Helyi közélet

2018.11.06. 18:45

Lombikprogram: ha nem jön a gyerek

Miskolc - Magyarországon nyolc milliárd forint áll rendelkezésre a lombikprogramra. Interjú dr. Molnár Imrével, a miskolci Kaáli Intézet igazgatójával.

Miskolc - Magyarországon nyolc milliárd forint áll rendelkezésre a lombikprogramra. Interjú dr. Molnár Imrével, a miskolci Kaáli Intézet igazgatójával.

A miskolci Kaáli Intézet 2004 decemberében kezdte meg működését. A folyosó falát gyermekfotók díszítik. Olyan kisgyermekeké, akik a szüleiken túl az intézetnek köszönhetik, hogy megszülettek. Ha a falak beszélni tudnának, bizonyára elmondanák, mennyi szenvedés, bánat és boldogság járta már át ezt a folyosót. Magyarországon sajnos egyre nő azon párok száma, akiknek valamilyen egészségügyi probléma miatt nem lehet gyermeke, és van olyan is, hogy nem derül ki, mi lehet a háttérben, csak nem következik be a várva várt terhesség – mondja dr. Molnár Imre, az intézet igazgatója.

A jelenlegi törvény 45 éves korig finanszírozza a lombik programot.

Ez nemcsak Magyarországi jelenség…

Nem, olyannyira nem, hogy az elmúlt 15-20 évben világszerte megduplázódott a meddő párok száma. Sajnos a fogamzóképes korban levő párok 15-20 százaléka szenved attól, hogy a tervezett időpontban nem következik be a kívánt terhesség. Szerencsére a lombikprogram segítségével nagy százalékban sikerül terhességet elérni. A hozzánk fordulók kétharmadánál a hagyományos kezelés eredményes, egyharmad részben válik szükségessé a lombik program. 3-4 százaléknál nem több azoknak az aránya, akiknél a kezelés eredménytelen.

Ha önökhöz fordul egy pár, mi az első lépés?

Régebben két év sikertelen próbálkozás után javasoltuk a kivizsgálás elindítását, ma már úgy gondoljuk, hogy ha egy év rendszeres, védekezés nélküli házasélet után nem következik be terhesség, vállaljuk a vizsgálatokat. Közel 50-50 százalékban találunk férfi vagy női okokat a meddőség hátterében. Ebből 10-20 százalék, amikor mindkét félnél vannak gondok, illetve szintén 10-20 százalék, amikor egyik félnél sem találunk eltérést. Mindkét fél vizsgálata szükséges, a férfiak esetében ez viszonylag egyszerűbb, első lépésként egy spermavizsgálat elegendő. Nőknél laborvizsgálat, ultrahang-, mikrobiológiai, petevezeték-átjárhatósági vizsgálat szükséges a rutin nőgyógyászati vizsgálat mellett.

Amikor megállapítanak egy problémát, tudják is orvosolni?

Ez a talált eltéréstől függ. Szervi, műtéti beavatkozást igénylő eltérés esetén a területileg illetékes nőgyógyászati osztályra irányítjuk a beteget, mivel invazív beavatkozásra a miskolci Kaáli Intézetben nincs lehetőség, nincs altatóorvosi, műtői hátterünk. A meddőségkezelés kicsit szűkebb spektrumát van módunkban végezni a hagyományos (gyógyszeres és inszeminációs) kezeléseket beleértve. Sajnos lombikprogramra – bár az intézet indulása óta szeretnénk – napjainkban sincs lehetőségünk. Ezt az elmúlt 14 évben nem sikerült elérni, bár az intézet alapítója, Kaáli professzor és az intézetünknek helyet adó megyei kórház mindenkori vezetése is minden lehetséges fórumon közbenjárt, de a szükséges OEP-támogatást nem sikerült elnyerni. De persze, ha valakinél elindul a lombikprogram, a gyógyszeres kezelést, az ultrahangos és laborellenőrzéseket már itt, Miskolcon is tudjuk ellenőrizni, végezni, a petesejt leszívására, a biológusi munkára és az embriótranszferre azonban a budapesti intézetben van lehetőség.

A nőknek tehát Budapestre kell menniük a beültetésre. Egyszer elég, ha elmennek?

Nem, legalább kétszer kell. Az első alkalommal a tüszők leszívása történik, majd három vagy öt nap múlva történik a visszaültetés, az úgynevezett embriótranszfer.

Ez elég költséges a házaspárnak…

Igen. Az utazás költséggel jár, de OEP-támogatott ciklusokban a gyógyszerköltségen kívül egyéb anyagi kötelezettség nincs.

Miért nem lehet mindezt Miskolcon elvégezni?

A személyi feltételek adottak lennének, a tárgyi feltételeket is meg tudnánk teremteni, az OEP-támogatás hiányzik.

2017-ben a kormány úgy döntött, hogy az OEP öt beültetést finanszíroz.

Eddig is öt ciklust finanszíroztak, de csak két megszületett gyermekig. A változás lényege, hogy az öt támogatott ciklus megmaradt, de újabb terhesség igénye esetén is további 4 támogatott ciklus áll rendelkezésre minden meddő pár részére. Eddig évente egy fix kvóta állt rendelkezésre az országban minden centrumnak, ami nagyjából 5500-6000 ciklus elvégzését tette lehetővé. Ezzel szemben ma Magyarországon 11-12 ezer beültetésre van szükség, igény. Nagyjából a felét tudtuk elvégezni, és hosszú várólisták alakultak ki.

A házaspárok sokszor az idővel is versenyt futnak. Hány éves korig végeznek beültetést?

A jelenlegi törvény 45 éves korig finanszírozza a lombik programot. A kormány elkötelezetten a népesedéspolitika mellé állt, a magyarországi meddő párok támogatását komolyan gondolja, mert amennyire én tudom, 8 milliárd forint plusz forrást tett elérhetővé a centrumok számára. Ez már elég lenne arra, hogy a valós igényeket ki lehessen elégíteni. Sajnos, a centrumok száma, ahol ezeket a beavatkozásokat el tudnák végezni, nem nőtt, jelenleg 10-11 támogatott centrum van Magyarországon. A várólisták rövidültek, de nem szűntek meg.

Miskolcon mennyit kell várni, ha valaki ma jelentkezik lombik- programra?

6-7 hónapot. A korábbihoz képest jobb a helyzet, de még mindig nem optimális.

Szükséges a beutaló?

Nem. Telefonon kell bejelentkezni, a konzultációra jelenleg körülbelül egy hónapot kell várni.

Visszajelzéseik vannak? Van, aki megmutatja a kisbabáját?

Igen, nagyon sokan. Az intézet falán már alig férnek a gyermekfotók, és reméljük, lesz belőlük még bőven.


[related-post post_id="4040100"]

[related-post post_id="4032386"]

[related-post post_id="4002878"]

[related-post post_id="3923716"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában