.

Bármikor hívtam, mindig a rendelkezésünkre állt, és tudom, hogy más sajtóorgánumnak is szívesen nyilatkozott. Honnan volt ennyi ideje, energiája, egyáltalán kedve ahhoz, hogy mindenkinek a rendelkezésére álljon?

Egyrészt ez annak köszönhető, hogy 2017 óta már nyugdíjas vagyok. A másik, hogy szívügyem a tájékoztatás, egyetemi tanárként is nagyon szerettem oktatni. Óraadóként még sokáig visszajártam az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol 40 évig dolgoztam, de azért maradt szabadidőm. Mivel fölmerült az igény, hogy beszélhetek a szakmámról és arról, amit egész életemben csináltam, a vírusokról, a járványtanról, az immunológiáról, éltem a lehetőséggel. A járvány kezdetén, tavaly tavasszal még nagyon nagy volt az információhiány. A riporterek, az újságírók nem találtak olyan interjúalanyt, aki a vírussal és a járvánnyal kapcsolatos alapfogalmakat elmagyarázta volna. Ennek az volt az oka, hogy az ezzel foglalkozó hivatalos szakemberek egyrészt rendkívül elfoglaltak voltak, másrészt ők köztisztviselők és közalkalmazottak, emiatt korlátozott volt a nyilatkozási lehetőségük. Én viszont nyugdíjasként bármikor, bárkinek szívesen adtam információkat. Nem válogattam a sajtóorgánumok között, hiszen az én szememben nincs kormánypárti vagy ellenzéki lap és tévécsatorna. A vírus sem válogat politikai hovatartozás szempontjából. Tehát mindenkinek joga van minél szélesebb körű tájékoztatást kapni azért, hogy lehetőleg elkerülje a súlyos betegséget. Mivel mindenkinek szívesen válaszoltam, szép lassan rám kaptak az újságírók.

Nem szólt senki önnek, hogy most már elég lesz, nem kell annyit nyilatkozni?

Voltak ilyen kísérletek, de épp azért, mert teljesen független vagyok mindenféle szervezettől és intézménytől, ezeket nem kellett szigorúan betartanom.

Ugorjunk vissza kicsit a pályája elejére! Hogyan lett víruskutató? Hiszen ez nem tartozik a legnépszerűbb foglalkozások közé.

Tanyán nevelkedtem föl, így igen hamar megszoktam és megszerettem az állatokat, a természetet. Korán nyilvánvalóvá vált, hogy valahol a mezőgazdaság területén fogok dolgozni. Az még kezdetben nem dőlt el, hogy agronómus vagy állatorvos leszek-e, de felvettek az Állatorvostudományi Egyetemre, és az egyetemi évek alatt nagyon megszerettem a mikroszkópos munkát. Hamar kiderült, hogy nem gyakorló állatorvosként fogok dolgozni, hanem a laboratóriumban. Bár jól tudtam, hogy ez az állatorvosi szakmának a kevésbé jól kereső ágazatai közé tartozik, de ennek ellenére a laboratórium mellett döntöttem. Mivel jól tanultam, végzés után az egyetem Mikrobiológiai Tanszékének vezetője, egy nagy tekintélyű akadémikus, Szent-Iványi Tamás meghívott a tanszékére. Így a víruskutató laboratóriumban kezdtem el dolgozni, és negyven éven át folytattam itt a munkát. Bár nem a vírusokkal foglalkoztam mindvégig, mert 2000-ben átkerültem a Kórbonctani Tanszékre, és annak a vezetője voltam 15 éven keresztül, de utána újra visszamentem a mikrobiológiára. Akkor már nyugdíjasként.

Mely témák érdekelték a legjobban a kutatásai során?

A vírusokon belül a különböző állatok, elsősorban a szarvasmarha, a juh és a ló légzőszervi vírusfertőzéseivel foglalkoztam, de a kutya, a macska és a baromfi koronavírus-fertőzéseit is kutattam. Tehát a légzőszervi betegségeket okozó vírusokkal és azon belül a koronavírusokkal is már jóval a világjárvány előtt találkoztam. Különböző nemzetközi együttműködésekben is dolgoztam külföldi kutatókkal közösen. Egy évig Svédországban, egy évig pedig Olaszországban dolgoztam különböző vírusokkal. A szívemhez nagyon közel álltak a mézelő méhek vírusfertőzései. Ezzel Magyarországon először a mi kutatócsoportunk kezdett el foglalkozni, és világviszonylatban is ott voltunk a kutatás élvonalában.

Sikerült konkrétan valami olyasmit felfedezniük, amit más kutatócsoportoknak még nem?

Igen, bár azt hiszem, hogy ezek túl specifikusak ahhoz, hogy sok embert érdekelnének. Tény azonban, hogy a különböző vírusfertőzések genetikai rokonságát és leszármazási vonalait illetően több esetben is érdekességeket fedeztünk fel. Ezekkel azonban csak a kutatók szűk köre foglalkozik, pedig nagy gazdasági kárt okozó vírusokról van szó. Az embereket azonban jobban érdeklik a humán vírusok. Az állatbetegségek közül is érthető módon elsősorban azokkal foglalkoznak, amelyek az embereket is megbetegíthetik. A mostani, új típusú koronavírus is ilyen.

Egyetemi oktatóként mennyire sikerült megszerettetnie a fiatalokkal a víruskutatást?

Büszke vagyok rá, hogy szerencsére sok olyan tanítványom volt, akik továbbvitték a munkámat, és sokkal jobban is csinálják, mint én. Az oktató számára mindig az a legnagyobb büszkeség, ha a tanítványai túlszárnyalják az ő eredményeit. Legalább 8-10 egykori tanítványom van, aki tudományos és oktatói téren is többre vitte, mint én. Van közöttük olyan, aki az Egyesült Államokban vezető kutató, van, aki jelenleg az európai betegségmegelőző központ osztályvezetője, tehát európai szinten hangolja össze a járványvédelmet. Az ő munkájának is köszönhetjük, hogy a koronavírus-világjárvány viszonylag rövid időn belül megfékeződött.

Amikor megjelentek az első hírek, hogy Kínában az új típusú koronavírus szedi áldozatait, akkor mit gondolt? Számított rá, hogy világjárvány lesz belőle, sok-sok áldozattal?

A vírus megjelenése után egy hónappal már sejtettem, hogy pandémia lesz belőle. A vírust Ázsiában gyorsan széthurcolták, aztán megjelent Amerikában és Európában is. Amikor Olaszországban okozott tömeges megbetegedést, már lehetett tudni, hogy az országhatárok nem állítják meg a vírust, és mi sem ússzuk meg.

A legrosszabb részén tehát már túl vagyunk – RUSVAI MIKLÓS

Olykor úgy tűnt, hogy ön jobban otthon van a vírusok világában, mint a humán orvosok. Ebből a szempontból előnyt jelent, hogy állatorvos?

Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy humán világjárvány utoljára a spanyolnátha volt 100 évvel ezelőtt. Az állatorvosok viszont naponta járványvédelemmel kelnek és fekszenek. Nekünk nagyon sok járványos betegséget kellett felszámolnunk az állatok között az elmúlt években is. Megemlítenék ezek közül néhányat: száj- és körömfájás, madárinfluenza, sertéspestis, afrikai sertéspestis, lépfene, szarvasmarha-tbc, veszettség, és még sorolhatnám. Tucatnyi más, kevésbé ismert fertőző betegség is van, melyeket mind sikerült Magyarországon felszámolni, vagy kártételüket jelentősen csökkenteni. Az állatorvosoknak tehát a napi munkájuk része a járványvédelem. A járványtan oktatása nálunk államvizsgatárgy volt egészen a közelmúltig. Ezért nekünk sok minden kézenfekvő volt, amit az orvosoknak újra kellett tanulniuk az elmúlt év során. Az ő munkájukban a fertőző betegségek elleni védekezés nem kapott kiemelkedő szerepet, hiszen kitűnő vakcinákat és számos antibiotikumot fejlesztettek ki a kutatók az elmúlt évtizedekben. Amikor tavaly tavasszal azt lehetett hallani, hogy maszk tulajdonképpen nem szükséges, mert az nem véd, és hogy csak a tüneteket mutató emberek fertőznek, akkor ezeket az állatorvos kollégákkal elborzadva hallgattuk. A fals információk egyébként az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) jöttek, a hazai szaksajtó pedig átvette ezeket. Mi azonban már akkor tudtuk, hogy mindez nem igaz. Tisztában voltunk vele, hogy a fertőzöttek már a tünetek megjelenése előtt is továbbadhatják a vírust, sőt a tünetek megszűnése után is néhány nappal. Tudtuk, hogy fontos a fertőtlenítés, a kézmosás, tudtuk, hogy mennyi ideig él a vírus a külvilágban. Az állatorvosoknak legalább három tucat koronavírussal van dolguk rendszeresen a munkájuk során, melyek lényeges tulajdonságaikban nem különböznek a humán koronavírustól. Nekünk tehát nem volt nehéz okosnak lennünk, és előre megjósolnunk a világjárványt, hiszen voltak állatorvosi példáink.

Nem hívták szakértőnek az operatív törzsbe?

Szerencsére nem, mert attól kezdve nem nyilatkozhattam volna. Az operatív törzs tagjai három hónapon keresztül nem szólalhattak meg a sajtóban a hivatalos tájékoztatókon kívül. Ezt nem vállaltam volna.

Ön szerint miért nem akarják sokan beoltatni magukat?

Azért, mert az emberekre jellemző a szkepticizmus. Gyanakvóak a politikával, a politikusokkal, az orvosokkal, a pedagógusokkal, a hatóságokkal szemben, de általában mindennel és egymással szemben is. Ezenkívül nagyon sok az interneten keringő fals elmélet, ami aztán összeesküvés-elméletek születéséhez vezet. Végül a „senkiben nem lehet megbízni” elmélet uralkodik el az embereken. Sokan tehát azért nem akarják beoltatni magukat. Az orvostudomány vívmányaival szemben annak ellenére gyanakvóak, hogy egyébként, ha betegek, akkor orvoshoz fordulnak, a felírt gyógyszereket beveszik, gyerekkorukban pedig több védőoltást is megkaptak. A koronavírus azonban olyan váratlanul jött, és olyan szokatlan helyzetet teremtett, hogy felkeltette az emberek gyanakvását. Sokkal inkább, mint más régóta ismert betegségek.

Mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?

Nagyrészt már vége is van. Magyarországon olyan súlyos formában, mint a második és harmadik hullámban láthattuk, már nem fog fellépni. A fertőzöttek száma növekszik majd, de a lélegeztetőgépen lévők és a halálesetek száma elmarad a legutóbbi hullámban tapasztaltaktól. A legrosszabb részén tehát túl vagyunk. Most már, ha lesznek is járványhullámok, azok lecsendesedő jelleget mutatnak majd. A kórházak sem lesznek olyan nyomás alatt, mint az utóbbi két hullámban.

Minden évben be kell majd oltatnunk magunkat?

Ha valaki kétszer-háromszor beoltatja magát, és esetleg még át is esett vagy a jövőben átesik a fertőzésen, rendkívül jó, teljes immunitást szerez. Én a tél végén kaptam meg a védőoltást, és szeretnék átesni a fertőzésen még a közeljövőben, hiszen az oltással szerzett immunitásom viszonylag még erős, így nem leszek súlyos beteg. A fertőzés átvészelésével hosszú, legalább egyéves immunitáshoz juthatnék. Beoltatni még egyszer szeretném magam, és utána a rendszeres újrafertőződés gondoskodik majd az immunitásom fenntartásáról. Így van ez bármelyik náthavírus és az influenza esetében is. Nagyon sok más vírus is itt van velünk, de gyerekkorunkban beoltottak ellenük, így nem betegszünk meg, viszont a rendszeres újrafertőződés biztosítja, hogy a védettségünk megmaradjon anélkül, hogy újra és újra megbetegednénk.

Úgy tudom, a mai napig is gazdálkodik.

Inkább hobbigazdálkodásnak lehetne nevezni, hiszen szerencsére nem ebből élek. Kárpótláskor visszakaptuk a családunktól elvett földet, de előtte már magamnak is vásároltam egy tanyát még a ’80-as években, és ezen a tanyán gazdálkodom nyugdíjas éveim alatt. Nagyon szeretem, hiszen mint említettem, tanyán nőttem föl, így egy kis nosztalgia is van benne. Most is itt ülök a tanyaudvaron, azért nem tökéletes a térerő. A legközelebbi település és adótorony innen öt kilométerre van.

(A borítóképen: Rusvai Miklós tanyán él és gazdálkodik – a kötődése gyerekkorából való: tanyán nevelkedett)