Szenzáció az Avas oldalában

A szenzáció összehozta a város lakosait. Ott állt a városi vezető a gyárból éppen kijövő munkás vagy a cukrász, illetve az egyszerű napszámos mellett. És persze voltak olyanok is, akik itt is az üzleti lehetőséget keresték. 

A több ezer nézelődő nem maradhatott étlen-szomjan. Megjelentek az árusok, még friss sós perecet is lehetett kapni, hangos szóval árulták portékáikat. Az egyik házban málnaszörpöt árultak, a pipisdombi kislányok pedig 2000 koronáért adtak vizet a megfáradt nézelődőknek. 

Este újra nekifogott a keresésnek a rendőrség. Két detektívcsoport és egy sereg rendőr kereste a rejtélyes dobáló(ka)t az Avason. Eközben a helyszínen annyi kíváncsiskodó gyűlt össze, hogy a lovas rendőrök kergették szét őket, este 11 körül. Ezután indult meg a tervszerű hajsza. Ezúttal azonban – az eddigiekkel ellentétben – egyetlen kő sem hullott a házra a keresés ideje alatt. Talán közel jártak a megoldáshoz a rend őrei? Közben kiderült: pár hete a Kisavason történt hasonló eset, de ott a tetteseket hamar elfogták. Itt azonban senkit sem találtak a nyomozók, akit gyanúsítottként vehettek volna számításba. 

Június 20-án, reggel kilenc óra körül újra elkezdődött a dobálás, majd hamarosan abbamaradt. Nem is hullott már több kő egész nap a „bűvös házra”. Az éjszaka folyamán a rendőrség ismét razziát tartott a hegyoldalban. 

Június 21-én, azaz másnap reggel derült ki, hogy eredménytelen volt a hajsza. Azonban egész nap szünetelt a (kő)eső. A helyiek arra gyanakodtak, hogy a természetfeletti erők bosszúra készülnek a család és a környékbeli lakosok ellen. 

Sokan egy-egy darab követ szerettek volna elcsenni a ház udvaráról, olyat, amely oda esett az elmúlt napok valamelyikén. Úgy gondolták, ezek megvédik majd őket a szellemek haragjától. És természetesen lehetett ilyeneket kapni is, de nagyon drágán. 

A Miskolci Napló szösszenete a pipisdombi esetről: „Ki lehet a rejtélyes kődobáló? Sokan azt vitatják, hogy csak talpraesett fickó lehet, amire már abból is következtethetnek, hogy egyik köve Szegh Miklós diákot érte, tehát – mint mondják – fején találta a szeghet. A rendőrség ezzel szemben bottal üti a nyomát.” (Miskolci Napló – 1926. június 20.) 

Június 22-én is hiába várta a többezres közönség a kövek hullását, így a többség csalódottan ment haza. Egy kő sem esett – ezen a napon sem – a híres portára. Így amilyen gyorsan elköltöztek a környékbeli lakosok, olyan hamar vissza is tértek, ugyanis ismét élhetővé váltak a Pipisdomb utcai ingatlanok. Soha többet nem hullott kő sem Liptai Ferenc, sem az utca többi lakójának házára. 

A rejtélyes esetre azóta sincs magyarázat, és azóta sem volt ilyen vagy ehhez hasonló ügy városunkban. 

Tények és talányok 

Viktor Farkas bécsi újságírónak – aki a tudományos-fantasztikus irodalom szakértője – jelent meg könyve ezzel a címmel. Kisgyermekként sokat forgattam ezt a kiadványt, és amikor ezzel az esettel találkoztam a régi sajtóban, azonnal eszembe jutott, hogy valahol már olvastam hasonlót. Ebben a könyvben olvastam először a Titanic és a Titán közötti párhuzamról, a spontán öngyulladásról, a gömbvillámokról, a vándorló koporsókról, a kísértetvárosokról, titokzatos eltűnésekről, átkokról, véletlenekről... És az ég csatornáiról, ahonnan mindenféle dolog esik le hozzánk... Például kő is... 

Nézzük, mit ír a szakértő ezekről az esetekről: „Az sem csekélység, ha az embert eltalálja egy kő. 1922 januárjában a kaliforniai Chióban kőzápor hullt a földre. 

Ugyanezen év májusában Dél-Afrikában történt hasonló. Úgy tűnt, mindkét eset egy bizonyos emberrel volt összefüggésben, bár ennek miértjére a tüzetes vizsgálatok sem adtak választ. A johannesburgi gyógyszertárat egy álló hónapig szinte bombázás alatt tartotta az égi kőzápor. Hogy ezt mi válthatta ki, senki nem tudta megmondani. Végül arra gondoltak, hogy a gyógyszertárban dolgozó fiatal hottentotta nő lehet az okozója. A rendőrség megfigyelte a nőt – oltalomról itt szó sem volt, kényszerítették, hogy ide-oda sétáljon, nehogy valamiképp félrevezethesse a hatóságokat. A megfigyelők környékén szakadatlanul puffogtak a lehulló kövek. Senki nem hajigálhatta őket. A hetekig tartó nyomozás semmi eredményt nem hozott. A hatósági emberek idegeit rendkívüli módon megviselte az eset. [...] 

Az erről szóló feljegyzések egészen a bibliai időkbe vagy még annál is távolabbra nyúlnak vissza. A rómaiak beszámolnak arról, hogy amikor Tullus győzelmet aratott a szabinok felett, tartós kőzápor hullt a Mont Albanusra. A krónikások hosszú listát készítettek, több mint kétezer hihetően regisztrált esetről beszélnének, s még ennél is nagyobb számú, bizonytalannak ítélt eseményről. 

Csak étvágygerjesztőnek: 1492. november 7-én Ensisheimnél hatalmas kő zuhant I. Miksa serege elé. 1768. szeptember 13-án tanúk szeme láttára kilónyi súlyú kő hullott a földre a franciaországi Luce helység közelében. A Times 1821. májusi számában az áll: »Truro (Corn­wall) egyik házára továbbra is kőeső esik, jóllehet naphosszat őrzik, s katonák mellett személyesen a polgármester is bekapcsolódott az ügy felderítésébe.« Szinte már napjainkban, pontosan 1973. október 27-én New York közelében vízbe csobbanó kőzápor zavart meg két horgászt. Átvizsgálták a környéket a horgászok, de nem találták a dobálókat. Az újabb kőeső már arra késztette őket, hogy felhagyjanak csendes tevékenységükkel. A kocsijuk felé tartva az égi áldás is kísérte őket. Röviddel később megálltak átöltözni, s a kövek újra záporoztak rájuk. Mindez többször is megismétlődött. A Syracuse Egyetem geológusai megállapították, hogy a lehulló kövek anyaga megegyezett a helybeli kőzetek anyagával. Arra persze ők sem tudtak magyarázatot adni, hogyan s miképpen kerülhettek a magasba, arra még kevésbé, miért tüntette ki figyelmével az égi áldás éppen a két horgászt.” (Viktor Farkas: Tények és talányok – Az ég csatornái, 248–249.) 

Ebből az idézetből is láthatjuk, a fenti eset nem egyedülálló a világban... (A 2011-ben elhunyt újságíró könyve egyébként pár száz forintért beszerezhető az interneten.)