Faültetés

2019.05.10. 19:30

Új fákkal gazdagodott a Népkert

Tíz darab nagyméretű, előnevelt ezüst hársfát ültettek el május 10-én, a madarak és fák napján a Népkertben.

Tajthy Ákos

Fákat ültettek a Népkerti Asztaltársaság tagjai

Fotó: Bujdos Tibor

Ahogyan arról korábban már többször beszámoltunk, a szervezetet körülbelül egy évvel ezelőtt hozta létre Dr. Barkóczi István miskolci vállalkozó, a Népkerti Vigadó tulajdonosa, mégpedig azzal a céllal, hogy Miskolc belvárosának legnagyobb történelmi közparkja a Népkert és annak környezete – a miskolci önkormányzat közreműködésével – folyamatosan fejlődhessen.

 

A faültetésen a Népkerti Asztaltársaságot alkotó vállalkozók, közintézményi vezetők, magánszemélyek mellett Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere, a DVTK jégkorongcsapatának és a DVTK-FUX női röplabdacsapatának képviselői, valamint a május 25-én rendezendő „Fuss a Népkertért” szervezői is jelen voltak.

Pfliegler Péter méltatta a Népkerti Asztaltársaság kezdeményezését.

- A miskolciak túlnyomó többsége el tudja azt ismerni, hogy az elmúlt években Miskolc városa jelentősen fejlődött. Ez a fejlődést generálta egyrészről a városháza, de elképzelhetetlen lenne egy települést úgy fejleszteni, hogy azt az itt élők, az itt vállalkozók ne támogatnák, ne segítenék, és ezeknek a vállalkozóknak a civil szervezetei, szerveződései jó ügyek mellé ne állnának. Köszönjük szépen az asztaltársaságnak, hogy segítenek nekünk abban, hogy a Népkert szebb, rendezettebb, élhetőbb és biztonságosabb legyen – mondta az alpolgármester.

Foglalkoznak a várossal

Dr. Barkóczi István fontosnak nevezte azt, hogy a városban egyre több vállalkozó gondolja úgy, hogy szeretnék segíteni a várost.

- Nagyon sokan azt gondoljuk, hogy Miskolcnak nekünk adni is kell, hisz itt élünk. Ennek hagyománya van, csak talán néhány tíz évig elfelejtettük azt, hogy a polgároknak a városával foglalkozni kell. Ki kell alakulni a városi polgárságban egy olyan rétegnek, aki igazának magáénak érzi a várost, akik azt tudják mondani: „mi itt éltünk, mi jól élünk és jól szeretnénk élni, boldogok szeretnénk lenni ebben a városban. Abban bízom, hogy ez a kör egyre nagyobb lesz – hangsúlyozta.

A vállalkozó hozzátette, nem ez volt az utolsó faültetésük, hiszen akár a zöldfelület pótlásával, akár a futópálya kiépítésével, de a még csak terveken létező fejlesztésekkel is az a céljuk, hogy a Népkert egy olyan parkká váljon amit a helyiek és a turisták is szívesen látogatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában