2023.05.03. 16:00
Terepfutás vakvezető kutyával
A vakvezető kutyák újból megmutatták, hogy terepfutás közben ugyanúgy képesek vigyázni gazdájukra, mint sétatempóban a városi közlekedésben.
Forrás: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány
A miskolci székhelyű Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány öt vakvezető kutyás párosa állt rajtvonalhoz a hétvégi HDR Not Just Run futóversenyen. A látássérült futók számára a kihívásról, az együtt mozgás öröméről és az összetartásról szólt ez a nap. A vakvezető kutyák újból megmutatták, hogy terepfutás közben ugyanúgy képesek vigyázni gazdájukra, mint sétatempóban a városi közlekedésben.
Hatalmas kihívás
Az alapítvány vakvezető kutyái másodszor indultak Hard Dog Race terepfutáson, és újra bebizonyították, hogy bármilyen szituációban képesek vigyázni látássérült gazdáik lépteire. Nemcsak a hétköznapi közlekedés során odaadó társak, hanem akár egy motocross pályán is tökéletesen vezetnek, ami nagy kihívást jelent.
„A piliscsévi motocross pályát sétálva sem egyszerű leküzdeni, futva pedig igazi kihívást jelent a látó futók számára is. Ez az öt látássérült lány bízva a vakvezető kutyáikban, kellő elszántsággal és akarattal nem ismerik a lehetetlent. Hatalmas élmény volt számukra részt venni ezen a versenyen, kiválóan teljesítettek, büszkék vagyunk mindenkire” – mondta Királyné Barkóczi Emese, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzője, az alapítvány futócsapatának szervezője.
Az 5,71 kilométeres, 155 méter szintkülönbségű pályát a terepadottságok miatt volt nehéz leküzdeni. A szűk ösvényeken nem volt pereme az útnak, itt csak úgy lehet futni, ha a látássérült futó maga elé engedi a kutyát. Szerencsére nem lepte meg őket ez a helyzet, mert például a városi közlekedésben is így mennek a lépcsőn kutyáikkal, amikor nagy tömeg jön velük szembe. A vakvezető kutyáknak különleges kihívás volt, hogy futás közben figyelniük kellett a talajegyenetlenségekre és a sokszor földből kiálló gyökerekre, facsonkok kerülésére.
Fizikai erőpróba és mentális kihívás
A fizikai megterhelés mellett mentális kihívást jelentett a látássérült futók számára figyelni a kutyájuk jelzéseire, a segítőktől kapott információkra, meg persze arra, hogy ezeknek megfelelően haladjanak. A kutyáikkal meglévő különleges kapcsolatnak és a futóedzéseknek hála nagyon jól összeállt minden. A felkészülésük során az alapítvány edzésein kiképzőink segítségével készültek fel, a versenyen ketten kísérték őket segítőként, és szóban instruáltak az ismeretlen terepen.
Alexa és Annamari először indult HDR versenyen
„Nagy kihívás volt a pálya. Sok olyan rész volt, ahol egy nyomvonalon tudtunk csak haladni és be kellett lépnünk a kutya mögé, hogy elférjünk, miközben a kutyánk továbbra is a hámon keresztül vezetett. Voltak szintkülönbségek, kisebb belógó ágak is. Hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy egy ilyen különleges helyzetben is hogy vezet a kutya még futás közben is, amit tudott, igyekezett kikerülni és megtalálni a megfelelő ívet a pályán, azokat a részeket, ahol simábban tudtunk haladni” – mondta a verseny után Vértesi Alexa, Titán gazdája.
„Szikra egy zseni, sok mindent megéltünk már, de futás közben csak ámultam és bámultam, hogy milyen ügyesen érzett, látott, jelzett mindent. Van azért benne versenyszellem rendesen és szerintem az én felfokozott állapotom is pörgette egy picit, de végig rám figyelt. Gyakran előfordult, hogy mire Emese vagy Judit, az alapítvány segítői elmondták, mire vigyázzunk, milyen nehézség fog következni, mi már rég áthaladtunk rajta úgy, hogy észre se vettem. Nem volt könnyű pálya ez, de egyáltalán nem féltem. A legmeghatározóbb pillanat az volt számomra, amikor egy nagyobb emelkedőn, ami ráadásul keskeny is volt, elkezdtem fáradni, és Szikra is lassult, talán mert érezte az én fáradtságomat, talán mert azon törte a fejét, hogyan tudna itt biztonságosan felvinni. Ekkor megkértem, hogy húzzon fel. Ő volt az én elfogyó erőm, megtartott, megvárt, ott volt nekem, ahogy minden egyes nap – nyilatkozta Kardon Annamari, Szikra gazdája.
Zsófi másodszor vett részt HDR futáson, gyakorlott sportemberként mondta el, milyen egy vakvezető kutya és a gazdája kapcsolata:
„Egy látássérült személy nem csak a mindennapokat, a munkaidőt tölti vakvezető kutyusával, de a 0-24-es megállapítás is helytálló. Így van ez a sportban, szórakozásban is. Én Mokkával minden időt együtt töltök motorozás közben, ami a fő hobbim és a tandemkerékpáros edzéseimen, ami a fő sportom. Közös programunk a színházba, moziba járás. A futóedzéseket is együtt teljesítjük, hiszen mindketten szeretünk mozogni. Ebben is egymásra találtunk igaz társsakként. Ő segít nekem, vezet engem futás közben, én pedig megadom számára a mozgás, nyargalászás szabadságát – fejtette ki Lengyel Zsófi, aki Mokkával futotta le a távot.
A futók elmondták, hogy a versenyzők kedvesek voltak velük. Amikor félreálltak, hogy a gyorsabbakat elengedjék, mindig kaptak egy-egy kedves szót, bátorítást, szurkolást. A szervezők nyitottak és rendesek voltak. A célban vártak rájuk alapítványunk önkéntes segítői, köztük kölyöknevelők, családtagok, kétlábú és négylábú barátok. Lelkesen mondták, hogy a Baráthegyi csapata eljön legközelebb is.
