Helyi közélet

2018.06.05. 11:25

Élen járnak gyakorlati képzésben a Miskolci Egyetemen

Miskolc - A FUX és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kara 8 éve közösen hozott létre labort.

Miskolc - A FUX és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kara 8 éve közösen hozott létre labort.

Nyolc éve kezdte meg működését a Vezeték- és Kötéldiagnosztikai Intézeti Laboratórium a FUX Zrt. telephelyén. Az évforduló kapcsán mutatták be a cég legújabb szénszálas vezetékének vizsgálatát. A labort a FUX és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kara közösen hozta létre, hiszen egy 2010-ben aláírt együttműködési megállapodás értelmében a kar egyetemi szintű anyagvizsgálattal összefüggő képzéseket végez, valamint a céggel közösen kutatás-fejlesztéseket hajt végre.

Elöljáró példa voltak

Mint azt dr. Barkóczy Péter, a FUX Zrt. fejlesztési igazgatója elmondta, alapításakor a laboratórium messze megelőzte a gyakorlat centrikus oktatást és a duális képzési rendszert, akkor az ipar és a felsőoktatás kapcsolatának egyik elöljáró példája volt.

– Mára számos fejlesztési projekt kapcsolódik a létesítményhez, új alumínium­ötvözetet fejlesztettünk ki, új karbon kompozit erősítőszálas vezeték gyártása indult meg és új típusú, növelt vezetőképességű szigetelt földelővezeték került a hálózatokra – sorolta a fejlesztési igazgató.

Prof. dr. Palotás Árpád Bence, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja elmondta, szakdolgozat és diplomaterv elkészítésében is használják a fiatal mérnökök a laboratóriumot, sőt az segítséget ad doktori értekezésekhez és tudományos diákköri munkákhoz is.

– A a cég vezetői pedig az oktatásban vesznek részt nálunk, több tárgy keretében is előadásokat és gyakorlati órákat tartanak a hallgatóknak – részletezte a dékán.

A létesítmény a duális képzést is segíti.

ÉM-TÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában