2018.04.16. 16:01

„A világ összes kincséért sem adnám az autizmusom, így vagyok teljes”

Miskolc - Könyvtárosként és levéltárosként el tudná képzelni magát, az lenne az álommeló.

Viknyédi Balázzsal az autizmus világnapján ismerkedtünk meg a Szimbiózis Alapítvány rendezvényén. Az autizmussal élő fiatal izgalmas és tanulságos blogot ír az interneten így próbál meg segíteni sorstársainak és közelebb hozni a többségi társadalom tagjaihoz ezt a különös szindrómát, ezért vállalta a nyilvános szereplést is portálunkon és lapunkban.

Hogy indult az élete?

Budapesten születtem 1995-ben, és Székesfehérváron nőttem fel. Négyévesen kaptam autizmus-diagnózist. Először speciális intézménybe jártam, másodiktól kerültem többségi iskolába, „normális” osztályba, eleinte jó tanuló voltam, és akadtak pozitív élményeim, de ötödiktől a magaviseletem és a jegyeim is romlottak. Rémálommá vált az egész.

Miért?

Nem tudtak velem mit kezdeni sem az osztálytársaim, sem a pedagógusok. Gyakran gúnyoltak, bántottak, még a tanár is leszólt. Dührohamokkal reagáltam, mikor szekáltak. Csapkodtam, kiabáltam, falhoz vágtam, ami a kezembe akadt és mindenkit elküldtem – finoman szólva – a fenébe. Így telt el a felső tagozat.

Viharos korszak volt….

Jaj, nagyon. Mindössze egy-két haverom volt, akikkel nevetni vagy beszélgetni tudtam, de velük sem tartottam sulin kívül a kapcsolatot. A speciális iskolában mindig, minden problémát meg kellett osztani a tanárral, ez elvárás volt, a sima suliban viszont ezt árulkodásnak vették a tanárok, és a helyemre zavartak, a diákok pedig kiközösítettek. Magamra maradtam, nem tudtam és nem is nagyon akartam senkivel se megosztani a gondjaimat. Elhallgattam, elfojtottam a sérelmeimet, ami aztán látványos formában előtört.

Mi zajlott le önben a dührohamok során?

Hamar, kisgyerekként veszítettem el édesapámat, ez fájdalmasan meghatározó élménye volt a gyerekkoromnak. Iskolában nem tudtam beilleszkedni, aztán jött a kamaszkor, amikor tombolnak a hormonok, ez mindenkinél a lázadás ideje, engem pedig különösen megviselt. A dühkitörés tehetetlenségből és kétségbeesésből fakadó rosszullét, ami után mindig bűntudatom volt, és gyakran bőgtem is. Pont emiatt lettem hetediktől magántanuló.

Ilyenkor felrobbant?

Igen, de nem magától történt, valami aktiválta. Kellett hozzá olyan élmény, amely bepöccenti az embert.

Például?

Gúnyoltak vagy csipkelődtek velem. Nem bírom, mikor flegmán szólnak hozzám, ki nem állhatom, ha valaki felsőbbrendűnek képzeli magát, és a közönyt is gyűlölöm.

Mit tehetnek ilyenkor mások? Hogy lehet segíteni?

Sehogy, de azért érdemes gyorsan elpakolni a szúrást, sebesülést okozó tárgyakat, mert ilyenkor ön- és közveszélyesek is lehetünk, meggondolatlanok vagyunk, nem tudunk uralkodni magunkon.

Érdekes az internetes naplója, jó a vénája, vannak tervei az írással?

Még nem gondolkoztam ezen. A bloggal másoknak és magamnak is segíteni szeretnék. Nekem is jót tesz, ha kiírok magamból bizonyos érzéseket, élményeket.

Hogy látja, mennyire ismerik az emberek ezt az szindrómát?

Egyre többen tesznek azért, hogy tudjon róla a társadalom, és egyre több a munkalehetőség is, de még mindig sok téveszme terjed, ezért felvilágosítókampányra és ismeretterjesztésre van szükség. Ezt a célt – is – szolgálja a blogom. Szeretném, ha megértenék, ez nem betegség, csak másféle létezésmód, a megszokottól picit eltérő életszemlélet és látásmód.

A beszélgetésünk is hozzájárulhat ehhez.

Ezért vállaltam az interjút. Fontos, hogy mi, az érintettek is hallassuk a hangunkat! Ne csak mások, szakemberek, esetleg pszichiáterek beszéljenek rólunk, hanem álljunk ki mi is saját magunkért. Szeretném, ha tudna a létezésünkről a nyilvánosság, jó, ha tisztában vannak vele, hogy mi is itt vagyunk, és igenis simán beilleszkedünk a társadalomba, csak egy kis segítség, vagyis inkább lehetőség kell ahhoz, hogy ugyanúgy éljük az életünket, mint mások. Olyanok vagyunk mint bárki, csak más területeken vannak problémáink. Nekem a szorongás okoz olykor nehézséget, de egyébként el tudok beszélgetni másokkal, viccelődni is szoktam, a kortársaimmal viszont nem találom a közös nevezőt, az idősebbekkel könnyebben szót értek. Nincs sok barátom, a mennyiség helyett a minőség jellemzi az emberi kapcsolataimat. Magányos alkat vagyok, szeretek egyedül lenni.

