Egy kicsit több, egy kicsit más - Interjú: Hábetler András rendezővel, operaénekessel

Miskolc - Új bemutató a Kamaraszínházban. Hábetler András nem csak rendezője, énekese is a vígoperának.Vízilabdásként indult, orvosnak tanult, s lett operaénekes, majd operarendező...

- Nem épp tiszta sor.

Hábetler András: A vízipóló fontos volt az életemben, hiszen megtanított arra, hogyan kell csapatban játszani. Egyrészt azért hagytam abba, amikor már egyetemre jártam, mert a kettő időben, energiában kevésbé volt összeegyeztethető, másrészt pedig felnőttként túl komollyá vált, sok volt benne a keménység, s elmúlt belőle a játék, ami viszont számomra fontos volt.

- Honnan jött, hogy orvos lesz?

Hábetler András: Gyerekkoromban, amíg a többek fociztak, én a tehéntrágyából szedegettem ki, s vizsgálgattam a ganajtúró bogarakat. Biológus akartam lenni, biológia szakra jártam a Radnótiban. Érettségi előtti évben derült ki számomra, hogy a biológia már nem az, mint Darwin korában... Meg valahogy elkapott valami nagy humán láz, el akartam menni filozófia szakra, de a tanáraim lebeszéltek róla. Így jogra jelentkeztem, ám a sors fintora, hogy fél órát késtem az írásbeliről. Nagy idegességemben - amúgy is diszlexiás és diszgráfiás vagyok - semmiféle központozást nem használtam, ami nem tett jót a felvételinek. Elgondolkoztam, mit tegyek: adott volt a biológia iránti és a humán vonzalom, a kettő együtt kiadta az orvosi pályát. Egy év múlva sikerrel felvételiztem.

- Mit csinált egy éven át?

Hábetler András: Elkezdtem énekelni. Pontosabban énekelni a gimnáziumi kórusban kezdtem, zenén kívüli okok miatt. A lényeg, hogy annak kapcsán ismerkedtem meg a komoly zenével, először azokat a madrigálokat, spirituálékat, Mozart-miséket hallgattam, amelyeket mi is énekeltünk. Kinyílt egy csodálatos világ a számomra, így lettem komoly lemezgyűjtő is.

- Bakelitgyűjtemény?

Hábetler András: Bakelitből van vagy 5 ezer, CD-ből is rengeteg.

- Feltűnt a hangja?

Hábetler András: A kórusban kiderült, hogy hangom is van, igaz hangos és hamis - azért volt hamis, mert túl hagos voltam, nem hallottam -, de nagyon szerettem énekelni. Mikor lemaradtam a jogról, az évben elkerültem egy énektanárhoz. Édesanyám barátnője, Kincses Veronika meghallgatott, mondta, hogy ez egy komoly hang, s ajánlotta, hívjam fel az ő barátját, Polgár László nemzetközi hírű basszistát, aki tanít is, ő ért a férfi hangokhoz. Felhívtam, meghallgatott - de ez már az orvosi alatt történt. Ő is azt mondta: ez egy komoly hang, érdemes képezni, de az orvosit mindenképp el kell végezni. Akkor már Zürichben élt, de megígérte, amikor itthon van, szívesen foglalkozik velem. Amikor meglett a diplomám, jelentkeztem az Operaház fiatal énekesek számára indított stúdiójába.

- Csakhogy operaénekesként még előbb - hatodéves orvostanhallgatóként - 2000-ben debütált épp Miskolcon, a Disógyőri várban...

Hábetler András: Horváth Ádám szervezett ide egy Don Giovannit, Kovalik Balázs rendezésében, amelyikben én Masetto voltam. Jó volt a közös munka, s minthogy ő a Zeneakadémián tanított, egy másik fiúval együtt részt vehettünk külsősként a színpadi mesterség óráin, s számos vizsgaelőadásban is benne voltam.

- A stúdiózás után az Operaház állandó vendégművésze lett. Orvosként nem is dolgozott?

