Ballagás

2023.05.05. 11:49

Így készülnek a ballagásra a Bláthysok

A Bláthyban a tavaszi vizsgaidőszak érettségi vizsgáira 105 tanuló jelentkezett, ebből középszinten 69 fő, míg emelt szinten 36 fő kíván számot adni tudásáról.

Ujlaki Attila

Hosszú évek hagyományához híven iskolánkat kívül-belül feldíszítjük ballagó diákjaink tiszteletére - mondta portálunknak Sántáné Furik Orsolya, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum igazgatója. Hozzátette: Nagy szerencsénkre idén a természet kegyes volt hozzánk, hiszen ballagásunk az illatozó orgonák virágzásának idejére esik. Az épület díszítésének tervezése már hetekkel ezelőtt elkezdődött, ma kora reggel minden alsóbb éves tanuló egy nagy csokor virággal érkezett - mutatott rá. A legszebb ünnepünkre készülve minden diák részt vesz a díszítésben, van aki fenyőágat vág, van aki virágcsokrot köt és van aki lufit fúj, hogy a 17 órai ballagási ünnepélyünk kezdetére minden színes, illatos és emlékezetes legyen - mondta. Arra is kitért, hogy búcsúzóul kiemelkedő teljesítményű tanulói számára dicsőségfalat készítettek, tanulmányi-, közösségi- és sporteredményeik elismeréséért, ami előtt szüleikkel büszkén fotózkodhatnak. A ballagó menet énekelve vonul végig a feldíszített iskolán, majd ünnepi műsorral köszön el a négy évétől, és az őket oktatóktól, szüleik és meghívott vendégeink jelenlétében - ismertette.

Hétfőtől érettségi

Ma és holnap ballagnak országszere és vármegyénkben is a középiskolások, az érettségi vizsgák hétfőn kezdődnek el a magyar nyelv és irodalom vizsgával. Az emelt szintű szóbeliket június 7–14. között, az középszintű szóbeli vizsgákat pedig június 19–30. tartják majd az idén. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint – középszinten 72 569, emelt szinten 1771 tanuló ad számot a tudásáról. Kedden matematikából középszinten 70 394-en, emelt szinten 4537-en érettségiznek. Szerdán történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázik. Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: csütörtökön angol nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-an; pénteken német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek.

Mint korábban írtuk: A Bláthyban a tavaszi vizsgaidőszak érettségi vizsgáira 105 tanuló jelentkezett, ebből középszinten 69 fő, míg emelt szinten 36 fő kíván számot adni tudásáról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában