Elutazhatunk az államalapítás idejére

Államalapításunk ünnepe kapcsán merül fel a kérdés: hogyan élhettek őseink az idő tájt Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. Erről beszélgettünk dr. Szörényi Gábor András régésszel, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettesével, a téma szakértőjével. (A cikk alapja egy korábbi, 2017-es interjú, amit újabb beszélgetést követően egészítettünk ki – a szerk.) 

Lassan változó dolog 

Ha az államalapításról mint politikatörténeti tényről vagy terminusról beszélünk, akkor 200-300 évre gondolunk, magyarázta dr. Szörényi Gábor András: egészen a honfoglalás idejétől az Árpád-kor végéig, harmadik harmadáig. 

„A köznépre nem feltétlenül hatottak a politikai történések, a mindennapjaik ugyanolyan normák közt zajlottak 997-ben, mint, mondjuk, 1001-ben. Gondoljunk csak bele: ha belenézünk a konyhaszekrényünkbe, nagy valószínűséggel találunk olyan edényeket, amelyek a 80-as évekből valók. A régészetben is ugyanez a helyzet, az anyagi kultúra nagyon lassan változó dolog” – hangsúlyozta. 

Az államalapítás részeként a megyék kialakulása – nálunk ez Borsod, Abaúj, Torna, Gömör és Zemplén megyék kialakulását jelenti – nem egy időben zajlott. Igaz, mi 1000-re datáljuk az államalapítást, de István király előtt az apja, Géza fejedelem, sőt már a nagyapja idején, a 970-es évek előtt elindult ez a folyamat. Az tény, hogy magát az államszervezetet István király hozta létre. 

„A központ Esztergomban volt és Fehérváron, ennek csápjait, azaz a megyeszervezetet különböző területeken építették ki. A megyék, még a területük is nagyjából a maihoz hasonló. Az említett csápok voltak az úgynevezett földvárak. A mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye a legjobb hely ennek az időszaknak a megismerésére, mert itt négy földvár is kutatható: a borsodi (Edelény környékén), az abaújvári földvár és a magyar államhatártól alig néhány kilométerre lévő zempléni földvár” – mondta dr. Szörényi Gábor András. A negyedik, a sályi kicsit más: maga a vár szerkezete ugyanolyan, mint a borsodi vagy az abaúji, ugyanúgy 11. századi. Ám nem a király megbízásából épült, hanem lekoppintva azt egy gazdag, jelentőségteljes család építtette, az Örsúr nemzetség. Az más kérdés, hogy száz éven belül valakik felgyújtották. 

Ispáni székhelyek 

A földvárak úgynevezett ispáni székhelyek voltak, hiszen a megyeszervezet vezetője az ispán volt. Korabeli források nincsenek az alapításukról, 200 évvel később, Anonymus krónikájában olvasható, hogy a borsodi földvárat Bors nemzetségfő alapította. 

„A vár szóról mindenkinek egy katonai objektum jut eszébe, pedig csak részben volt erről szó. Az átlaghétköznapok békében teltek. A vár szavunkból született a város kifejezés, hiszen ugyanazt a funkciót töltötték be, mint a későbbi korokban egy-egy város: gazdasági és reprezentatív központok voltak. Ez volt az egyházi, esperesi központ is, mind az abaúji, mind a borsodi vár az egri püspökséghez, egyházmegyéhez tartozott” – magyarázta a régész. Biztos, hogy magának az ispánnak is itt volt az irodája vagy a lakhelye, a borsodi földvár esetén a feltáró Wolf Mária véleménye szerint egy ispáni házat is azonosított. Egy, a korabeli házaknál mívesebb, agyagból rakott, kőből emelt épület volt. 

Földdel megtömött favár 

A vár egyébként így nézett ki: egymás mellé párhuzamosan helyeztek el rönkfákat és gerendákat, majd rá merőlegesen ugyanilyen fákat raktak, és ennek a rácsos-kazettás szerkezetnek az üregeit földdel döngölték be. Nem faszerkezetű földobjektum volt tehát, hanem épp fordítva, földdel megtömött favár. 

„Ezeket a várakat az Árpád-kor folyamán hosszú ideig használták, egy idő után azonban már kezdik védelmi funkciójukat elveszteni. Az Abaúj-várról tudjuk, hogy azon kevés várak közé tartozik, amelyek sikeresen ellenálltak 1241-ben, a tatárjárás idején. Azaz jól működött, pedig már 200 éves volt. Később megváltozott a megyestruktúra, fokozatosan elhagyják, a borsodi várat az 1300-as években már földvárként emlegetik.” 

Veremházakban éltek 

Kérdeztük, milyen volt az akkor élt emberek élete. Dr. Szörényi Gábor András hangsúlyozta, az átlagember egyszerű veremházakban élt. Csak a nők és a gyerekek laktak benne, a férfiak és a nagyobb fiúk a gazdasági épületekben, istállókban az állatok között. Mindenféle jószágot, baromfit, kecskét, disznót is ettek, a várakban főleg marhahúst fogyasztottak. Ezenkívül sok kását készítettek, épp a földvárak esetében több alkalommal is kerültek elő megégett kerámiaedények, amelyeknek a belső oldalára rá volt égve a benne tárolt kásaétel. 

Mennyire derül ki a lelet­anyagokból, hogy nehezen fogadták-e el a kereszténységet az emberek? – kérdeztük a szakembert. Válaszában egy sajószögedi kutatás eredményeire utal, vagy 130 sírt tártak ott fel. Megfigyelhető volt: a soros, pogány köznépi temető szépen átvált templom körüli temetővé. Az egyik pogány szokás szerint eltemetett halott koponyájában találtak egy Szent László-pénzt. 

„Eltelt 100 év, itt vagyunk a 11. század végén, és még mindig pogány módon temették el. Biztos, hogy nem volt könnyű. Tudunk jó néhány pogánylázadásról az országban, próbálták visszahozni a régi világot, kevés sikerrel, mert a politikai és a katonai hatalom ezeket rendre letöri”, válaszolta. 

Megéri a fáradságot 

Érdeklődtünk a négy földvár mai állapotáról is. Mint mondta, mindegyiket érdemes felkeresni. Gépkocsival egészen az aljukig el lehet jutni, rövid túrával könnyen megközelíthetők. Az edelényi földvár mellett ott a borsodi tájház, már csak azért is érdemes oda ellátogatni, rendezett a környezete, sok érdekesség látható ott. Abaújváron 2020–2021-ben Wolf Mária, a szegedi egyetem régésze végzett ásatást – a tatárjárás időszakából tárt fel leletanyagot –, ez most is látható az Árpád-kort bemutató nagyszabású kiállításon Székesfehérváron. A földvár környezete rendezett, átlátható struktúrájú dr. Szörényi Gábor András szerint. Ugyanez a helyzet a sályi földvárral – amely mint említettük, nem megye-, hanem nemzetségközpont volt –, ahol még egy 13. században épült lakótornyot is részleteiben megmentettek, az is megtekinthető. 

A zempléni földvár ma Szlovákia területén van, erről nem tudott részleteket mondani a régész.