Nyíltan beszélni Trianonról, ez lehet a gyógyulás útja és első lépése

„Az elmúlt több mint egy évszázad egészéhez mérve a békediktátumról nem régóta lehet nyíltan beszélni, pedig ez lehet a gyógyulás útja és első lépése” – hangsúlyozta Hal Melinda, a Mathias Corvinus Collegium műhelyvezetője, klinikai szakpszichológus, közgazdász. „Ma már azt mindenképpen tudjuk, hogy Trianonnál maga a szerződés megkötése is traumatizáló esemény volt egyénileg is azoknál, akik jelen voltak és akiknek végül alá kellett írniuk. Saját beszámolóik, naplóik is erről tanúskodnak, hiszen ezek ma már kutathatók. Náluk konkrétan felfedezhető poszttraumás stressz-szindróma. Egyébként magában a nyelvben is megjelent egy viszonyulás, hiszen sokan nem is békeszerződésként, hanem békediktátumként emlegetik.” 

Egy ilyen esemény is okozhat lelki traumát, még akkor is, ha az emberek közben nem szenvedtek el konkrét fizikai bántalmazást. „Ilyen a poszttraumás stressz-szindróma, amit legtöbbször fegyveres konfliktusok, veterán katonák esetében szoktunk emlegetni, de kialakulhat úgy is, hogy semmilyen fizikai bántalmazás nem övezi. Ezt látjuk Trianonnál is, például olyan embereknél, akik egyik napról a másikra, miközben nem költöztek el, egy másik ország területén ébredtek, kollektív traumát éltek át” – emelte ki a szakember. 

A poszttraumás stressz-­szindrómánál négy nagy csoportban jelentkeznek a tünetek: fizikai szinten, a motivációban, a gondolkodásban és az érzelmekben. „Azért fontos látni ezt a négy nagy csoportot, mert ezek összefüggenek egymással minden szinten és minden területen, és hatnak egymásra. A fizikai tünetek is jól leírhatóak, ilyen a stressz összes tünete: a remegés, az izzadás, a hideg verítékezés, a gyomor- és fejfájás, minden szervrendszert érintő fájdalom, álmatlanság kapcsolódik hozzá. A motivációs tünetekben a tehetetlenség jelenik meg, nem tudunk mit tenni, nem tudunk kitűzni célokat, egyáltalán a célok megvalósítása is problémát okozhat. A kontroll elvesztése az események felett önmagában szorongást vált ki. A kognitív tünetekben, amik a gondolkodásunkat érintik, akár a beszédkészségünket, láthatjuk a koncentráció, a figyelem csökkenését, egy olyan problémát, ami gyakorlatilag az egész idegrendszerre kiterjed. Természetesen az érzelmi tüneteket is meg kell említeni, ezek a félelem, a szomorúság, a bánat mindenféle formája és szintje. A teljes nihil állapota szintén megjelenhet.” 

Egy nemzetnek is van lelke? 

„A fizikai tüneteket főként egyéni szinten tudjuk nézni, bár a társadalom, a nemzet fizikai jólléte, akár egy világjárvánnyal való megküzdés mégis csak összefügg a történelmi tényekkel és kulturális emlékezettel. Nemzeti szinten is egyértelműen látható volt a szomorúság, a tehetetlenség, a reménytelenség és a szorongás számos formája egykor. Az akkori emberek szorongtak attól, hogy mi lesz holnap, szorongtak a biztonságuk miatt, nem tudták, most hol van a helyük a világban. Nemzeti identitásunk is nagymértékben megrendült. Sajnos sok évtizednek el kellett telnie, hogy ez az identitásrész, ebben az új felállásban a helyére kerüljön. Itt egy elhúzódó stressz-szindrómába csapott át a poszttraumás indulás, amelyhez hangulatzavarok kapcsolódhatnak. Még most is kimutatható a magyar néplélekben – ha lehet így nevezni – az a vonulat, amelyet más országok esetleg pesszimizmusként, negativizmusként vagy valamiféle depresszív hangulatként neveznek meg. Ez nem feltétlenül biológiai konstruktum, amiről ők beszélnek, hanem sokkal inkább ezekből a történésekből fakadó tényező, kulturális emlékezetünk és narratíváink nagymértékben hozzájárultak az összképhez” – összegezte Hal Melinda. 

A klinikai szakpszichológus szerint fontos látni a folyamatot, hogy hogyan öröklődött generációról generációra mindez, hiszen a ma élő korosztályok nem élték át közvetlenül Trianont. „Több generációval vagyunk a történések után, mégis felleljük a nyomait, itt van a magyar mentalitásban, az identitásunk részévé vált, ugyanis megőrizte a kulturális emlékezet és a kulturális átadás, akár a családi narratívákon, valamint a transzgenerációs átadási folyamaton keresztül is.” 

Igazságok nélkül 

Az elmúlt rendszerek sem szolgálták Trianon teljes feldolgozását. A szocializmusban íródott történelemkönyveket említi példaként a szakember, ahol a politikai propaganda és az ideológiai nyomás nagymértékben befolyásolta ennek a kornak a történelmi megítélését. „Sajnos nem hatnak pozitívan az ilyenféle hazugságok, illetve féligazságok, amiket generációk tanultak meg, a tabusítás, az elhallgatás sem segíti a feldolgozást.” 

Átérezni, kimondani 

„Ugyanakkor azt látom, hogy a magyar kulturális emlékezetből sem a szocializmus, sem egyéb ideológiai hatások nem tudták kiirtani azokat az igazságokat, amelyeket a generációk korábban átéltek, ilyen szempontból szerencsések vagyunk, így talán eljöhet már az az idő, amikor a valós narratívák kerülnek előtérbe. Most folyamatosan ennek erősítését látjuk akár kormányzati szinten, akár a nemzeti identitásra való fókuszálás keretein belül. Azt gondolom, hogy többek között ez a gyógyulás útja. A feldolgozáshoz muszáj kimondanunk igazságokat.” 

(A borítóképen: A trianoni kastély, ahol a békediktátumot aláírták, nemzeti tragédiánk jelképévé vált | Fotó: Shutterstock)