Az erős nyitány elmaradt Velencében

A velencei filmfesztivál arról volt híres, hogy például Cannes-nal ellentétben szeret nagyágyúkkal kezdeni, idén azonban ez úgy tűnik, elmaradt. A fesztivál nyitónapjának első sajtóvetítésein még érződött, hogy a hivatalos kezdés előtt vagyunk, a sajtósok többsége még csak aznap érkezett, és azt kell mondanom, idén nem maradtak le sokról a később érkezők. A két olasz filmre, Edoardo De Angelis Comandante című alkotására és az idén a megnyitón életműdíjjal kitüntetett Liliana Cavani L’ordine del tempo (The Order of Time) című filmjének megnyitó előtti sajtóvetítésére elsősorban az olasz sajtó képviselői voltak kíváncsiak. A sajtóvetítésről kisétáló embereket látva egyik alkotás sem nyűgözte le maradéktalanul a kritikusokat. Vámpír diktátor A nap folyamán az időjárás némileg kedvezőbbre fordult, így az esti nyitógála bevonulását nem rontotta el a hét első felére jellemző esős időjárás. Miközben az ünnepélyes esti megnyitóra sorra érkeztek a hírességek a vörös szőnyegre, a megnyitóceremónia szomszédságában, a fesztivál legnagyobb és méltán legnépszerűbb vetítőtermében, a Sala Darsenában a chilei származású rendező, Pablo Larraín El Conde című versenyfilmjére gyülekeztek a sajtó képviselői. Larraín visszatérő vendége a fesztivál versenyprogramjának, aki legutóbb 2021-ben volt versenyben a Lady Dianaról szóló Spencerrel, melynek címszerepét Kristen Stewart alakította. Az El Conde Augusto Pinochet tábornokról szól, aki 1973-tól egészen 1990-ig volt Chile első embere. Larraín a bohózat műfaját választotta, hogy a véreskezű diktátorról beszéljen, vámpírként ábrázolva a diktátort abban az időszakban, amikor már hatalmát vesztette, szelleme azonban egészen haláláig kísértette a chileieket, akik közül sokan attól tartottak, hogy a bukott diktátor egy újabb katonai puccs segítségével újfent magához ragadja a hatalmat. A fekete-fehér, bizarr ötletekben és túlzásokban bővelkedő alkotás igencsak megosztotta a közönséget, az üzenete a diktátorok továbbra is köztünk élő és mindmáig kísértő szelleméről azonban mindenképp megfontolandó. Ha valaki eredeti nyelven nézi a filmet, az angolul beszélő narrátor hanghordozása kísértetiesen ismerős lehet, és nem véletlenül, ám ez a leleplezés maradjon legalább akkora meglepetés a film jövőbeli közönsége előtt, amilyen számunkra volt. Egy biztos, Larraín történelemolvasata, ha nem is a rendező leginkább közönségbarát alkotása, de kétségtelenül az egyik legmeglepőbb fordulatokban bővelkedő, ami mellett simán elbújhatnak a napjainkban keringő legvadabb összeesküvés-elméletek.
Váró Kata Anna