„Hiszem, hogy a szüleim lelke most is vigyáz ránk”

Virágok, koszorúk, mécsesek, mind-mind az emlékezés kellékei. Sokan szeretteik sírjánál állva döbbennek rá, hogy még ma is mennyire hiányzik.
Bár mindenszentek csak kedden lesz, de már ma is nagyon sokan látogattak ki a sírkertekbe. A Mindszenti temetőbe egymás után érkeztek a családok, délelőtt 11 óra körül már parkolóhelyet is nehéz volt találni a környéken.
Sotkó Krisztina édesapja sírját díszítgette, majd mécseseket vett elő.

Az idő sem gyógyít

– Négy éve halt meg édesapám – mondta, de egy kis szünetet kellett tartania, mert könnyek szöktek a szemébe – Még négy év után is nagyon nehéz feldolgozni az elvesztését. Igazából a mindennapokban mindig ott van a szívemben, de amikor közeleg a halottak napja, az emlékek feltépik a sebeket – fogalmazott fátyolos hangon. – Édesapám határozott, karakán ember volt, de mindent, amit elértem, neki és édesanyámnak köszönhetem. Még négy év távlatából is nehéz elfogadni, hogy nincs közöttünk. Mindjárt jön a családom is, csak egy kicsit egyedül akartam lenni az emlékeimmel, de nem gondoltam, hogy még mindig ennyire felzaklat. Úgy tűnik, az évek múlása sem elég ahhoz, hogy feldolgozzuk, nincs többé, akit annyira szerettünk – tette hozzá.

Megtudtuk, hogy Krisztina Budapesten él, így ritkán jut el édesapja sírjához, de halottak napján fontosnak tartja, hogy itt legyen.
– Végül is édesapám szép életet élt, 90 éves korában halt meg, de a halált akkor is nagyon nehéz elfogadni. Vallásos emberként úgy hiszem, hogy a lelke tovább él. A keresztény vallás szerint egy szebb világban, én ezzel is tudok azonosulni, azonban sokszor jártam a Távol-Keleten, így a buddhizmus és lélekvándorlás tanait is jól ismerem. Vallásos emberként hiszek abban, hogy édesapám életének egy része lezajlott, és most már máshol éli az életét. Nekünk, akik itt maradtunk, ez adhat vigaszt, és el kell fogadnunk a tényt, hogy elhunyt szeretteink már nem vesznek részt a mindennapjainkban. Azonban hiszem, hogy még találkozunk velük –mondta határozottan Krisztina.

Itt vannak közöttünk

A szomszédos parcellában Szabó Zsuzsanna takarította szerettei sírját a fiai segítségével. Elárulta: édesapja, és annak családja nyugszik itt.
– Egy hatalmas gesztenyefa alatt van a sír, ami nagyon szép hely, de a hátránya, hogy ilyenkor, ősszel rengeteg falevél hullik rá. Mivel Gödöllőn lakunk, nem tudunk gyakran jönni, még most szedjük össze a tavalyi mécseseket is.
– Korán elhunytak a szüleim. 26 éves voltam csupán, amikor másfél hónap leforgása alatt mindkettőjüket elveszítettem. Édesanyám váratlanul, szívinfarktusban halt meg. Elaludt, és nem ébredt fel többé. Édesapám pedig nagy beteg volt, ő utánament. Az nagyon nehéz időszaka volt az életemnek. A családunk azonban nagyon összetartó. Együtt ünneplünk, ha valamilyen örömteli esemény történik, és együtt emlékszünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk – mesélte Zsuzsanna.
Megosztotta velünk azt is, hogy ők görög katolikusok, így hisznek Istenben, a feltámadásban, és abban is, hogy szeretteink lelke itt van közöttünk, hogy vigyázzanak ránk.
– De olyan értelemben is itt vannak a szüleim, hogy a gyermekeim örökölték a szüleim génjeit, például édesapám zeneszeretetét – mondta Zsuzsanna.

Korán elment

Tóth Gábor a feleségével és a kisfiával látogatott ki a temetőbe. Megtudtuk, ők is miskolciak voltak valamikor, de ma már Érden laknak.
– Az édesanyám sírjához jöttünk ki. Amikor jövünk az anyósomhoz, akkor ide is kilátogatunk, egy évben olyan négyszer-ötször. Rendkívül fájdalmas volt, amikor elveszítettem az édesanyámat. Beteg volt, 64 éves korában hagyott itt minket. Nagyon hiányzik, gyakran gondolok rá. Az is óriási fájdalom, hogy a kisfiamat már nem láthatta meg, pedig annyira várta, hogy unokázhasson. Az anyukám még csak 73 éves lenne. Virágot hoztunk a sírjára, mindjárt előveszem a mécseseket is a hátizsákomból. A gyertyafénynél álldogálunk kicsit és emlékezünk – mondta Tóth Gábor, hozzátéve: a kisfia halloweenezni fog a barátjával. Jövevény szokásról van szó, de a gyerekek nagyon élvezik.