Suhaj Zoltán: Nem a mit, a hogyan a fontos

Szerencs - Suhaj Zoltánnal beszélgettünk festészetről, vaskapuról, bagolyságról.

Amikor a beszélgetés helyét és időpontját egyeztettük, Suhaj Zoltán festőművész egy szemerei alkotótábor és egy rozsnyói kiállítás megnyitója között volt. A szerencsi művész végül talált egy fél órát, amiből másfél lett.

Bagolyság

Még a találkozó előtt fontosnak tartotta megemlíteni, szinte csak éjszaka fest.

– Éjszakai bagoly vagyok – mondja Suhaj Zoltán. – Apám is az volt, a nagyapám is, sőt a fiam is az. Ez lehet, hogy genetika. Ha belemerülök, akkor hajnali kettőig, háromig festek, de ha igazán belemerülök, akár reggel hétig is. Jó az éjszaka. Lecsendesül a világ, a pszichém is. Teljes csend és nyugalom vesz körül, és bennem is végtelen nyugalom van. Mint minden, ez is fejben dől el. Meg kell teremteni a nyugalmat. Biztonsági őrként dolgozom. Fontosnak tartottam tudatosítani, hogy a munkahelyemen is festek. Egy mező közepén dolgozok. Tőlem tíz méterre legel az őz, cserreg a fácán, szalad el a nyúl. Sokan megkérdezték már tőlem, mikor dőlt el, hogy festőművész leszek. Ma már nem gondolom, hanem tudom, erre születtem. Teljesen természetes folyamatként éltem meg már gyerekkorom óta. Amikor az embernek megjön az esze, akkor ez tudatosul is. Nekem későn jött meg, talán harmincéves is lehettem. De az is lehet, hogy még most sem nőttem fel igazán.

Versenyzésről

A szerencsi művész azt vallja, nem a téma az igazán fontos.

– Nálam az alapelv, hogy nem a mit, hanem a hogy a fontos. A művész a saját belsőjét vetíti ki, legyen szó irodalomról, filmről vagy festészetről. Mindent festek, amihez kedvem van. Az évek során kialakult a stílusom, azon belül mindent megcsinálok. Nem versenyzek senkivel. Egyvalami mozgat, hogy a saját határaimon belül ki tudjak hozni mindent, ami bennem van. Nem keresem a témákat, azok keresnek engem. Beférkőznek az agyamba, aztán ha eljön az idő, akkor meg is festem. Van, hogy elkezdek megfesteni valamit, dolgozok rajta két hónapig, félig elkészül, és akkor befordítom a falnak és négy év múlva veszem elő. Ha fontos. Az idő nem számít. Monet percek alatt festett, Leonardo da Vinci Giocondája tizenhét év alatt készült el.

A vaskapu

Suhaj Zoltán soha nem folytatott képzőművészeti tanulmányokat.

– Járok alkotótáborokba, kiállításokra, és szinte mindig megkérdezik, kinél és hol tanultam. Ha valaki 25–30 éve fest, akkor rájön arra, nincs súlya a hivatalos papírnak. Négy év alatt nem lehet megtanulni festeni. Ha valaki nem tehetséges és nem tudja önmagát megugrani, azon a hivatalos papír sem segít. Mindig egy adott ponton vagyok, ahol azt döntöm el, melyik pontra akarok eljutni. Ha eljönne az idő, hogy azt mondom magamról, most már jó vagyok, akkor vége, leégett a gyertya. Vallom, mindig van hová eljutni és törekedni is kell rá. Három dolog kell ahhoz, hogy valaki művész legyen. Született tehetség, munka és szerencse. Ebből a szerencse körülbelül 90 százalék. Mindig úgy gondolom, van egy nagy birtok, amit egy kerítés vesz körül, azon pedig van egy nagy vaskapu. Ezt a vaskaput nem tudom kinyitni, ezt csak másvalaki nyithatja és engedhet be a birtokon belülre. Ha szerencsém van, akkor lesz valaki, aki megnyitja a kaput. Nekem szerencsém volt, mert megtalált a menedzserem, dr. Havas Csilla, a Havas Művészeti Ügynökség és Galéria tulajdonosa, aki lehetőséget lát bennem, így bekerülhettem a birtokon belülre.

A kudarc fontossága

A kritikára mindig odafigyel.

– A negatív kritika számomra ugyanolyan fontos, mint a pozitív. A kudarc a siker alapvető szükséglete, segít előre­haladni. Nekem inkább a festészet művészete a fontos, nem a művészet festészete. Egyre több alkotótáborba jutok el, ahol találkozok nálam jóval ismertebb festőművészekkel, akik általában dicsérik a munkáimat. Ez jó. Aztán majd szépen lassan megöregszünk, és majd én fogom dicsérni a fiatal festők munkáit. Így van ez rendjén.

- Bánhegyi Gábor -

Így vall saját magáról

„A festészet minden ágát kedvelem és egyenértékűnek tartom, bár jómagam a realizmust művelem. Nem tanultam senkitől, ugyanakkor mindenkitől. Mesteremnek magát a festészetet tartom. Az alkotásban nem a mit, hanem a hogyant tartom fontosnak. Festményeim megtalálhatóak egyaránt magyar, amerikai és európai gyűjtők tulajdonában is. Eddigi alkotói munkásságom alatt Magyarországon 20, Kanadában 3 csoportos kiállításon vettem részt. A 2015. évben a Zempléni Művészeti Tárlaton a Gyermekláncfű című festményem 300 kép közül elnyerte a közönségdíjat, ami azért is külön örömmel töltött el, mivel itt születtem, Szerencsen élek és alkotok.”