Hábetler András: Egy percig sem. Vagyis annyit mégis, hogy amikor végeztem, már megvolt a nagyobbik lányom, s hogy családfenntartóként is rendesen működjek, elmentem egy gyógyszercéghez orvoslátogatónak, amellett, hogy az Operában énekeltem. Ez addig ment, amíg összeegyeztethető volt a kettő. Javaslatomra csináltunk egy zenei klubot orvosok számára. Ez országossá nőtte ki magát, egy évben 10-20 komoly zenei koncerttel, amelyekre több ezer orvost hívtunk meg. Mint szervező azt láttam, az, hogy az egyik énekes bejön, énekel, kimegy, majd jön a másik, nem váltja ki azt a hatást, mint amikor én közben beszélek az operáról. Ha már be van avatva, más attitűddel hallgatja a közönség. A sikeren felbuzdulva szerveztem ilyen „dumás” koncerteket, különböző színházi produkciókban, fesztiválokon. Tavalyelőtt kaptam egy felkérést, hogy a Városmajori Szabadtéri Színpadon rendezzek egy főleg fiatal közönséget megérintő, számukra eladható operát. A Figaro házasságát rendeztem meg, azokkal a barátaimmal, akikkel az Operában is együtt énekelünk, s kölcsönös bizalommal és barátsággal vagyunk egymás iránt. Ebből látott Kiss Csaba egy összevágott anyagot, ez alapján kért fel erre a mostani rendezésre.

- Ezúttal is ön választotta az operát?

Hábetler András: Nem, Cimarosa tikos házassága adott volt.

- Volt kapcsolata korábban ezzel a művel?

Hábetler András: Énekeltem pár évvel ezelőtt a gróf szerepét. Akkor is úgy éreztem, ez nem egy olyan nagyon jó opera, annak ellenére, hogy amikor bemutatták, tombolt a közönség. De aztán jött Donizetti, Rossini, és újra fölfedezték Mozartot, s kiderült, hogy Cimaroza nagyságrendekkel gyengébb szerző. Nem rossz opera A titkos házasság, de a Figaro házassága után mind dramaturgiailag, mind zeneileg elég gyenge. Így dramaturgiailag átalakítottam, lett egy kerettörténete. Cimarosa operája egy élet és halál között lebegő ember álmában játszódik. Ami az én rendezésemben a merészség: az erősebb színházi hatás és a közönség számára való érthetőbbé tételt segíti, hogy nem recitativo (énekbeszéd) van az áriák között, hanem rendes beszéd, amelyek szövegét én írtam. S hogy zeneileg is egy kicsit élvezhetőbb legyen, felelevenítettük Cser Ádám zenei igazgatóval azt a barokk hagyományt, az úgynevezett pasticciot, amikor is a szerzők a korábbi operájukból vagy egy másik szerzőtől átvettek egy-egy operarészletet, áriát. S hogy zenei katarzisok is legyenek A titkos házasságban, olyan szerzőktől kerültek bele részletek és komplett áriák is, akiket Cimarosa is ismerhetett.

- A hat szereplőből, énekesből, egy sajnálatos betegség miatt öt lett, így önnek kellett beugrania Geronimo szerepébe.

Hábetler András: Van viszont egy plusz szereplőnk, Máhr Ágnes, aki eredetileg nincs benne a darabban. Ezt én találtam ki, hogy van egy rejtélyes személy, egy néma szereplő. A végén, amikor kiderül, hogy voltaképp mindent ő irányított, van egy fontos jelenete. Akkor énekel is, övé a legszebb ária.

- Mennyire megterhelő az ön számára ez a beugrás? Úgy hallottam, a fotós próbán volt még gondja a szöveggel.

Hábetler András: Nehéz dolog három nap alatt megtanulni egy szerepet. S ami még nehezebb: elfogadni, hogy szereplőként csak az egyik puzzle-darab vagyok a darabban, s hogy szereplőként ne rendezői szemmel nézegessem a társaim játékát.

- És a legutóbbi próbán sikerült már idáig eljutnia?

Hábetler András: Egy rendező munkája egy ilyen próbaidőszak alatt az, hogy mint egy repülőgépet, indulásra sikerüljön repülési sebességre hozni a színészeket, s tudni kell, mikor kell elengedni őket. Nos, ők már repülnek, én még csak a szárnyaimat csattogtatom.

- Szalóczi Katalin -