Sétány, amire bizony Szent Erzsébet sem lenne büszke

A sétány szót így határozza meg a magyar nyelv: „Árnyas, fasorokkal szegélyezett út, mely arra való, hogy a sétálók rajta járjanak.” Biztos lehetne még találni rá árnyaltabb meghatározásokat is.

A magyar nyelv értelmező szótára a kifejezés kapcsán az író Krúdy Gyulát példázza, aki „a népkert elhagyott sétányain szokott üldögélni”, de Gelléri Andor Endrétől is idéz: „Csinos kisasszony ment keresztül a sétányon.” Találhatnánk még számtalan példát irodalmunkban a sétány szó ékes használatára.

Persze az sem kétséges, hogy a ma újságolvasóinak nem nagyon kell magyarázni a sétány szó jelentését, hiszen többségében van gyakorlati tapasztalatuk, milyen is egy sétány és a rajta való séta a maga valójában.

Se árny, se fasor

Miskolc városának, pontosabban belvárosának azonban van egy sétánya, amely lényegében az idézett meghatározás egyetlen elemének sem felel meg. Nem árnyas – hacsak nem a házfal mellett szorosan halad el az ember, nem szegélyezik fasorok –, és igazából sétálók is csak nagy szükségből járnak rajta.

A miskolci Szent Erzsébet sétányról van szó, amely a városházával szemben, a megyeháza jobb oldalán található, és néhány méternyi aszfaltborítást leszámítva nagyobb részben „kavicsos parkoló”, ahogy a köznyelv hívja. Némi gazos zöldterület és egy-két nem túl esztétikus fa is található a területen. De sétány még csak szórványemlék gyanánt sem.

Megvan persze a Szent Erzsébet sétány maga története is, amely egészen 2007 környékéig nyúlik vissza. 2007 volt ugyanis Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója. Ebből az alkalomból döntött úgy az akkori polgármester, Káli Sándor vezetésével a miskolci önkormányzat, hogy a szent tiszteletére közterületet nevez el a belvárosban. A döntés nyomán a sétánynak kiszemelt terület egyik házfalára el is helyezték a közterület nevét jelző táblát. Ezzel be is fejeződött az ominózus sétánnyal kapcsolatos minden kézzel fogható dolog. A szándék tehát nemes volt, de további tettek nem követték, így a jobb sorsra érdemes, sétánynak kiszemelt terület csak várja, hogy végre valakik méltóvá tegyék a neki nevet adó történelmi alakhoz.

(A borítóképen: A miskolci Szent Erzsébet sétányt csak az utcanévtábla őrzi, a terület nem méltó névadójához)