Anno

2024.06.23. 18:00

Tyúktojás nagyságú jég esett, a mai napig nem feledjük

Sokaknak egy élet munkáját tette tönkre a jégeső húsz éve, 2004 júniusában Miskolcon és a környékén.

Ennél is nagyobbak voltak a pusztító jégdarabok húsz évvel ezelőtt

Forrás: Shutterstock

Fotó: Vovk Vasyl

Húszperces jégeső volt, de sokan a mai napig, húsz év múltán is emlékeznek a 2004 június elejei viharra Miskolcon és a környékén. Maga a vihar június 9-én volt, de még a hónap végén is ezzel foglalkozott a lap, hiszen rengeteg volt a károsult, sokak gépkocsija vált totálkárossá, épülete lakhatatlanná.

Durrogtak az öklömnyi jegek

Azt, hogy mit érezhettek a miskolciak a vihar idején, a történtek másnapján jegyzetben fogalmazta meg Hajdu Mariann újságíró: 

„Itt a világvége, suhant át a kilencedik hónapban lévő kismama fején a Népkertben. Először csak térdelt, úgy szorította a négyévest, hogy védje a zuhogó jégtől. Aztán ráfeküdt, érezvén, úgy minden testrészét takarni tudja. Ekkor nézett fel egy pillanatra, mindenfelé falevelek, gallyak repkedtek, ahogy a jég szaggatta őket. Inkább lefelé nézett. Akkor látta, a gyerek arca csupa vér, iszonyúan megijedt. Később kiderült, ő maga sérült meg, szerencsére nem betörte, csak felsértette fejét egy jégdarab.
Itt a világvége, éreztem én is a népkerti buszmegállóban, mindkét lábamhoz egy-egy gyerek simult, fejüket próbáltam védeni, miközben felettünk a plexin hatalmas robajjal durrogtak az öklömnyi jegek.

Olyan volt a város, mint amilyet a természeti katasztrófák után képzelünk. A húszpercnyi égiháború után mindenfelé összetört autókat lehetett látni, hatalmas tömegű zöld levelet a földön, a fehér jégtakarón óvatosan lépkedő embereket, párolgó aszfaltot, hömpölygő, sáros, piszkos vizet az úttesten. 
Még másnap is mindenki a történtekről beszél. Az emberek arcán döbbenet: ilyen is lehet? "

Szitává vált a háztető

A történtekről így számolt be a lap másnap: 

„Szinte egy vonalzó mentén meg lehet húzni a vihar útját, amely Miskolcon és környékén pusztított. A tűzoltókhoz százszámra érkeztek a bejelentések, emiatt kora estétől hajnalig egy percre sem állhatták meg. 

 


- Az első bejelentés szerdán (2004. június 9.) délután 5 óra 36 perckor érkezett, utána egészen hajnalig percenként csörgött az ügyeleti telefon - mondta Bódi Zoltán őrnagy, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság sajtóreferense. A szakember elmondta, hogy a jégveréssel járó vihar Szirmabesenyő déli részéről indult, érintette Miskolc belvárosát, a Vörösmarty-Soltész Nagy Kálmán utcát, a következő nagy pusztítást a Cora áruház (ma már Auchan – a szerk.) parkolójában és Görömbölyön végezte. Ezt követően a legnagyobb kárt Kistokajban mérte az ott lakókra, míg végül Mályiban és Nyékládházán már gyengült az ereje. A tűzoltók tapasztalatai szerint például Kistokajban közel kétszáz ház rongálódott meg, némelyik teteje a szitához volt hasonló. A Cora parkolójában szinte valamennyi autó megsérült, volt olyan, amelyik ránézésre 100 százalékos totálkárt szenvedett". 

Tyúktojás nagyságú jég

N. Szántó Rita, a lap újságírója Kistokajból és Mályiból tudósított a vihar másnapján:
 

„Akkora jégdarabok hullottak, mint egy tyúktojás, 75 éves vagyok, de én még soha nem láttam ilyet” - mondta Kovács Elemér.

  A fél évszázados háztetőből a két oldal maradt, a többi palát leverte a vihar - mutat a tulajdonos. Bakos Imre 1965 óta él a házában, de ekkora viharra nem emlékszik. A szőlőt a veteményest is elverte a jég. Mályiban egy kerti műanyag asztalon labda méretű lyuk tátong, és az Elszászer család sorban hordja ki a házból az udvarra az elázott bútorokat. A tetőjük 90 százaléka tönkrement, csak a csupasz lécek állnak. A lakásban nejlonnal takarták le a bútorokat, és a szobákban lavórokban gyűjtik a plafonról csöpögő vizet. Mivel az ágyak vizesek az alsó szinten, a földön tud csak aludni a család.

 

A vihar után roham volt az autóbiztosítóknál. 

Az autókat sem kímélte

„Ne kérje, hogy megszámoljam - válaszolta az Allianz- Hungária Biztosító Rt. Kárrendezési Centrumának vezetője azon kérdésünkre, mennyi autó érkezett kárfelmérésre. - Á csúcs a reggeli órákban volt, délre némileg rendeződött a helyzet, „már csak” ötven autó várakozott" - írta a lap húsz évvel ezelőtt. Az autótulajdonosoknál csak az autókereskedők szenvedtek el nagyobb károkat. A Kistokajban, Mályiban és Nyékládházán működő használtautó-kereskedőket nem kímélte a jégverés, volt olyan telephely, ahol valamennyi autó megsérült. S mint azt az egyik kereskedés munkatársától az újságíró megtudta, használt autók esetében a biztosítók nem térítették meg a jégkárt. 

Megpróbáltunk segíteni

Később arról is beszámolt az Észak-Magyarország, hogy a kárfelmérés után kiderült, többmilliós jégkár érte az épületeket is. 

A legnagyobb bajban azok voltak, akiknek nem volt biztosításuk. Az újság Segítünk akciójával nekik próbált segíteni, felhívást tett közzé, hogy jelentkezzenek a károsultak. Mindazoknak pedig, akik szerették volna megismerni, hogy mik a lehetőségeik jégkáruk megtérítésére, enyhítésére, jogtanácsadást szervezett a lap: az Észak ügyvédje személyesen várta őket.
Az Észak még hónapok múlva is vissza-visszatért cikkeiben a történtekre, és a mai napig fel-felelevenedik a családi, baráti beszélgetések során az a bizonyos húsz perc, húsz évvel ezelőtti vihar.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában