Helyi közélet

2017.10.11. 08:16

Hány magyar filmhez adta Miskolc az „arcát”?

Miskolc - Van, ahol csak felismerhető a város, de van, ahol a történet szempontjából sem mindegy, hogy itt játszódik.

Miskolc - Van, ahol csak felismerhető a város, de van, ahol a történet szempontjából sem mindegy, hogy itt játszódik.

Meseautó, Utánam srácok!, A miskolci boniésklájd, Magyar Vándor. Csak néhány azon filmek közül, amit Miskolcon forgattak az elmúlt évtizedekben. Hogy teljes legyen a lista, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület filmtörténeti áttekintésbe fogott, szeretnék összegyűjteni, majd rendszerezni, hogy mikor milyen filmes alkotás játszódott a borsodi megyeszékhelyen. A tervről és az eddigi kutatásról Balogh Attila, az egyesület munkatársa beszélt lapunknak.

– Ilyen adatbázis jelenleg nincs, miközben miskolci helyszínek több filmben is felismerhetőek – kezdte. – Hogy a Meseautó „miskolci film”, azt jószerével mindenki tudja. Ugyancsak sokak előtt ismert, hogy az Utánam, srácok! tévésorozatot is itt forgatták. Valójában egyikről sem mondható ki egyértelműen, hogy itt játszódik a története, de az sem, hogy a településen zajlott volna a forgatások egésze 1934-ben, illetve 1974-ben. Ezzel együtt mindkét mű ott van a most megcélzott darabok gyűjteményében, teljes joggal.

A lillafüredi Palotaszálló nyilvánvalóan a legtöbbször megfilmesített borsod megyei helyszín – vélekedett Balogh Attila. „Ide érkeznek a Meseautó hősei is, emiatt látható a filmben néhány felvétel az akkor alig néhány évvel azelőtt épült szállodáról. Az már kétséges, hogy a belső jelenetek elkészítése miatt is ideutazott volna a stáb. Hasonló a helyzet az 1974 nyarán-őszén Berkes Péter forgatókönyve alapján készült tévésorozattal: a történetben nincs kimondva, hogy Miskolcon vagyunk, de féltucatnyi helyszín egyértelműen azonosítható. Lillafüred itt is megjelenik, amiként az Avasalja, a diósgyőri vár, Felső-Hámor, a Széchenyi utca, a Diósgyőri lakótelep és a tapolcai barlangfürdő, valamint a kohászat. Az összes főszereplő egyértelműen járt az öt epizód miatt Borsodban” – sorolta.

Kémhistória

Balogh Attila azonban két olyan filmet is említett, amelyek Miskolcon játszódnak, de kevésbé ismertek, noha az egyikben el is hangzik a város neve, a másikban pedig Lillafüredet említik, de a sztori zöme egyértelműen Miskolchoz kötődik. Az egyik az 1951-es Teljes gőzzel, ami a vasút korabeli politikai fejlődését volt hivatott ábrázolni, és az 1974-ben bemutatott tévéfilm, a Különös vadászat. Ez utóbbi egy bükki környezetre hangszerelt kémhistória. A jelenetek túlnyomó többsége a Palotaszálló különféle részeit tárja elénk, az épület külsejét, a teraszt, az úszómedencés udvart, az előteret, a bárhelyiséget és az éttermet, a folyosókat és néhány szobát. Még a főszereplő révén a toronyba is feljutunk, valamint kívülről, egy felső-hámori tetőablakból is láthatjuk lentről, kívülről az impozáns épületet. Szerepet kap a vízesés, a függőkertek, az Anna-barlang.

De az egyesület listájára felkerült A miskolci boniésklájd (2004), az Utolér című thriller (2012), a Magyar vándor (2012), a Szindbád (1971), a Tamás és Juli (1997). Illetve a Kár a benzinért szkeccsfilm – korabeli sztárszereplőgárdával, s az egyik sztoriban Sinkovits Imre és párja szintén Lillára érkeznek üdülni –, valamint az Egér a palotában című film, ez is a Palotaszállóban játszódik, és egy leányiskolai osztály lillafüredi nyaralásához kapcsolódik.

Ha valaki tud még…

– De a Simon Menyhért születése (1954) című film egyik forgatási színhelye a Miskolchoz közeli bánkúti erdészház volt, míg a Rákóczi hadnagya című történelmi filmben állítólag a görömbölyi erdő mögötti területen forgattak 1953-ban (Erről lapunk írt: a lovas statiszták a Csaba vezér utcán vonultak ki-be miskolci szállásukról a forgatási helyszínekre. – A szerk.).

Ha valakinek van még ötlete, tudomása arról, mit forgattak Miskolcon, vagy statisztaként részt is vett ezeken a forgatásokon, az jelezheti az utanamsracok.blogspot.hu-n, vagy az Észak-Keleti Átjáró Egyesület honlapján található elérhetőségeken.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában