2024.05.08. 11:30
Bokrétaünnep közelében az új miskolci munkásszálló - képekkel, videóval
Kudarcok után egy eredmény: kétszáz fő elhelyezésére alkalmas munkásszállót épít Miskolcon egy debreceni cég.
Épül a 200 férőhelyes munkásszálló a volt fonodánál
Fotó: János
Három-négy évtizede a munkásszállók városának nevezhettük Miskolcot. A borsodi megyeszékhelyen működő nehéz- és gépipari, valamint építőipari cégeknek akkora volt a munkaerő-igénye, hogy azt csak úgy lehetett kielégíteni, ha messzebbről hoznak dolgozókat a gyárakba, üzemekbe.
Ebben az időszakban szinte minden utcasarkon volt egy munkásszálló. A rendszerváltás után az említett iparágak mélyrepülésbe kezdtek, így már nem volt szükség a szálláshelyekre. Az épületek egy részét lebontották, vagy üresen állnak, más részüket - például Miskolcon, a Lorántffy utcában, vagy az Újgyőri főtéren - bérházakká alakították.
Újra kell a szálláshely
Az utóbb esztendőkben azonban - az egyre több környéken letelepedett befektető okán - újra nagy igény merült fel munkásszállók építésére.
A magyar kormány is felismerte a történelmi helyzetet és elindította a Munkásszállások kialakítása programot, amely több pályázati kiíráson keresztül 44 munkásszállás építéséhez és ezzel mintegy hatezer férőhely létrehozásához járult hozzá csaknem 15 milliárd forint támogatást folyósítva.
Fonoda utcai munkásszálló építkezés 2024. február
Fotók: Ádám JánosAztán 2021 szeptemberben hatodik alkalommal is meghirdették a programot közel 11 milliárd forint támogatási keretösszeggel, de a benyújtott támogatási igények nagy száma miatt az eredeti keretet mintegy 2,3 milliárd forinttal megemelték. Így több mint 13 milliárd forintból újabb 26 munkásszállás épülhet az országban, ami további csaknem 4 ezer új férőhelyet jelent.
A húszemeletes mizériája
Mint a Boon.hu foglalkozott vele, az előző - dr. Kriza Ákos vezette – miskolci önkormányzat a város fontos épületének tartott, de erősen leromlott Szentpéteri kapui 20 emeletes magasházból akart olyan apartmanházat kialakítani, amely a Miskolcon működő cégek magasabb beosztású dolgozói számára nyújtott volna lakhatást. Ők is az állami munkásszállásprogramból igényeltek rá pénzt, de érdemben nem sikerült elindítani a projektet, mert a támogatás végül nem érkezett meg.
A húszemeletes sorsa végülis úgy alakul, hogy egy fővárosi illetőségű cég vásárolja meg és - a hírek szerint - pár éven belül ott is munkásszállás lesz.
A fonodánál már építkeznek
A munkásszállás férőhelyek iránti igény egyre nagyobb. A debreceni székhelyű Divinus Ingatlanbefektetési Zrt. éppen 2021-ben jelentkezett a miskolci önkormányzatnál azzal a szándékkal, hogy a volt fonoda József Attila utcai területén lévő kereskedelmi épületekből – emeleti szinten történő bővítéssel – kétszáz férőhelyes munkásszállót alakít ki. A projekt elnyerte a Munkásszállások kialakítása állami program támogatását is.
Munkásszálló a Fonodán
Fotók: Vajda János
Az önkormányzat a 2022. január 27-i közgyűlésén igent mondott a fontos projektre. Aztán az építkezés is megkezdődött, sőt ma már látványos az előrehaladás, hiszen már a tetőrészt alakítják ki, azaz lassan meg lehet tartani a bokrétaünnepet is.
boon.hu video
- Nagy szőlőrablás volt vasárnap az avasi Horváth-tetőn - képekkel, videóval
- Miskolci ír kocsmazenére táncolnak a margitszigeti szökőkút vízsugarai - képekkel, videóval
- Csigagél és mézből csokis finomság pörgette fel a Miskolci Termelői Napot
- Az ég a földdel ért össze szombaton este Miskolcon - képekkel, videóval
- Miskolc Város Borára, a Kabarra szomjaznak a borangolók - képekkel, videóval