Örökbefogadás

2024.08.14. 12:15

Keresik a tündéri Gömöri új gazdáját

Kollégánk a Gömöri pályaudvarnál talált rá a kutyakölyökre, aki a MÁSA-nál lelt ideiglenes otthonra.

Boon.hu

Ők várják az adományokat

Fotó: MÁSA

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) közösségi oldalán tette közzé a következőket: "Tündéri kis kutyagyerek. Hamarosan örökbefogadható lesz, még a karanténját tölti. Addig is időpontegyeztetés után látogatható.

Gondoskodás övezi a kis Gömörit
Fotó: MÁSA

Gömörike 8-9 hetes kutyafiú, előreláthatólag közepes méretű lesz felnőtt korában. Most picike, és soványka, de annál nagyobb a szája, ölben viszont teljesen lefagy."

Kalandos körülmények között 

Mint a boon.hu beszámolt róla, egy "csöpp kutyát" munkatársunk találta a Gömöri pályaudvar környékén. Kollégánk a járdán haladt, amikor szemből két kiskutya futott felé. Megpróbálta mindkettőt befogni, de a fehér egy testcsellel kikerülte és sprintelésbe kezdett, majd a vasúti sínek felé vette az irányt és eltűnt, a másikat azonban sikerült elfognia.  

A kutyus útja MÁSA-hoz, ahol a telitettség ellenére barátságosan fogadták, és egy ketrecben helyet biztosítottak számára, bízva benne, hogy a kisfiú, néhány hetes  kutyus mihamarabb gondos és szerető családhoz kerül. A kutyus neve a megtalálás helyéről kapta a nevét, így lett Gömöri – amit új gazdája természetesen megváltoztathat. Gömöri megkapta a szükséges oltásokat és a karanténidőszak lejárta után szerető, gondos gazdáját várja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában