Falusi Csok

2019.05.10. 07:18

Településenként eltérő fogadtatás

Van, ahol várják az új kedvezményt, máshol inkább nem kérnének belőle.

Bájer Máté

Sok ház vár új gazdára megyénk kistelepülésein

Fotó: Bujdos Tibor

A falusi csok részben olyan, mint La Fontaine klasszikusának, az A városi és a mezei egér­nek modern újraértelmezése: élethűen mutatja be az eltérő településformák közti különbségeket. Másfajta viszonyok közt másfajta igények születnek.

A falusi csok támogatás legmagasabb értéke 1 gyermeknél 600 ezer, 2 gyermeknél 2,6 millió, 3 gyermeknél pedig 10 millió forint. Nemcsak új lakás vásárlására igényelhető, hanem felújításra és korszerűsítésre egyaránt fel lehet használni. A falusi csok egyik fontos feltétele a legalább egyéves folyamatos biztosítási jogviszony, ami stabil munkaviszonyt is feltételez.

A legmarkánsabb különbséget azonban az ingatlanpiac jelenti. Amíg a legtöbb városban nem kapunk a kikötéseknek megfelelő ingatlant pusztán a csokból befolyó összegből, addig falun az otthonteremtési kedvezmény mellett nem feltétlenül szükséges hitelt is felvenni, hiszen vidéken a házárak többnyire jóval szolidabbak.

A hivatalos álláspont szerint a vidéki települések elnéptelenedését célozta meg a kormány a falusi csok bevezetésével, amit 2486 helységben lehet igénybe venni. A megkötéseket úgy próbálták kialakítani, hogy azok a fiatalok otthonmaradását segítsék, megállítsák a centralizációs folyamatokat. Régóta megfigyelhető tendencia ugyanis, hogy az ifjabb generációk elhagyják szülőfalvaikat és a városokban keresnek biztosabb megélhetést.

Nem mindenütt lesz siker

Korábbi beszámolóinkból is kiderült, hogy a falvak közt is vannak gazdasági és infrastrukturális különbségek. Perén például nem várnak túl sokat a csoktól.

– A ’70-es évektől kezdve fogy a falu lélekszáma, Pere kezd elöregedni, a szülők pedig azt mondják a gyerekeiknek, hogy ha tudnak, menjenek el innen, mert a városban jobban lehet boldogulni – így írta körül Blaskó István polgármester a helyzetet.

– Mivel munkaviszonyhoz kötött a támogatás, ezért nem sokan érdeklődtek a csok iránt – fogalmazott Fekete Gyula, Olaszliszka polgármestere. Azt is hozzátette, hogy bár 70–80 ház áll üresen a településen, a fiatal munkavállalók hiánya miatt ezeket valószínűleg nem a csok segítségével fogják megvásárolni.

Ennél tovább ment Rozlozsnik Jánosné, Rudolftelep polgármestere, aki szerint a helyiek nem örülnek a vidéki csoknak. Állítása szerint komoly árnyoldala is van a kedvezménynek, ami náluk a közbiztonság terén jelentkezett. Egy idős hölgy házába vásárlási szándék ürügyén érkezett egy család, akik, miközben a tulajdonos nem figyelt, kinyitották az ablakot, éjszaka pedig ezen keresztül törtek be az ingatlanba – mesélte a polgármester asszony. Sokan remélik, hogy a csoknak köszönhetően túladhatnak ingatlanjaikon, éppen ezért válhatnak könnyebben bűntény áldozatává.

Megtalálják a számításukat

– Bodrogolaszi szerencsés helyzetben van, hiszen 64 helyi cég foglalkoztat munkavállalókat a fodrászaton át az őstermelőkig. A településen alacsony a munkanélküliek száma, sokan megtalálják számításukat, nem kell más városokba vagy külföldre mennie feltétlenül a fiataloknak. A legnagyobb bodrog­olaszi vállalkozás átlagosan 70–80 főt foglalkoztat. Már több család is érdeklődött arról a polgármesteri hivatalban, hogyan tudnák igénybe venni majd az új kedvezményt, sőt más településekről is jöttek háznézőbe a csok hatására – árulta el Kovács József polgármester.

Tibolddarócon is várják a programot. Nagy Sándor polgármester szerint már az előző csok is sikeres volt náluk, a kiterjesztett felhasználási lehetőség pedig még többeket vonz. Vannak olyan fiatalok, akik úgy döntöttek, visszaköltöznek a településre, hiszen itt sokkal olcsóbban tudnak saját házhoz jutni, mint a környező nagyvárosokban. A hivatalban is gyakran érdeklődnek a helyi ingatlanok ügyében. Az utazás sokaknak problémát jelentene, de több cég is vállalja a munkások szállítását, így inkább választják Tibolddarócot és a mindennapos utazást a munkahelyre – vélekedik Nagy Sándor polgármester, aki szerint a legfontosabb a megfelelő közbiztonság, az orvosi ellátás és az oktatás. Ha ezek rendben vannak, akkor egy kisebb község is lehet vonzó az ingatlanvásárlók számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában