„Nem csak sikeres, de az emberre figyelő sikeres iskola szeretnénk lenni”

Amikor iskolát alapít valaki, átvitt értelemben ő maga is beépül a falakba, hogy azok kellő szilárdságúak legyenek, mondta lapunknak az igazgató. Elárulta azt is, miért épp Miskolcon alapítottak középiskolát a jezsuiták.

Eddig egyszer fordult elő, hogy oktatási intézmény nyerte el a megyei Prima Díjat, 2015-ben a hejőkeresztúri általános iskola. Amikor kiderült, hogy idén önök kaphatják, hogyan fogadta a hírt az intézmény tanári kara, diákközössége?

Igazából örömmel és érdeklődéssel. Volt egy kis meglepődés is, de az érdeklődés volt az erősebb. Az iskolában a legtöbben hallottak már a díjról, figyelemmel kísérték a korábbi díjátadókat, de most még nagyobb lett az érdeklődés, mivel minket jelöltek. Én magam tudtam, hogy készül valami, hiszen a jelölőbizottság tagjai megkerestek, de elsőre az ember nem veri nagydobra az ilyesmit. Meg kellett várni, hogy valamelyik kategóriába beleférünk-e, és hogy megfelelünk-e az elvárásoknak. Amikor kiderült, hogy a kilenc jelölt között vagyunk, akkor annak megerősítő hatása volt a kollégákra. Mindenki azt érezte, hogy figyelnek ránk, valami olyasmi történik, ami rólunk szól. A közönségszavazás pedig a gyerekeket is bevonta, ezáltal részesei lettek a történetnek.

A döntéshozók mit mondtak, miért esett a választásuk a jezsuita gimnáziumra?

Úgy gondolták, hogy az elmúlt, közel harminc évben az intézmény komoly fejlődési ívet járt be, és erre érdemes ráirányítani a figyelmet. Azt hiszem, ez volt az, amit fontosnak tartottak. Tudni kell, hogy tulajdonképpen nulláról indultunk, a szó legszorosabb értelmében. Hiszen nem átvett iskola vagyunk, aminek volt előzménye, nem a pécsi vagy a kalocsai nagy múltú, több mint százéves jezsuita iskolákat vettük vissza, és nem is Budapesten, egy kedvezőbb régióban alapítottunk intézményt. Annak idején volt olyan akarat, hogy Pécsre menjünk, de végül Miskolcon indultunk el. Tehát ebben a régióban, egy erős iskolakultúrával rendelkező közegben sikeres ívet jártunk be. Gondolom, ez volt az, ami a döntéshozókat foglalkoztatta. Próbálok az ő logikájukkal gondolkodni.

Milyen igény hozta létre a jezsuita gimnáziumot, és végül hogyan esett a választás Miskolcra?

Eredetileg kettős igény fogalmazódott meg. Erre a kettős igényre különböző mértékben voltunk mi, jezsuiták érzékenyek. Az egyik igény az Avasi lakótelep adottságai. Úgy gondoltuk, itt nagyobb szükség lehet ránk, mint Pécsen. Pécs akkor polgári, konszolidált város volt, intellektuális, kulturálisan erősebb háttérrel. Oda szerettünk volna menni, ahol nincs meg ez a háttér, és megtudni, hogy ott mit tehetünk. Ez nemcsak magyar jezsuita sajátosság, hanem alapvetően a jezsuita rend jellemző választási kritériuma. Megkockáztatom, ha nem ez lett volna a kritérium, nem gondolom, hogy a római központ engedélyezte volna a vállalásunkat. A másik fontos ok pedig, hogy új alapításról volt szó. Zöldmezős beruházás, tehát senkinek nem okoztunk kellemetlenséget, hogy elveszünk valakitől valamilyen területet, épületet. Pécsen vagy Kalocsán sok évet kellett volna csak azon dolgozni, hogy bizonyos ellenállásokat csillapítsunk. Ez rengeteg energiát vett volna el, és ezért úgy gondoltuk, hogy új alapítással induljunk, ott, ahol úgy néznek az emberre, hogy „rendben, próbáld meg, csináld, aztán meglátjuk, mi lesz belőle”. Miskolcon tehát feszültségek nélkül lehetett felépíteni az intézményt. Ez is a város mellett döntött.