Terjednek olyan tévhitek is, miszerint az autistáknak nincsenek érzéseik.

Ez nem igaz, óriási tévedés! Mi mélyen megéljük az érzéseinket. Sokszor érzékenyebbek vagyunk, mint neurotipikus (NT) embertársaink. Képesek vagyunk kedvelni, szeretni, utálni valakit, tudunk vonzódni másokhoz, örülni, sírni és szomorkodni is szoktunk.

Kiket kedvel?

Az intelligens embereket, azokat, akik megértenek, és meg tudom velük osztani az örömöm és a bánatom. De ezek zömében nem szoros kötelékek, hanem laza kapcsolatok. A hobbim mentén ismerkedek, fontos számomra az azonos érdeklődési kör. Bírom a fekete humort, érdekel a kertészkedés, imádok olvasni, gyakran ismeretterjesztő könyveket lapozgatok és a mindenem, a mániám a történelem.

Melyik korszak köti le leginkább?

A magyar történelmen belül a középkor, a reformáció és a 20. század is nagyon érdekel. Ezekkel kapcsolatban több előadást is meghallgatok, rengeteg könyvet, iratot elolvasok, képes vagyok teljesen elmélyülni különböző altémákban is. Jó mélyre szoktam ásni, szívesen kutatok, kedvelem az alapos, hiteles forrásmunkákat és a különböző kritikákat is átnézem, aztán kialakítom a saját álláspontomat.

A múlt híres alakjai közül ki fogta meg leginkább?

A kedvenc olvasmányaim szerzői. Megérintett Hérodotosz „A görög–perzsa háború”-ja, Kölcsey Ferenc „Parainesis”-e, Kölcsey művéből mindig hitet és erőt merítek. Lenyűgözőnek tartom a Czuczor Gergely és Fogarasi János által írt „A magyar nyelv szótára” című hatkötetes, alapos munkát, mely a nyelvünk gyökrendszerét is feltárja. Izgalmas megtalálni a szavak legkisebb önálló jelentéssel bíró formáját. Olyan unalmas tárgy volt a nyelvtan az iskolában! De ez a 19. századi szótár fejleszti az olvasó kreativitását, logikáját, nem értem, miért nem ilyen szellemiségben zajlottak anno a nyelvtanórák.

Említette, jelentkezett történésznek. Nehéz volt a felvételi?

Már nincs külön vizsga, a dokumentumokat interneten csatoltam, de emelt szintű érettségi vizsgát kellett tennem, az ötös lett.

Egyetem után tanítani akar?

Valószínűleg a rossz iskolai emlékek miatt ezt nem tervezem. De könyvtárosként és levéltárosként el tudom képzelni magam, az lenne számomra az igazi álommeló. Az egyik pedagógus ismerősöm viszont biztat, azt mondja, olyan sok ismeretet magamba szívok, hogy engem tanársegédként ott fognak marasztalni az egyetemen. Hát, majd meglátjuk.

Levelező tagozaton nem lesz annyi buli, mint nappalin.

Ez cseppet sem izgat, sosem voltam bulizós, alkoholizáló alkat. Középiskolában kínáltak meg először fűvel, de gondolkodás nélkül visszautasítottam, semmilyen bódítószerre nincs szükségem. Szilveszterkor megiszom egy pohár pezsgőt, és ezzel ki is merült részemről az ivászat.

Ha egy varázsütéssel kisöpörhetné életéből az autizmust megtenné?

A világ összes kincséért sem, ez a személyiségemnek a fontos és hasznos része. Tizenévesen, mikor féltem, szenvedtem és szorongtam, azt kívántam, hogy bárcsak olyan lehetnék mint más, most meg így érzem értékesnek, teljesnek magam. Az egyik sorstársamba is igyekszem lelket önteni, megnyugtatom, hogy én is átéltem a tipikus nehézségeket, próbálom megnyugtatni és tanácsokkal ellátni, hiszen ha jól kezeli magában a feszültségeket, a végén ő kerül ki győztesen ebből a küzdelemből.

Már másoknak is tanácsokat osztogat. Nőtt az önbecsülése?

Igen. Ebben is rengeteg segítséget kaptam a Szimbiózis Alapítvány munkatársaitól.

Melyek a jó tulajdonságai?

Pontos, precíz, megbízható, empatikus, rendszerető személyiség vagyok, együtt érzek másokkal és van humorérzékem. Hatalmas az igazságérzetem, és jó érzéssel tölt el, ha hasznos vagyok, és másokon segíthetek. Ha megbíznak valamivel, igyekszem a lehető legjobban elvégezni azt, nem adok ki trehány munkát a kezemből.

