Találkozott már bölcsis bácsival? Miskolcon kettő is van!

Barnus valós személy, aki ezt a hivatást választotta magának már 16 éves korában. Szabó Barnabás tehát a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Napsugár Bölcsődéjében dolgozik. Barátja, Molnár Máté pedig a Napraforgó Bölcsődében helyezkedett el szintén kisgyermeknevelőként. A két férfi szinte egyformán gondolkodik, noha nem ugyanabból a környezetből érkeztek.

Olyan foglalkozást választott, ami inkább nőkre jellemző, miért?

Szabó Barnabás: Nem gondoltam, hogy ezt választom, szociális szakon voltam a Ferencziben, ahonnan a bölcsibe is belekóstoltunk. Mikor 10.-esként teljesítettem a gyakorlatot a Napraforgóban, a kisgyermeknevelők is hívtak, hogy jöjjek hozzájuk. Máté barátommal is kölcsönösen motiváltuk egymást. Ezek okán végül nagyon megtetszett a tevékenység és a közeg is. Ekkortól kezdve jobban figyeltem ilyen témákra, és 11.-ben már tudtam, milyen szakmát választok magamnak. Először kicsit tartottam attól, hogy mit szólnak majd a szülők, mikor bölcsis bácsit látnak, nem nénit, de olyan hamar feloldódtak, hogy ezt sikernek könyveltem el.
Molnár Máté: Véleményem szerint ez nemcsak a nőknek való szakma, hiszen ugyanúgy van egy gyereknek férfi szülője is, mint női, és ugyanolyan fontos mindkettő. Még a középiskola előtti nyílt napok alkalmával döntöttem el, hogy erre a pályára szeretnék jönni. Nővérem már hat éve dolgozik szintén kisgyermeknevelőként, úgyhogy van előttem példa is. 2018-ban éreztem meg a Napraforgó Bölcsőde hangulatát, ami nagyon megtetszett. Nem volt kérdés, hogy érettségi után elvégzem a magasabb szintű képzést, aminek tantárgyait majd főiskolán egalizálni tudom.

Volt-e más alternatíva, hogy milyen munkát választana?

Szabó Barnabás: Nem volt, ezért is örültem meg, mikor rátaláltam, ez lett a mentsváram, ennek így kellett lennie.
Molnár Máté: Nem volt más, mert abban biztos voltam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni.

Mit szeret legjobban a munkájában?

Szabó Barnabás: Azt szeretem, hogy feltöltődöm a munkahelyemen. Szokták mondani mások, hogy egész napi munkájuk mentálisan leterhelte az agyukat, persze ennek szelét én is érzem, de lelkileg nagyon sokat ad ez a munka, hiszen a gyerekek annyira tudnak szeretni, és ki is merik fejezni a szeretetüket. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok szeretetet tudok én is adni nekik. A munkatársak pedig mindenben segítenek, nem is kívánhatnék jobb pályakezdést senkinek, mint az enyém volt.
Molnár Máté: Mindent, de legfőképpen azt a csodát, amikor a gyerekek fejlődését látom. Úgy ismerkedünk meg egymással, hogy még nem tudnak beszélni, nem szobatiszták és fogalmuk sincs, hogyan kell használni a kanalat. Mikor pedig elmennek óvodába, addigra már jelzik, ha székelési vagy vizelési ingerük van, hosszan és boldogan mesélnek a hétvégéikről és tudnak kanállal enni.

Hogyan tekintenek önre, milyen fogadtatása van annak a ténynek, hogy férfi gyermeknevelővel találkoznak a szülők, bölcsődei dolgozók?