Úgy tudom, a megyeszékhelyen soha nem volt erős a jezsuiták jelenléte.

Korábban, a 18. században Sárospatakon, Tokajban és Kassa vonzáskörzetében voltak jezsuiták. Érdekesség, hogy a világháború idején Mezőkövesden is erős volt a jelenlétük. A miskolci iskolaalapításhoz egyébként még az is hozzátartozik, hogy az akkori érsekatya, Seregély István abban az időben indította el egyházi létesítmény projektjét. Szerette volna, ha a bencések alapítanak itt iskolát, elképzelése szerint itt lett volna a keleti Pannonhalma. Az intézmény architektúrája is erről árulkodik, a magas kolostorfalakkal, és hogy minden befelé nyílik. A bencések azonban nem tudtak jönni, így jöttünk mi, jezsuiták.

Ön honnan érkezett Miskolcra?

1998-ban kerültem ide, de erdélyi vagyok, még inkább pártiumi. Ugocsa vármegyében születtem, a terület a kárpátaljai régióhoz esik közel. Az úgynevezett gumicsizmás időben érkeztem Miskolcra. Akkor ugyanis gumicsizmában kellett járni az udvaron, mert még nem voltak leburkolt terek. És akkor fiatalos lendülettel elindítottuk az oktatást. Nagyjából tudtuk, hogy mit akarunk, de hogy hogyan kell csinálni, azt folyamatában tanultuk meg. Forrai Tamással érkeztünk együtt. Ő Dublinban végezte a tanulmányait, én Párizsban, onnan jöttünk vissza Magyarországra. Izgalmas időszak volt, mert abban az időben itthon még nem volt közvetlen tapasztalat, tehát ilyen tekintetben szabadnak éreztük magunkat. Nekiálltunk, és hivatástudatból elkezdtük a munkát. Aztán szép folyamatosan épült az intézmény, de vele együtt mi is épültünk. Amikor iskolát alapít valaki, átvitt értelemben ő maga is beépül a falakba, hogy azok kellő szilárdságúak legyenek. Aztán kialakult körénk a szakmai kör, nevelőkből, tanárokból, más szakemberekből.

Honnan jönnek a gyerekek a gimnáziumba?

Diákjaink az ország minden részéről jönnek hozzánk. Kétszáz olyan kollégistánk van, akiknek egy jó része nem ebben a megyében lakik. Budapesten és környékén nagyon népszerű a gimnázium. Kicsit visszajött az az elképzelés, amit még annak idején Seregély István érsek úr fogalmazott meg, hogy Miskolcon lehet kelet Pannonhalmája. Pannonhalma azonban csak fiúkat fogad, mi pedig koedukáltak vagyunk. Számunkra ez előnyt jelent, hiszen nyitottabbak vagyunk a gyerekek fogadására.

Melyek a legfontosabb nevelési alapelveik?

Az egyik a nyitottság, állandó készség a megújulásra. Ez az alap. Ezt részben az is támogatja, hogy egy nemzetközi jezsuita iskolahálózat részeként működünk. Nagy segítségünkre van az Erasnus-program, melynek keretében a tanáraink eljuthatnak más jezsuita iskolákba. Németországba, Ausztriába, Finnországba, Spanyolországba például. Ott megismerkedhetnek más iskolákkal, hazaérkezve pedig megosztják a tapasztalataikat. Fontosnak tartom a kifelé nyitást, az állandó pedagógiai megújulást. Ugyanilyen fontos, hogy a gyerekeket keresztény értelmiségi létre készítsük fel. Ezen belül pedig az is a célunk, hogy kialakítsuk a gyerekekben a szociális érzékenységet, a másokról való gondoskodás igényét.