És a hibái?

Türelmetlen vagyok és naiv, az utóbbira gyakran ráfázok. Olykor a hangomat is kieresztem és kiabálok. Hiába van humorérzékem, néha elragad a melankólia, ilyenkor magamba zárkózom, és szomorú, vontatott zenét hallgatok. Régebben a rock és a metál volt a kedvencem, mostanában a klasszikus és olykor az egyházi, szakrális műfajokat részesítem előnyben.

Hisz Istenben?

Igen, hívő vagyok. A gyerekkorom az ateizmus jegyében telt, nem kaptam vallásos nevelést, és akkoriban a hittan sem volt kötelező. Sokat olvastam, és beleástam magam néhány tudományágba, közben rám talált az Isten. Ráébredtem, hogy Ő létezik, és semmi sem történik ok nélkül, mindennek célja és haszna van. A legnagyobb rosszban is fel lehet fedezni a jót. Hiszek az Örökkévalóban, és már vallást is gyakorlok, református lettem, hamarosan konfirmálok.

Hogy telnek a hétköznapjai?

Kelés után kicsikét tornázom, majd dolgozni megyek. Utána otthon pihenek, tanulok. Munka után több óra egyedüllétre van szükségem, hogy feltöltődjek. Szeretem a napfényt, jó időben szoktam sétálni, szívesen kimozdulok, elmegyek a könyvtárba, vagy belehallgatok valamelyik történelmi előadásba.

Milyen munkát végez?

Leginkább összeszerelői tevékenységet, de olykor irodai feladatokat is ellátok a Szimbiózis Alapítványnál, és önkéntesként a megyei könyvtárban is dolgozom. Korábban a Batyutékában voltam konyhai kisegítő.

És a szerelem?

Sosem volt még szerelmem, barátnőm. Ez eddig kimaradt az életemből. Gimnazista koromban ismerkedni akart velem az egyik lány, legalábbis ilyen jelzéseket kaptam tőle, nem tudtam mit kezdeni vele, akkoriban rossz állapotban voltam, és nem is volt az illető túl szimpatikus. Tudom, sokan már kamaszként randevúztak, túl voltak az első csókon és párkapcsolati próbálkozáson. Nálam ez később lesz, de én is szeretnék majd párkapcsolatot.

Kerüli a szemkontaktust…

Ez régen is problémákat okozott. Ha kezet fogtam valakivel és nem néztem a szemébe, vagy felelés közben nem a tanárra, hanem egy távoli pontra vetődött a tekintetem. Már jól kezelem a helyzetet, de oda kell erre figyelnem, mert én ezt nem igénylem, és egy idő után nagyon fárasztó.

Hogy közlekedik? Van jogsija?

Nincs. Sok mindenre kell figyelni egyszerre, ettől bestresszelhet az ember. Szívesen gyalogolok és tömegközlekedési eszközöket is használok. Több sorstársammal ellentétben nekem nem okoz komoly megpróbáltatást, ha véletlenül hozzámérnek az utasok a tömött villamoson. Nincs gondom az érintéssel.

Most úgy tűnik, jól van.

Igen, már három éve.

Hogy sikerült elérni ezt az ideálisabb állapotot?

Sok segítséget kaptam a Szimbiózis Alapítvány munkatársaitól. Folyamatosan fejlesztem magam. Bővítem az ismereteimet, ez nem csak az autizmusra vonatkozik, hanem mindenre, amivel dolgom van. Igyekszem nem magamba zárkózni, rájöttem, hogy felesleges vegetálni, nyitott vagyok az életre és a világra, várom az új kihívásokat. Nem szentelek figyelmet annak, ami nem érdekel, ilyen a foci és a matematika, viszont a viccelődés, az olvasás, a versek, a költészet és a kertészkedés simán belefér az életembe. Képtelen vagyok megalkudni, csak azzal foglalkozom, ami igazán érdekel.

- Juhári Andrea -

A zseni szindróma

Tévhitek terjednek még mindig az autizmus legenyhébb formájaként számon tartott Asperger-szindrómáról. Sokan azt hiszik, ez betegség és meg kell gyógyítani az érintetteket, pedig ezek a csodabogarak viszik előrébb a világot. A kutatók szerint ebben a zseni szindrómában szenvedett többek között Einstein, Newton, Darwin, Michelangelo és Hitchcock is. Az Asperger szindróma átok és áldás is egyszerre. Az érintetteknek gondjaik vannak a társas érintkezéssel, furcsaságaik miatt gyakran kirekesztik őket az iskolai közösségekből. Nehezen kötnek barátságot, kitolódik náluk a párválasztás időszaka is. Autonóm személyiségekről van szó, akik csak arra szánnak figyelmet, ami izgatja a fantáziájukat, érdeklődési területükön belül, viszont a legjobb kutatókká vagy akár híres feltalálókká is válhatnak.