2024.03.30. 07:00
Piaci rohammal készültünk a hosszú hétvégére - és még nincs vége
Már csütörtök délelőtt ki lehetett volna tenni a megtelt táblát a Búza téri Vásárcsarnok bejáratára. A kereskedők állítása szerint kétszer, háromszor annyian vásárolnak ilyenkor mint egy átlagos hétvégéhez közeledve. Ma is nyitva vannak a boltok.
Az utolsó pillanatig tart a húsvét előtti bevásárlás
Fotó: Ádám János
Belépve Miskolcon a Búza téri piac épületébe, nyüzsgő emberek és kígyózó sorok szinte minden bolt és árusító pult előtt. A tojásokat áruló üzletnél az eladó határozottan állítja, hogy legalább háromszorosa a forgalom egy átlagos naphoz képest. A sorban egy hölgyet kérdezek, hogy mihez vásárolja a tojást.
Érdeklődésünkre elmondja, töltelékhez, illetve a süteményekhez lesz szüksége - így ünnepekkor - nagyobb mennyiségre. Természetesen megfőznek és ki is díszítenek egy párat.
A hentesnél arról tájékoztat az eladó, hogy ilyenkor a kötözött sonkából fogy a legtöbb, mivel azonban ez egy kicsit szárazabb, aki a szaftosabbat szereti, az a tarját fogja vinni. Lehet kapni még parasztsonkát és az úgynevezett frikandót is. Ezek mind megfőzve, felszeletelve kerülnek majd az ünnepi tálra. A húsfélékből ilyenkor még nagyon népszerű a kolbász de a hurka iránt is megnő a kereslet.
A káposzta is sláger
A zöldségesnél - mint megtudjuk - szintén nagyobb a forgalom. Nagyon népszerű ilyenkor a káposzta, hiszen sokan készítenek ünnepek alatt töltött káposztát. Sokan vásárolják a salátát, hagymát, paprikát, paradicsomot, retket, amelyek a húsvéti tálra kerülnek, vagy szalonnasütés alkalmával használják fel őket.
Azt is megtudjuk, hogy a ünnepek alatt reggelt 5 órától 12 óráig érdemes körbe nézni a termelői piacon, hiszen a Búza téri Vásárcsarnok ugyan zárva lesz de az őstermelői piacon ilyenkor is árusítanak.
Viszik a túrót
A tejtermékeket árusító pultnál az eladó hölgy folyamatosan tölti fel a termékeket és állítása szerint reggel óta meg nem áll. Szinte minden termékre nagy a kereslet viszik a tejet, tejfölt, joghurtot. Elsősorban azonban a túrót, amiből a háziasszonyok úgynevezett sárga túrót készítenek. Ez kedvelt és nagyon finom húsvéti étel, amit sonkával is tálalhatnak, de mazsolát beletéve önálló édességként is megállja a helyét. Ugyanitt egy nagymama készül az unokái fogadására, finom kézműves sajtokat vásárol, amelyből majd tálat készít.
Csúcson a csokik
A csokoládé népszerűsége az ünnepekhez közeledve elvitathatatlan. Az eladók folyamatosan töltik újra a pultokat csokinyuszival, de elmondásuk szerint mindenféle fogy, nem csak az idényjellegűek. A locsolkodás hagyománya ugyan visszaszorulóban van, ilyen célra kevesebbet visznek, ellenben a vendégfogadásnál jellemző, hogy most már mindenki megajándékoz mindenkit, egy kis édes meglepetéssel.
Tojáskörkép húsvét előtt a piacon
Fotók: Ádám János