Kirakatai máig hűen őrzik Fekete Zoltán emlékét

Elhunyt Fekete Zoltán dekoratőr, aki kedvelt portékáival különleges színfoltja volt a miskolci régiségvásárnak. Temetése január 6-án a taktaharkányi temetőben volt.  Emlékére az év első, januári régiségvásárán gyertyát gyújtottak, és csöppnyi megemlékezést tartottak gyermekkori barátja kezdeményezésére a Városház téri villamosmegállóban. Éppen ott, ahol festett dobozaival mindig letelepedett.

Ismerte az egész fő utca

„Nagyon sok közös élményünk volt Zoltánnak. Olyan különleges ember volt, akit a fő utcán sokan ismertek. Rengeteg kirakatot rendezett be” – idézte fel Feketéné Nagy Edit, Fekete Zoltán első felesége. „Abban az időben, amikor kezdte a szakmát, politikai kirakatokat is rendeztek. Május 1-jét, október 6-át igen szépen dekorálta. Utolsó munkái közé tartozott a Kocsonyafesztivál, amit én csak béka fesztiválnak hívok. Több kollégával együtt készített békás kirakatokat és erről mindig lehet rá emlékezni. Hatalmas lexikális tudással rendelkezett és minden után kutatott. Sok mindenben segített a gyerekeimnek, és remélem, hogy örökölték a jó tulajdonságait. Sajnos már soha többé nem fog ládát árulni! Szeretettel gondoljanak rá!”
„Gyermekkori játszótársak voltunk Fekete Zoltánnal Taktaharkányban, mert majdnem a szomszédban laktunk. Aztán hosszú kihagyás után futottunk újra össze és a miskolci régiségvásárban rendszeresen beszélgettünk. Szinte társas kör volt, ahol ő árult. Sokan jöttek hozzá néhány szót váltani” – emlékezett Hideg Imre, az elhunyt jó barátja. „Megdöbbenéssel és szomorúsággal olvastam a család közösségi oldalára kitett üzenetet a halálhíréről. Nehéz volt elhinni, hogy igaz. Felkerestem őket, hogy tartsunk egy közös megemlékezést itt, hogy tisztelegjünk az emléke előtt. Elhoztuk azokat a tárgyakat is, amelyek annyira jellemzőek voltak rá életében. Zoltánnal folytatott beszélgetéseink alapján azt gondolom, hogy sok fontos dolog volt az életében. Izgalmas, érdekes, változatos és nagyon őszinte életet élt. Rengeteg olyan hely van Miskolcon, ahol máig láthatók dekoratőri munkái. Emlékszem, hogy szerette a filmfesztivált. Egész héten ott volt, nézte az előadásokat és szakszerű véleményeket mondott. Sőt néha be is kiabált, általános derűt okozva. Van egy szép keleti mondás, miszerint nem akkor hal meg az ember, amikor eltemették. Hanem akkor, amikor meghal majd a legutolsó ember is, aki emlékezett rá. Kívánom, hogy őt nemzedékeken keresztül őrizzük meg emlékezetünkben!”