Szabó Barnabás: Túlnyomó többségük pozitívan áll hozzá, általában örülnek neki, mondják is, hiszen sok gyerek már úgy jön bölcsődébe, hogy csonka családban él, szükségük van apaképre. Van olyan is, hogy a papa külföldön dolgozik, ekkor sem baj, ha egy jelenlévő férfi is segíti fejlődésüket, de találkoztam már olyan gyerekkel is, akinek meghalt az édesapja. Abban az esetben az anyuka például külön örömmel fogadta, hogy férfi kisgyermeknevelőhöz került a fia. Negatív kritikát még nem kaptam, inkább csak közönyt.
Molnár Máté: Először féltem, hogyan fogadnak majd a szülők, de aztán azt tapasztaltam, hogy örülnek a férfi kisgyermeknevelőnek. Sajnos sok gyerek nő fel apa nélkül, ezért jó, ha látnak a csöppségek egy apamintát tőlem. A munkatársak furcsállották eleinte, de aztán megszokták, így könnyedén átléptek rajta, végül pozitív volt a fogadtatás. A gyerekek pedig nagyon szeretnek engem, teljes feltöltődést tud adni egy-egy hétfői nap is. Mondják, hogy Máté bácsi, Mátéka bácsika.

A nők arról számolnak be hasonló helyzetben, tehát mikor férfias munkát végeznek, hogy többet kell küzdeniük az elismerésért, mint egy női munkakörben. Ez fordított esetben is így van?

Szabó Barnabás: Én nem érzem, hogy többet kéne tennem vagy bizonyítanom kéne, sőt, sokszor pozitívabban állnak hozzám a kolléganőim, mint a női dolgozókhoz.
Molnár Máté: Nem éreztetik velem, hogy kevesebb lennék attól, hogy férfi vagyok, pedig lassan már másfél éve dolgozom ebben a munkakörben. Nekem nem kell többet letennem az asztalra, mint egy női kisgyermeknevelőnek.

Milyen karriert képzel el magának?

Szabó Barnabás: Szeretném elvégezni az egyetemet levelezőn. Abban még nem gondolkoztam, hogy bölcsődei vezető lennék-e, mert azzal a státusszal lecsökken a kapcsolat a gyerekekkel, úgyhogy ez egy nagyon távoli cél lehet csak. Az viszont fontos, hogy bővítsem a tudásomat egy felsőoktatási intézményben.
Molnár Máté: Mindenképpen bölcsődével kapcsolatos karriert szeretnék. A főiskolát mindenképpen elvégezném, de ez csak hosszabb távú tervem. Az azonban rossz lenne, ha nem a gyerekek között tölteném a mindennapjaimat, mert egy irodában kellene más fajta munkát végeznem.

Van-e a családban gyerek?

Szabó Barnabás: Én vagyok a legkisebb, de édesapám református lelkész, ezért sok gyerek jár a programokra, ahol sokat segédkeztem már kis koromtól kezdve.
Molnár Máté: Voltak körülöttem másodunokatestvéreim, akik 14-18 évvel fiatalabbak voltak, mint én. Velük sokszor legóztam vagy autóztam, ha találkoztunk.

Mi a hobbija?

Szabó Barnabás: Szeretek a barátaimmal lenni vagy Mátéval elmenni kondizni. Fiatalabb koromban mintegy 9 éven keresztül trombitáltam és zenekarban is játszottam, így a zene és az ének is része az életemnek, amit itt tudok kamatoztatni. A kicsik szeretik, mikor énekelek nekik.
Molnár Máté: Szeretek sportolni, konditerembe járni Barnával, de szeretem a művészeteket is: zenét, éneket, versmondást, rajzot.

Szokták mondani, hogy a férfiak gyerekkel az oldalukon jobban tudnak csajozni. Erről mit gondol, persze tekintetbe véve azt, hogy a munkájába nem ezért jár, de nyilván azt máshol is tudja kamatoztatni, hogy jól bánik a gyerekekkel?

Szabó Barnabás: Nem ezzel szoktam kezdeni az ismerkedést, de valóban előnyt jelent. Azt vettem észre, hogyha új társaságba kerülök, és arról beszélek, mi a szakmám, először rácsodálkoznak vagy el sem hiszik, aztán mikor részletesen beszámolok egy-egy pelenkázásról vagy etetésről, akkor már pozitívan állnak hozzá az emberek. Azt gondolják, nekem könnyű lesz majd jó apának lenni.
Molnár Máté: Igen, ez valóban sztereotípia. De tény, hogy sokat nő egy nő szemében egy férfi, ha ért a gyerekekhez. Ha a lányok megtudják, már másképp viszonyulnak hozzám, jó pontot kapok tőlük a fejükben.