2017.11.12. 17:02

„Annyi mindent kaptam ettől a pályától, hogy csakis boldog és elégedett lehetek”

Miskolc - Bár eredendően opera- és hangversenyénekes, mégis rendkívül szerteágazó Molnár Anna karrierje: énekelt és táncolt a színházban, a Tokaj Varietében, ahol tervezett kosztümöt is, majd bábáskodott a bábszínház indulásánál, ahol később tanított is, és számtalan prózai szerepben is megmutatta magát. Interjú Molnár Anna színművésznővel.

A Kaukázusi krétakör és a Csongor és Tünde mellett két másik bemutatónak is részese.

Molnár Anna: Így van, még két előadás következik majd. A Csongor és Tünde december 8-i bemutatója után négy nappal egy új darab olvasópróbája kezdődik, Zsótér Sándor állítja színpadra a Ruy Blast a Játékszínben. Majd ezt követően szinte rögtön kezdődik a próbája Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című vígjátékának.

Hogyan indult a pályája?

Molnár Anna: Minden új dolog hoz magával egy újat, és én valóban ezt tapasztaltam meg az életem, pályám során. Az ember egy vidéki színházban majdnem minden műfajban kipróbálhatja magát, így történt ez velem is. Amikor 1968-ban idekerültem, még szinte az iskolapadból „vett ki” Sallós Gábor, az akkori igazgató. Még nem volt érettségi bizonyítványom, amikor már a színházban dolgozhattam. Fiatalon rengeteget sportoltam, úsztam, kerékpároztam, művészi tornáztam, ami nagyon fontos volt az életemben – a mai napig is szenvedélyesen biciklizem és túrázom. Így párhuzamosan az énekkari munkámmal rögtön a tánckarban is helyet kaptam, illetve több kisebb-nagyobb prózai és énekes szerepet is játszottam. A színháztól 1983-ban a Marica grófnő szubrett szerepével búcsúztam egy időre, amikor az énekkari munkából váltani szerettem volna. Lehetőséget kaptam a Tokaj Varietében, ami gyakorlatilag az én kezem munkája volt. Mindent csináltam, amit kellett, több nyelven műsort vezettem, kosztümöt terveztem, kiviteleztettem. Itt ismerkedtem meg Korzsényi Tiborral, aki bűvészként dolgozott és már kacsingatott arra, hogy bábszínházat kellene csinálni, mivel végzett bábszínész volt. Az ő színházában így kicsit bábszínész is lettem, majd tanítottam éneket az éppen vizsgázni készülő bábszínészeknek.

De aztán az útja ismét visszavezetett a színházba.

Molnár Anna: Amikor Miskolcra került a fiatal Hegyi Árpád Jutocsa, nagyon tehetséges rendező és Selmeczi György, szintén nagyon tehetséges zenész-karmesterként úgy gondolták, hogy legyen Miskolcon ismét nyári színház, ami nagyon hosszú idő után indult el újra. A jelenlegi Csodamalom Bábszínház udvarán megszületett az első előadás, Cimarosa: A titkos házasság. Hosszú éveken keresztül működött a nyári színház a belvárosi szabadtéri színpadon, az Akropoliszban, a Gárdonyi Művelődési Házban nagy sikerrel, ahol én rengeteg dolgot játszhattam, de főleg énekeltem. A színházhoz a Carmen címszerepével tértem vissza Galgóczi Judit hívására és aztán maradtam.

De nem csak a miskolci deszkákon lépett közönség elé.

Molnár Anna: Rengeteget hakniztam. Ezt nemcsak a pénzért csinálja az ember, hanem mert új barátságokra tesz szert, új vidékeket ismer meg. Régi pályatársaim, mondhatni anyáim voltak Olgyai Magda, Herédy Éva, Várhegyi Márta, akik láttak bennem fantáziát és a hakni világába is bejáratott útjuk volt. Vittek magukkal, én pedig tanultam, tanultam, tanultam. Voltam Debrecenben és Pécsett, Budapesten a Kamara Operában. Így elénekelhettem Debrecenben is a Cigánybáróban Czipra szerepét, ami mondhatom, hogy egy operai nehézségű énekes szerep. Vagy Hoffmann meséiben Antonia anyját Pécsett. Debrecenben voltam szerződésben is, de igazából mindig visszahúzott a szívem Miskolcra.

Szinte mindent elénekelt, amit lehet, manapság viszont inkább prózai szerepekben láthatja a közönség. Nem hiányzik az éneklés?

Molnár Anna: Az embernek tudnia kell, mikor jön el az ideje, amikor valamit már nem szabad tovább csinálni. Ezért hagytam abba a varietét, amikor ott volt az ideje, adtam fel a haknizást. A sors kegyes volt hozzám, hiszen hatvanéves korom körül eldöntöttem, hogy az énekes szerepeket lejjebb adom és ezek után megtaláltak a prózai szerepek, nem is kevés. A prózai játék semmivel sem egyszerűbb, mint az opera, fel kell venni a fordulatszámot, ha az ember meg akar maradni ebben a világban. Én pedig boldogan teszem, mert fiatalok között vagyok, ez pedig engem mindig inspirál. Annyi mindent kaptam ettől a pályától, hogy csakis boldognak és elégedettnek kell lennem.

Milyennek látja az idei évadot?

Molnár Anna: Ez az évad is nagy falat lesz, hiszen például Brecht Kaukázusi krétakörében játszom Szőcs Artur rendezésében. Gyönyörű nagy munka volt, évadindítónak egyszerűen fantasztikus!

A napokban is egy új bemutatóra próbálnak.

Molnár Anna: Őszinte örömömre ismét Szőcs Arturral dolgozom együtt. Vörösmarty Mihály drámai költeménye, a Csongor és Tünde színpadra állítása nagy kihívás és nagy feladat. A rendező fantasztikus ötletekkel állt elő, remek a díszlet is, nagyon jó csapat van együtt. Nehéz dolgunk van, mert egy forgószínpadra tervezett darabot többnyire teremben próbálunk. De bízunk benne, hogy amikor bekerülünk a Kamaraszínházba, akkor ott a sok visszafojtott fizikai és szellemi energia elszabadul és egy csoda lesz belőle.

1968 óta kötődik ide, hogyan látja most a színházat?

Molnár Anna: Remekül fel van frissítve a színház fiatal kollégákkal, tele vannak energiával, tettrekészséggel, ami jót tesz. Minden vonalon jó az utánpótlás. Látszik a műsorterven, tapasztalni a nézőszámon és az érdeklődésen is. Amikor helyreáll az egyensúly, mindenki tudja, mi az ő dolga, hol tart. Minden és mindenki a helyére kerül. Szerintem most a helyén van ez a színház.

- Horváth Imre -