Helyi közélet

2015.02.06. 11:02

"Biztos sikerre van ítélve"

Miskolc - A Miskolci Egyetem rektora így jellemezte a duális képzés elindítását.

Miskolc - A Miskolci Egyetem rektora így jellemezte a duális képzés elindítását.Az országban az elsők között indulnak duális képzések a Miskolci Egyetemen ez év szeptemberben. Az erről szóló megállapodásokat tegnap írták alá az egyetem és a támogató partnervállalatok képviselői. Egyelőre két kart érint a duális képzés, a Műszaki Anyagtudományi Kar járműipari öntészeti szakirányát, valamit a Gazdaságtudományi Kart.

– A duális képzés mérföldkő a felsőoktatási intézmények életében – fogalmazott Torma András rektor a délelőtti ünnepségen, melyen az öntészeti partnercégek vettek részt. – Ez a képzés azt jelenti, hogy a hallgatók az elméleti ismereteket az egyetemen, a gyakorlatit pedig az ipari vállalatoknál szerzik meg.

Felhívta a figyelmet: a duális képzés az önkéntességen alapul. A diákok is önként jelentkeznek az újszerű formára, de a partnercégek is. Már 22 öntvénygyártó vállalkozás csatlakozott, közülük most 9-cel kötött szerződést az egyetem.

– A duális képzésben kiváló szakembereket képzünk majd, akik a vállalatokhoz kerülve rögtön tudják, mit kell dolgozniuk – fogalmazott a rektor. – Ez az összefogás sikerre van ítélve. Bár van kockázat is, de azt az egyetem és a cégek közösen vállalják.

Más karok is

Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja elmondta: országszerte ezer hallgató vehet részt duális képzésben, és ezt 350 cég támogatja. A közeljövőben a Miskolci Egyetem más karai is tervezik a duális képzés elindítását.

Hangsúlyozta: a Miskolci Egyetem nagy lépést tett meg azzal, hogy szorosan együttműködik az ipari vállalatokkal. Bár az intézmény számára ez eddig is természetes volt, de most tovább erősödik a kapcsolat a gazdasági szférával. Hozzátette: az ipari vállalatok 120 millió forinttal támogatják az anyagtudományi kar öntészeti képzését.

David Toth, a Nemak Kft. ügyvezető igazgatója is történelmi mérföldkőnek nevezte a duális egyetemi képzés elindulását. Megjegyezte: ez egyben óriási kihívás is. Meg kell teremteni a feltételét annak, hogy az egyetemen megfelelő számú, gyakorlati tapasztalattal is rendelkező oktató fogadja a diákokat. A fiatalokat pedig arra kell ösztönözni, hogy mind többen válasszák a mérnöki képzést.

Fizetést kapnak

Az ünnepélyes aláírás után Palotás Árpád Bencét, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánját kérdeztük az újfajta képzésről. A dékán elmondta: a duális képzésre jelentkező hallgatók már az első évben szakirányt választanak. Képzésük felét az egyetemen, másik felét pedig valamelyik ipari cégnél töltik. Az ipari cégekhez felvételizniük kell majd, és ha több ajánlatot kapnak, akkor azok közül ők választhatnak. A képzés nehézsége, hogy a duális képzés egész évben tart, két hét szabadsággal, viszont a hallgató azokra a hónapokra is megkapja a fizetését (70–100 ezer forint nettó), amelyeket az egyetemen tölt. Emellett az egyetemi ösztöndíjakat ugyanúgy igénybe veheti, mint a többi hallgató.

– A duális képzésben szerzett diploma mindenképpen értékesebb lesz, mint a hagyományos, hiszen a hallgató az alapképzés végére 3 és fél év munkatapasztalatot is szerez – jelezte.

ÉM-HE

A támogató cégek

Az együttműködési megállapodások aláírásával az alábbi hazai cégek vállalták, hogy a duális járműipari öntészeti szakirányos anyagmérnök-képzést és az intézményi működtetést hozzájárulással is támogatják:

Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. (Győr), FÉMALK Fémöntészeti Alkatrészgyártó Zrt. (Budapest), PREC-CAST Öntödei Kft. (Sátoraljaújhely), CSABA METÁL Zrt. (Békéscsaba), CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. (Apc), ECSERI Kft. (Cegléd),, CERTA Zárgyártó, Présöntő és Szerszámkészítő Kft. (Sátoraljaújhely), Magyarmet Bt. (Bicske), BUSCH-HUNGÁRIA Kft. (Győr)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában