Helyi közélet

2018.11.11. 15:43

Olvasói levél: Ötven éve épül az „Y”-híd

Miskolc - Az elmúlt 50 évben immár negyedik alkalommal tolódik el az Y-híd építése.

Miskolc - Az elmúlt 50 évben immár negyedik alkalommal tolódik el az Y-híd építése.

Az 1967/68-as években reális lehetőség mutatkozott a kivitelezésre, mivel Miskolc Tiszai pályaudvaron a vasúti csomópont fejlesztése és kivitelezése – vágányhálózat-villamosítás, biztosító berendezés – befejeződött. 1968 őszén az Északterv mérnöki gárdája elkészítette a tanulmánytervet, melyben a MÁV részéről tevékenyen közreműködtem.

A kivitelezés elmaradásának akkori okai között meghatározó volt a jelentős költségű kisajátítás.

A tervezett 5-600 millió forint(!) 15-20 százaléka volt. Ezt követően – sajnálatos módon – feloldották az érintett területen az építési tilalmat. A két közúti felüljáró műszaki állapota – a növekvő közúti forgalom miatt – jelentősen romlott, így 1988/89-ben sor került azok felújítására (acéltartók, pályalemezek cseréje). Az Y-híd építése ismét halasztódott az említett felújítás miatt. A térség közúti terheltsége közismert, reggeli-délutáni csúcsforgalomban elviselhetetlen.

A várt építés helyett az újbóli ígéretek jönnek (általában négyévenként), majd ezt követően az elhalasztás. Nem volt túl szerencsés a három önállóan kezelhető – Y-híd, intermodális csomópont, a 3-as főút elkerülő – pénzügyi, időbeli összekapcsolása. Ez csak akadályozója, gátja a mindenkori kivitelezésnek. Az EU pénzügyi források jelenlegi helyzete (csökkentés egyes területeken, zárolás) vészjósló jövőt vetít előre, mivel hazai pénzügyi források realitása csekély.

- Miskolci Sándor, okleveles közlekedési-­gazdasági mérnök -


[related-post post_id="3998572"]

[related-post post_id="3954111"]

[related-post post_id="3939935"]

[related-post post_id="3848115"]

[related-post post_id="3839562"]

[related-post post_id="3768055"]

[related-post post_id="3751282"]

[related-post post_id="3703071"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában