Érthetetlen döntés, amire emlékezünk

Október 6. Fazekas Csaba történészt, a Miskolci Egyetem oktatóját kértük meg, idézze fel, mi történt ezen a napon 1849-ben. 

„Bár megérteni ennyi év elteltével sem lehet a bécsi udvarnak a megtorlás során alkalmazott motivációit, felidézni azért érdemes: Amit mi, magyarok a forradalmi vívmányok és az ország függetlensége érdekében indított »szabadságharcnak« nevezünk, azt 1849-ben az ifjú császár, Ferenc József, valamint a bécsi politikai és katonai elit a »törvényes uralkodó elleni lázadásnak«, az állam és a társadalom rendjét felborító, erőszakos akciók sorozatának minősítette. Ezért akik a mi szemünkben hősök, számukra veszélyes felforgatók voltak, akik rászolgáltak a legsúlyosabb büntetésre is.”

„Bár felmerült a nagylelkű megbocsátás alternatívája a forradalom és szabadságharc vezetői részére is, az udvarban azok hangja vált meghatározóvá, akik erőteljes megtorlást, példastatuálást, elrettentést javasoltak. Ennek megvalósítására pedig a teljhatalommal felruházott Haynau táborszernagy nagyon is alkalmasnak bizonyult, hiszen már a világosi fegyverletétel előtt is bizonyította, hogy nem ismer irgalmat. Október 6. így a legfontosabb, leginkább jelképessé vált, de korántsem egyetlen dátuma lett a másfél éves küzdelmet lezáró, Bécs szemében a »békét helyreállító« folyamatnak.” 

„Aradon 13 honvéd tábornokot végeztek ki, Pesten ­Batthyány Lajos miniszterelnököt állították kivégzőosztag elé. »Üzenet« volt ez a magyarok ügyét politikai és katonai vezetőként meghatározó személyek felé: Bécs számára nem volt elfogadható semmilyen alkotmányos vagy humanitárius érvelés, a jóval korábban meg nem tért »lázadókat« ki akarták iktatni még az élők sorából is, hogy számukra megfelelő politikai berendezkedést valósítsanak meg Magyarországon. A kivégzettek mellett ezen a napon érdemes megemlékeznünk a bebörtönzöttekről, a császári és királyi hadseregbe kényszersorozottakról, bujdokolni vagy hazájukat elhagyni kényszerülőkről. Sorsuk demonstrálta azt, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nagyszerű, az ország sorsát minden tekintetben megújítani kívánó vállalkozását két nagyhatalom fegyveres ereje tudta csak térdre kényszeríteni” – nyilatkozta Fazekas Csaba. 

Történészszemmel 

Mint azt az egyetemi oktató elmondta, bármennyire is nehéz nemzeti elfogultság nélkül szemlélni a múltat, az kétségtelen és már régóta világosan kimondható, a történelmi tényekkel pontosan alátámasztható álláspont: Magyarországon 1848 tavaszán alkotmányos fordulat ment végbe, az új politikai és társadalmi viszonyokat rögzítő áprilisi törvényeket az uralkodó is szentesítette.

„Vagyis Kossuth Lajos és a magyarok joggal hivatkozhattak arra, hogy ezt az alkotmányos konszenzust 1848 nyarán–őszén a bécsi udvar rúgta fel, méghozzá olyan durván, hogy a vívmányok fegyverekkel történő megvédésének (a szabadságharcnak) egyszerűen nem volt alternatívája. Az önvédelemre kényszerülő magyar állam hiába is kereste volna a megegyezés lehetőségét, Ferenc József csak a teljes, feltétel nélküli megadást volt hajlandó elfogadni, akkor is, amikor az épp csak megszerveződő magyar állam honvédjei több csatában is megalázó vereséget mértek a császári-királyi hadseregre.

Október 6. így nemcsak a szabadságharc katonai vereségének és az indokolatlan brutalitással végrehajtott megtorlásnak lett a szimbóluma, hanem a magyar alkotmányos önállóságért vívott 1848-as küzdelemnek is véget vetett, igaz, csak egy időre: bő másfél évtizeddel később derült csak ki, hogy az áprilisi törvényekkel olyan alapot teremtettek, melyet sem a megtorlással, sem az önkényuralommal nem lehetett semmissé tenni. Ami pedig az indokolatlan brutalitást illeti, gondoljunk Batthyány Lajos sorsára. 1849 januárjától letartóztatásban volt, így semmilyen szerepe nem lehetett a későbbi eseményekben, a Függetlenségi nyilatkozatban. Miniszterelnökként előtte viszont nagyon is sokat tett azért, hogy az áprilisi törvények keretei között megteremtse az új magyar állam és annak hadserege működését” – mondta Fazekas Csaba. 

Sok fiatal érdeklődik 

A történész szerint a mai fiatalok számára ez a nap általában egy iskolai emlékünnepséget jelent.

„Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy közöttük is szép számmal akadnak, akik érdeklődnek a magyar történelem iránt, akik a kötelező tananyagon kívül szívesen olvasnak a témáról (ha már nem is Jókai regényeiben, hanem az interneten), vagy megnéznek egyet a bőséges magyar történelmi filmválasztékból. Egy-két generációval korábban mi voltunk a »mai fiatalok«, és velünk kapcsolatosan sem volt más a helyzet. 1849 már túl régen volt ahhoz, hogy személyes legyen, ez régmúlt történelem, és csak akkor válik az egyén számára fontossá, identitásunkat meghatározó emlékké, ha megértjük, hogy a gyász nemcsak az egyént, hanem a nemzeti közösséget érintő jelenség. Ahogy november elején elhunyt szeretteinkre, családtagjainkra, személyes ismerőseinkre emlékszünk, október 6-án megtehetjük ugyanezt a magyar szabadságért egykor életüket áldozó hősök kapcsán is. Márpedig ez a körülmény nem változik akkor sem, ha a »mai fiatalokat« évekkel később az akkori fiatalok értékeiről fogják kérdezni” – véli a szakember. 

Hősök és emlékhelyek 

A megkérdezett történész elmondta, Miskolcon számos utca viseli a hősök nevét.

„A borsodi vármegyeszékhely – hasonlóan minden magyar városhoz – lényegében a kiegyezés óta ápolja 1848–1849 emlékét. A Batthyány utcában az ott elhelyezett emléktábla jogosan vált az ilyenkor tartott megemlékezések kiemelt helyszínévé. De nemcsak az aradi vértanúkra hívnám fel a figyelmet. Ha Miskolc belvárosában sétálunk, gyakran »szembejön« az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékezete, Kossuth, Széchenyi, Deák, Petőfi vagy a helyi kötődésű Szemere Bertalan szobra – így együttesen pedig folyamatosan emlékeztetnek arra, milyen nagyszerű teljesítményt mutattak fel ezek a politikusok Magyarország felemelkedéséért és önállóságáért, illetve október 6-án említsük meg: milyen áldozatokat is képesek voltak hozni mindezért” – zárta gondolatait Fazekas Csaba.

Tisztelet a hősöknek! Az aradi vértanúkra emlékezik az ország