2024.03.19. 14:00
Ne dühöngjön, ha nem halad autójával! Kátyúznak-videóval
Több miskolci helyszínen is elkezdték az útburkolat javítását.
Kedden az Avason dolgoztak
Fotó: Bujdos Tibor
Március 18-án indította el munkavégzését a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. az Avason, de mennek majd Diósgyőrbe, a Belvárosba, valamint a Szinva-Fonoda utca és a Bertalan-Erenyő utca találkozásához is.
Avasi aszfaltozás 03.19.
Fotók: Bujdos TiborEzeket a területeket jelölte ki a társaság útellenőri szolgálata, ami a szokásokhoz híven előzetesen mérte fel az utak állapotát. A javítás fő közlekedési útvonalakat és forgalmasabb mellékutcákat is érint.
A kisebb felületű javításokat egész évben végzik a szakemberek, a nagyfelületű útjavítási munkák csak a melegebb idő beköszöntével és az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődnek. A későbbiekben tehát 26.465 négyzetméter felületen mintegy 2500 köbméter aszfaltot dolgoznak majd be az utakba.
Jó célért akadályozzák a haladást
Lesznek félpályás korlátozások az alvállalkozó bevonásával végzett munkák ideje alatt, de a Városgazda folyamatosan tájékoztatja a lakosokat az érintett helyszínekről, ahol minden esetben táblák jelzik a forgalmi rendet. A szakemberek kérik, hogy ezt tartsák be a járművezetők a biztonság érdekében - tudta meg a boon.hu.
boon.hu video
- Az eső sem tudta elmosni a XII. Avasi Borangolást - Fotók, videó!
- Köszöntötték a szakmai fesztivál vármegyei sztárjait - videóval
- Újabb testvérvárossal bővült Miskolc - fotókkal, videóval
- Anomáliák Barkai László honlapja körül + Videó
- Sünök és egyéb kisállatok otthona lesz a Selyemréti Iskola kertje (fotókkal, videóval)