Helyi közélet

2019.04.05. 07:06

Lassan visszaveszi a természet a régi bánkúti utat

Miskolc-Ómassa – Kollégánk kerékpárral járt a közúti forgalom elől évtizedek óta lezárt Bánkútra felvezető úton, és megörökítette, amit látott.

Miskolc-Ómassa – Kollégánk kerékpárral járt a közúti forgalom elől évtizedek óta lezárt Bánkútra felvezető úton, és megörökítette, amit látott.

Ma már csak a túrázóknak kedvelt útvonala a régi bánkúti út, melyen át Bánkút mellett többek között Nagymező is megközelíthető. Az út Garadnáról indul, a Mókus-odú után ágazik le, vagy még inkább fel, és onnantól jó ideig párhuzamosan fut a főúttal a Jávor-hegy oldalán, Ómassát megkerülve.

Arra, hogy az útvonal korábban a gépkocsiforgalom számára is igen népszerű volt, még sokan emlékeznek, de hogy pontosan mikor is létesült, már kevesebben. Ezzel kapcsolatban pontos információkkal a Magyar Közút Nonprofit Zrt. sem rendelkezik, az viszont biztos, hogy a nyomvonal a 70-es években, egészen a 80-as évek közepéig élte fénykorát és már abban az időszakban is fokozott volt a járműforgalom a téli kirándulók miatt – írta érdeklődésünkre a cég kommunikációs osztálya.

Nem volt fejleszthető

Az utat végül is az adottságai miatt ítélték halálra, az átlagban 3,5-4,0 méteres, rendkívül szűk burkolatszélessége miatt ugyanis nem volt lehetőség kitérő manőverekre. A régi nyomvonal szélesítése és kétirányú közlekedésre való átépítése a közút szerint aránytalanul nagy környezetkárosítással járt volna, amelyet sem a társaság, sem az érintett szakhatóságok nem tartottak jó megoldásnak, ráadásul műszakilag is nehezen lett volna kivitelezhető.

Ami biztos: a jelenlegi Bánkútra (is) vezető út két ütemben épült meg. Az első szakaszt az ómassai elágazás és a mályinkai elágazás között (a jelenlegi 2513 j. út 4+650 km szelvénye – garadnai útcsatlakozás – és a 14+350 km szelvények – Farkas nyaki elágazás – között) 1987 végén adták át. Ezzel párhuzamosan kezdődött el a 25139-es jelű Bánkúti bekötő út tervezése, egy az erdészet által korábban készített terv felhasználásával. Ez utóbbit a 90-es évek elején adták át.

Törölték a közúthálózatból

– Mivel így a régi Bánkútra vezető utat gyakorlatilag kiváltották, ezért helyi közúttá minősítettük azt és az országos közúthálózatból is töröltük, hiszen nincs úthálózati szerepe. A régi „Bánkúti út” országos közúti csatlakozásainál „behajtani tilos” táblákkal hívjuk fel az arra közlekedők figyelmét az út használatának mellőzésére – írta a közút kommunikációs osztálya, akik elárulták azt is: kollégáik számára is érdekes élmény volt a régi munkatársakkal feleleveníteni a Bükk térség úthálózatával kapcsolatos tudnivalókat.

Néha azért kisebb „feladatokat” még kap az útszakasz: legutóbb tavaly szeptemberben használták néhány napon át kerülőútként az ómassaiak, amíg a miskolci önkormányzat javította a júniusi villámárvízben megsérült településrészi utakat.

Látványosan pusztul

A régi bánkúti út egyébként látványosan pusztul, aszfaltot már csak néhol, mutatóban tartalmaz, a közepén szinte végig egy kisebb árok fut, csapadékosabb időszakokban valószínűleg a lezúduló esővíz csinált helyet magának. (Egyik olvasónk, Róbert üzenetben jelezte, hogy az út közepén futó árkot/mélyedést nem az esővíz okozta. "Pár évvel ezelőtt Bánkút szennyvízét bevezették Ómassára, és a csatornát ott vezették le. Kivágták 1 méter mélyen az egészet, és az ígérettel ellentétben nem aszfaltozták újra a kivágott részeket.") A szalagkorlát nagyobb részének már régen lába kélt, bár bizonyos szakaszokon néhány darab még fellelhető belőle.

Munkatársunk kedvence viszont egyértelműen annak a – hivatalos nevén – forgalomtechnikai tükörnek a maradványa, mely az egyik legszűkebb és legélesebb kanyarban árulkodik arról, hogy itt valaha nem csak turisták és kerékpárosok közlekedtek.

ÉM-TÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában