Pofátlanság

2023.02.22. 14:00

Kiskapukkal keserítik meg a bodrogköziek életét a kamionok

Saját telephelyük van, így legálisan haladnak át ott, ahol tilos. Vagy nevetve kifizetik a büntetést.

Bódisz Attila

Letarolta a körforgalmat a kamionos

Órákra megbénította a reggeli közlekedést egy balesetet szenvedett román rendszámú kamion a a cigándi körforgalomban a napokban. Az eseményről Oláh Krisztián, a bodrogközi város polgármestere tett közzé felvételeket a közösségi oldalán néhány bosszús mondat kíséretében.

 

Az eset nemcsak azért keltett nagyobb visszhangot, mert ez a Bodrogköz legforgalmasabb csomópontja, hiszen itt érnek össze a Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, valamint Kisvárdát összekötő utak, de azért is, mert alapesetben egy kamionnak nem lenne semmi keresnivalója a térségben.

Hogy ennek ellenére mégis miért van az, hogy a bodrogközieknek naponta több száz különböző nemzetiségű nehézgépjármű keseríti meg az életét? Ennek próbáltunk utánajárni.

Árufolyosó lett

Oláh Krisztián azt mondja, hogy a 2010-es évek elején a KRESZ szabályainak módosításával gyakorlatilag kitiltották a Bodrogközből az utakat addigra teljesen leamortizáló kamionokat, a korlátozás közel három éve, 2020-ban tovább szigorodott. Mindez egy hosszú folyamat eredménye volt, amelynek kezdete a korabeli sajtó szerint egészen a kilencvenes évek elejéig nyúlik vissza. Akkor nyitotta ki Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye felé az addig országhatárokkal és folyókkal körbezárt térséget az újonnan épült cigándi Tisza-híd.

Hosszú ideig sok előnye volt – és kétségkívül van ma is – ennek a fejlesztésnek, hiszen sokan találtak munkát a közeli szabolcsi városokban, például Kisvárdán, de közelebb hozta a Bodrogköz lakóihoz a szomszédos vármegye székhelyét, Nyíregyházát is. Hazánk 2007-es schengeni csatlakozása után azonban közlekedési szempontból elszabadult a pokol a térségben. A Bodrogköz elhelyezkedése miatt közel van a szlovák, az ukrán és a román határhoz. Így aztán a térség a cigándi Tisza-hídon keresztül a közeli határátkelők miatt egyszer csak a Baltikum és a Balkán árufolyosójának egy kiemelt szakaszává vált. Az utak hamar teljesen tönkrementek a közutas szakemberek által csak „nyírógépnek” nevezett negyven tonnás tranzitforgalmat lebonyolító, általában lett, litván, lengyel, szlovák, fehérorosz, ukrán, orosz, román és bolgár „felségjelzésű” kamionok nyomvájúi miatt.  

A Bodrogköz egyébként is eredetileg egy lecsapolt mocsár, vagyis a laza talajszerkezet miatt csak nagyon komoly összegből lehet olyan alapokkal rendelkező utat építeni, ami gond nélkül elbír egy komolyabb nehézgépjármű forgalmat – nyilatkoztak akkoriban a szakemberek. Erre válaszként született meg a már említett korlátozás mintegy tíz évvel ezelőtt.

Kiskapu

Csakhogy maradt egy kiskapu. Külön engedéllyel ugyanis át lehet haladni a Bodrogköz útjain akár kamionnal is.  

Oláh Krisztián azt mondja, ezt a kiskaput, ami annak érdekében született, hogy a térség vállalkozásai meg tudják oldani az áruszállítást, sokan kihasználják. Tudomása szerint vannak, akik telephelyet jelentenek be a Bodrogközben, ahol valószínűleg semmilyen valós gazdasági tevékenység nem történik, de jogosulttá teszi a szállítmányozási cégeket arra, hogy áthaladjanak a térség útjain.  

Szorult helyzetben...

A kamionok mennyisége alapján a Bodrogköz akár az ország kereskedelmi központja is lehetne, de ha mégsem, akkor viszont valószínűleg sok szállítmányozó visszaél a helyzettel – magyarázta a polgármester. Mivel az adatok szerint szerint a Bodrogköz évek óta az egyik leghátrányosabb helyzetű régiója Magyarországnak és az Európai Uniónak is, Oláh Krisztián ez utóbbira gyanakszik. Sok fuvarozó azonban mindenféle engedélykérés nélkül is nekiindul a korlátozott módon használható útszakaszoknak, mert ha el is kapja őket a rendőr, a tízezer forintos bírságot nevetve fizetik ki, ennek a büntetési tételnek semmilyen visszatartó ereje nincs – mondta a több éves tapasztalatok alapján a polgármester. Így aztán hiába történik itt-ott útfelújítás, a napi több százra becsült kamionmennyiség újra és újra rongyosra tapossa a bodrogközi közutakat.  

Oláh Krisztián hozzáfűzte: már azok az utak is kezdenek tönkremenni, amelyeket a közelmúltban újítottak fel, ilyen például a pácini-nagyrozvágyi elágazás és Cigánd közötti szakasz. Az útfelújítások egyébként is messze nem tudják követni a az aszfaltréteg amortizálódását – fűzte hozzá. Egyébként nem csak a cigándi polgármester a bosszús a kamionforgalom és az ahhoz köthető útamortizáció miatt. A Bodrogközhöz köthető közösségi médiafelületeken napi téma mindez, a térség lakói jól érzékelhetően rengeteget bosszankodnak az utak állapota miatt.

Csak engedéllyel

Hogy a jelenlegi helyzetet tisztán lássunk, ahhoz először a Magyar Közút Nonprofit Kft. segítségét kértük. Az útfenntartó cég megerősítette: „a Sátoraljaújhely-Pácin-Cigánd-Kisvárda főút Kisvárda-Sátoraljaújhely közötti szakaszán 12 tonna megengedett legnagyobb össztömeg korlátozás van érvényben, amelynek igénybevételére behajtási engedély kérelmezhető a társaságunknál 40 tonna alatti járművek részére. 2020. július 1-je óta országhatárok, országok közti tranzitszállítás esetén nincs lehetőség behajtási engedélyek kiadására. Ezen az úton kizárólag olyan külföldi fuvarozó cégek rendelkezhetnek mentességgel a 12 tonna súlykorlátozás alól, akiknek az adott környéken igazolt telep-, fel-illetve lerakóhelyük van és ezt a magyar partnerrel kötött szállítási szerződéssel, megbízással, esetleges felelősségvállalási nyilatkozattal is igazolni tudják. Az elektronikus rendszerben beadott kérelem elbírálásakor vizsgáljuk a beadott ügyfélindoklás tartalmát, a szállítási útvonalat, a magyar partnereket és az általuk kiadott igazolást, a céggel kötött szállítási szerződésük valódiságát. Az igazolt magyar partner neve, szállítási címe rögzítve van a kiadott engedélyben, egyéb szállításra az útszakasz nem vehető igénybe. Így amennyiben a szóban forgó jármű behajtási engedéllyel közlekedett, azt kizárólag igazolt esetben, legálisan tehette. Az úton való áthaladás utólagos ellenőrzése nem a Magyar Közút, hanem a Rendőrség hatásköre. Országok, megyék közti tranzitszállítás szigorúan tilos, erre a célra a gyorsforgalmi úthálózatot szoktuk javasolni” – írták. Az utak állapotának rendezéséről is érdeklődtünk a közútkezelőnél. Azt a választ kaptuk, hogy a bodrogközi útfelújítások folyamatosan zajlanak. Tavasszal például a 3814-es jelű Sárospatak – Cigánd összekötő út egy újabb szakasza újulhat meg, de a tervekben további szakaszok átépítése is szerepel - közölték.

Szigorítani kellene

Megkérdeztük a rendőrséget is, hogy felismerték-e a visszásnak tűnő helyzetet és ha igen, milyen eszközöket alkalmaz annak a visszaszorítására? Sáfrányos György rendőr alezredes, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője kérdésünkre kifejtette: a 381-as számú főút Kisvárda-Cigánd-Sátoraljaújhely szakasza részét képezi egy úgynevezett nemzetközi korridornak, vagyis a Románia-Szlovákia-Lengyelország közötti szállítmányozási útvonalnak. Az ezen történő haladás időben és úthosszban is jelentősen lecsökkenti a Nyíregyháza-Miskolc-(Sátoraljaújhely)-Kassa irányú útvonalat. Ez megtakarítást jelent a szállítmányozóknak üzemanyagban, útdíjban és időben is egyaránt – magyarázta miért is népszerű a kamionosok körében ez az útszakasz. A főút érintett szakaszának mindkét végén ki van helyezve a 12 tonnás, illetve 12,5 tonnás súlykorlátozó tábla, azonban ennek megszegése mindössze fix tízezer forint helyszíni bírságot von maga után, mely eltörpül a fentiekben leírt megtakarítások mellett. A szabályszegő teherautó sofőrök vonakodás nélkül fizetik ki ezt a bírság összeget – emelte ki. Az útszakaszra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adja ki az útvonalengedélyeket, meglehetősen nagy számban – fűzte hozzá az alezredes.  

Megtudtuk azt is: a szabályszegő fuvarozók kiszűrése napi szinten, a rendőrségi szolgálati feladat részét képezi, továbbá szinte minden fokozott ellenőrzés is részben kiterjed ezen útszakaszra. A szabályszegő kamionok egy részét vissza is fordítják ilyen alkalmakkor a újhelyi kapitányság illetékességi területén található két végponton a behajtás iránya felé. Sáfrányos György aláhúzta: tapasztalatuk az, hogy visszatérő sofőrök vannak, akik ezt az útirányt választják az esetleges bírság ellenére is, sokszor nem csupán saját elhatározásukból, hanem munkaadójuk utasítására, aki egyébként még a bírság összegét is megfizeti nekik. A szakember lehetséges megoldásnak tartja a fix bírság megemelését, a kiadott engedélyek számának csökkentését, valamint a beadott kérelmek fokozottabb elbírálását. A rendőrség megerősítette azt is: a jövőben ennek az útszakasznak az ellenőrzésére a sátoraljaújhelyi rendőrség és a vármegyei rendőr-főkapitányság is fokozott figyelmet fog fordítani, annak érdekében, hogy a tehergépkocsi vezetők a KRESZ szabályokat maradéktalanul betartsák.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában