Állva kártyáznak az illemhely előtt

Robog a hét végi gyorsvonat Budapestről Miskolc felé. Az utasok többsége fáradtan hazatérő ingázó. A Keleti pályaudvaron poharazott ital nincs, csak a drága étteremben, a peronon meg csak forralva. Literes üvegekben annál több szemelt rizlinget adnak el az Utasellátó elegáns pavilonjai. Átlag minden második hazatérő ingázó ilyet szorongat a hóna alatt. 
Robog a vonat, nagy a zsúfoltság. Ahol ismerősök verődtek egy fülkébe, azonnal megkezdődött az ultizás. Kisebb-nagyobb összegek cserélődnek a térdekre fektetett kopott táska tetején. Akiknek nem jutott ülőhely, a kocsik kiöblösödő peronvégein, az illemhely előtt állva kártyáznak. Itt asztal sincs, a lapok és a pénz kézről kézre, illetve zsebről zsebre járnak. Igaz, nem is ultiznak: huszonegyeznek. Akárcsak a Tiszai pályaudvar aluljárójának lökdösődő embertengereben néhányan. Fent a peronszigeten huzat van, itt meghittebbnek tűnik a környezet, a lökdösődés nem számít. A kártyázok szilárdan állnak a lábukon.
Az úti kártyások közül néhányan felfelé jönnek az aluljáróból a Zója térre. Markukban pénzt számolgatnak. Talán lesz, aki a lépcső tetején jobbra fordul és az ajándékpavilonban csokoládét vesz otthonra a gyereknek. De balra a büfé is hívogat, s annak általában erősebb a csábereje...