Ez a gyakorlatban mit jelent?

Van egy szociális programunk, ami jóval előbb kezdődött, mint az ország minden középiskoláját érintő kötelező közösségi szolgálat. Másrészt pedig igyekszünk részt venni különböző szociális tevékenységekben, programokban Miskolcon és a városon kívül is. A jezsuitáknak Arlón van egy szociális missziója, amelyet a Máltai Szeretetszolgálattal közösen végzünk. A szeretetszolgálat égisze alatt zajlik a program, de mi is a felelősei vagyunk.

Hogyan segítenek a programon belül?

A település roma családjait, gyermekeit segítjük. A ferences nővérek korábban már dolgoztak ott, most is ott vannak, de az ő tevékenységüket kiegészítik a mi kollégáink és diákjaink. A tanulóink közül egy-egy kisebb csoport látogat ki a településre 2-3 napra. Délelőtt az iskolaérettségre készítik fel az óvodásokat. Különböző játékokat, feladatokat végeznek velük. Délután pedig az iskolásokat várják. Diákjaink segítenek a házi feladatban, majd játszanak, foglalkozásokat szerveznek a gyerekekkel, úgy ahogy a tanodákban. Amikor a tanulóink visszajönnek, elmondják a tapasztalataikat, az érzéseiket, megfogalmazzák, hogyan érintette őket a szolgálat, mit tanultak belőle. Ezt a munkát most a 11.  osztályosok végzik.

Hogyan lehet azt elérni, hogy a tanulmányi eredmények terén is jól teljesítsen az iskola, ugyanakkor jól érezzék magukat a diákok az intézményben? A díjkiosztó ünnepségen fellépett a gimnázium énekkara is, és egy vidám, felszabadult csapatot láttam, csupa tehetséges énekes-táncos fiatallal.

Iskolánkban a tanórákon nagy az elvárás. Ugyanakkor nagyon sok művészeti, sport- és lelkiségi programban vehetnek részt, ünnepségeket is gyakran tartunk. Véleményem szerint ezek nagyon fontosak, hiszen ilyenkor a gyerekek meg tudják mutatni magukat, erős barátságok születnek, támogatói légkör és kapcsolatrendszer alakul ki közöttük. A diákok ezeken a programokon tapasztalják meg, hogy tartoznak valahova, és ez megtartja őket. A tantermen kívüli tevékenységek ellensúlyozzák a tanulás okozta terheket.

Az eredményekhez a jó pedagógus-diák kapcsolat is szükséges. Ez hogyan működik gimnáziumban?

Nemcsak a diákok, de a pedagógusok is folyamatosan alakulnak. Miközben látják, hogy tanítványai milyen értéket képesek teremteni, akár egy musical előadásával, vagy kimagasló sportteljesítményt érnek el, a pedagógusok is másképpen látják őket. Képesek úgy érdeklődni irántuk, hogy „mi történik veled”. A visszajelzések pedig folyamatosan alakítják a pedagógiájukat. Megtanulják, hogyan bánjanak a gyerekekkel, hogyan dolgozzanak együtt velük. Mi segít, mi nem segít, hol vannak a határok a tanulásban, hol vannak a határok a teljesítményben. Ez egy állandó játék, végül kialakul az a légkör, az a módszer, az a kapcsolat a gyerekekkel, aminek segítségével eredményes lesz a közös munka. Persze még nagyon sok teendő van ezen a téren. A pedagógusoknak még több figyelmet kell fordítaniuk a gyerekek személyes igényeire, szükségleteire. Érzem, hogy ez a jó út. Nem csak sikeres, de az emberre figyelő sikeres iskola szeretnénk lenni.

A hejőkeresztúri iskola annak idején megkapta az országos Prima Primissima Díjat is. Önök is pályáznak rá?

Erre nem gondoltunk. Hálásak vagyunk azért, ami most történt velünk, számunkra a megyei Prima Díj értékes bátorítás a jövőre nézve.