Régi idők május 1-jéi vármegyénkben

A szépkorúak egy része ma is nosztalgiával emlékszik vissza a régi idők május 1-jéire vármegyénkben. Nem is feltétlenül az úttörő hagyományok és a TSZ-ek hiányoznak nekik, hanem az a fajta közösségépítés és egymásra figyelés, amit a munkatársak akkor még erősebben gyakoroltak egymás iránt. Éppen ezért többen üdvözlik azokat a törekvéseket, amelyek visszahoznák a városi, községi majálisokat.

Tavasz köszöntő

- Aktív koromban, amikor még dolgoztam a május 1-je nagy ünnep volt. Mindig felvonulással és közös evéssel, ivással telt. A menetet általában fúvós zenekarok vezették Miskolc főutcáján cintányért csattogtatva. A zenészeket pedig úttörőcsapatok követték az iskolájukat jelző tábláikkal – emlékezett vissza Greutter Zoltánné. - A Majális Park ma is a nevében őrzi, hogy régen ott, illetve a Csanyikban tartották a majálist, amelyen rendszerint a munkatársi közösségek vettek részt. Sátrakat állítottak fel a zöldben, ahol elmaradhatatlan virslit mustárral, sült kolbászt kovászos uborkával és sört kínáltak. Gyakran közös főzéseket, főzőversenyeket is tartottak. Mai szemmel talán megmosolyogtató, de akkor nagyon szerettük ezeknek a felvonulásoknak és sokadalmaknak a hangulatát. Miskolcon a műsorra is adtak, a színpadon több fellépő produkcióját tekinthettük meg. Örülök neki, hogy most visszatért a majális, illetve a retro majális eredeti helyszínére, a Majális Parkba. Így a mi nyugdíjas korosztályunk számára is autentikus  az ünnep, amely napjainkra tavasz köszöntővé alakult át. Azért is szép a május 1-je, mert egy hosszabb ünnepségsorozat nyitánya. Utána következik az anyák napja és a gyereknap is. Tavasz köszöntő jellegét jelzi az is, hogy a májusfaállítás szokása máig megmaradt, amelynek részeként a legények a nekik tetsző leányok háza elé helyezik a feldíszített oszlopokat. Martinkertvárosban például, ahol én lakom, a kertekben most is lehet látni egy-két helyen májusfát, de régen ez sokkal gyakoribb, szinte bevett dolog volt.

Közösségi élmény

Mezőcsáton a május 1-jei ünnepséget és majálist a tanács és a járási hivatal közösen szervezte, ezért nívós rendezvénynek számított.
- Itt kezdtem az életemet Mezőcsáton, és fiatal koromban óvónőként dolgoztam. 1977-ben hivatali dolgozó lett belőlem, és a munkatársakkal közösen magam is bekapcsolódtam a május 1-jékbe – idézte fel Vida Lászlóné. - A településen három TSZ is működött, úgyhogy sok embert megmozgatott ez az alkalom. Ahogy a környező településeken, úgy Mezőcsáton is a hősök emlékművétől indult a felvonulás. Ott megálltunk egy percre és végighallgattuk a tűzoltó zenekar műsorát, amely nagy csinnadrattát csinált. Utána a rendkívül színvonalas helyi citerazenekar lépett fel. Aztán pedig az üzemek csoportjai elindultak tábláikkal a sportpálya felé, ahol közösen főztünk. Az alapanyagról mindig a vállalatok gondoskodtak. Az ott töltött idő nagyon mozgalmas volt, vetélkedőkkel, sportmérkőzésekkel telt. A családtagjainkat is magunkkal vittük, a gyerekek például szívesen körhintáztak. A végén pedig egymás finomságait kóstolgattuk. A sörözés, borozás mellett mindenkinek fényes kedve támadt, és felszabadult hangulat alakult ki. Az egésznek a közösségépítés volt a lényege, de akkor még egyébként is jobban összejártak a munkatársak. A jelenlegi városvezetésnek szándékában állt, hogy visszahozzák a régi május 1-jék hangulatát, aminek sokan nagyon örülnek. Bár nem is a piknik, hanem inkább az egymásra való odafigyelés az, ami elveszett és hiányzik. Ami megmaradt a régi időkből, az a májusfaállítás. A fiatal fiúk a mai napig viszik a kedvesüknek. Néhányan pedig mókából nagy ágat tesznek be a lányok udvarára, akkor is, hogyha nem járnak együtt, csak barátkoznak velük.

Sütögetés, díszítés

Kazincbarcikán is bevett gyakorlat volt május 1-jén délelőtt a felvonulás.
- A helyi felvonulásokon a hangos zenekarok után az igazgatók vitték a zászlót és az üzem, vagy az iskola nevét ábrázoló táblát. Úgy emlékszem, hogy egész gyermekkoromtól felnőtt koromig gyakoroltuk ezt a hagyományt. Délután pedig a családdal mentünk a majálisra a Kiserdőbe. Ott virslit, sült kolbászt lehetett enni és sört inni, amit mindenki jegyre kapott a munkahelyétől – számolt be Pelle Anna. - Jó volt mindig együtt lenni. Szép emlékeim maradtak ezekről az alkalmakról, ahol közösen is sütögettünk. A vonósok pedig mindig elhúzták valakinek a nótáját. Később aztán pedagógusként nekem volt a legtovább úttörőcsapatom, mert a gyerekek ragaszkodtak hozzá. Tudom, hogy máshol még gyakorolják a májusfaállítás szokását, de Kazincbarcikán ez kevésbé jellemző. Fiatal koromban inkább virággal díszítettük a lakást és a kertet. Viszont ma már a hosszú hétvége miatt általában rokonlátogatásra megyek ilyenkor. A város néhány éve visszahozta a május 1-jét és a Csónakázó-tóhoz, ahol nagyon jó, család- és gyermekbarát programok szoktak lenni, de ezeken ritkán tudok részt venni. A felvonulás is átalakult, mert ma már nem úttörők, hanem mazsorettesek és zenészek vonulnak a Mezey István Művészeti Központtól az Egressy Béni Művelődési Központig. Idén pedig retro majálist tartanak, bár ezt most rendhagyó módon a Fő téren rendezik meg.