Helyi közélet

2017.11.14. 09:19

Új logó váltaná a régit Miskolcon

Miskolc - „Jobb helyeken megkérdezik az ott élőket, hogy milyen legyen. Egyáltalán mi a baj a régivel?”

Miskolc - „Jobb helyeken megkérdezik az ott élőket, hogy milyen legyen. Egyáltalán mi a baj a régivel?”

„Modern, egyszerű, ugyanakkor határozott formában kirajzolódnak a hegyek és völgyek vonulatai, benne van az innováció és az intelligens megoldások üzenete. A logó színét magyarázza, hogy Miskolc zöld város egy különleges természeti környezetben. Elrejtettünk benne egy érdekes kis szakmai játékot is, amely a világ egyik legtöbbször használt városlogóját idézi meg, kreatív formában: a szimbólumban egy szív is felfedezhető, utalva a helyiek város- és vendégszeretetére” – ekképpen jellemzi Miskolc új logóját egy marketingszakember egy korábbi, miskolci portálon megjelent cikkben.

A város nem hallgatta meg a véleményünket a logó kapcsán." Á. Tóth József

Szakmai beszélgetés

Úgy tudjuk, az említett forma váltaná majd Miskolc korábbi logóját, legalábbis erre utal a szakember nyilatkozata a kérdésre, hogy mikortól találkozhatunk vele: „köztereken, bizonyos rendezvényeken és szóróanyagokon már a napokban”, és erre utal a miskolci önkormányzat szóvivőjének kérdéseinkre eljuttatott rövidke válasza is: „A város új logójával kapcsolatosan a közeljövőben egy sajtónyilvános szakmai beszélgetést fogunk tartani, ezen többek között az ön által feltett kérdésekre is választ fog kapni.”

Miskolc új logója (?)

Az m betűt formázó alakzat azonban úgy tűnik – különböző okokból –, sok mindenkinek nem tetszik.

Az Észak Facebook-oldalán megosztottuk az alakzatot, több mint 21 ezren látták, és nagyon sokan kommentelték.

„Jellegtelen, semmitmondó. Jobb helyeken megkérdezik az ott élőket, hogy milyen legyen. Egyáltalán mi a baj a régivel?” volt a jellemző válasz. Volt, aki nem érti a zöld színt, szerinte a DVTK városában ez értelmezhetetlen. Többen Miskolc jellegzetességeit hiányolják belőle, és felvetődik egy érdekes probléma is, hajaz az ausztrál Melbourne logójára is, mintha arról koppintották volna, vagy legalábbis erősen inspirálta az alkotóját. (Az említett logót valaki posztolta is, tényleg látható a hasonlóság.)

Más a baj

Az új logó azonban nem csak a miskolciak körében verte ki a biztosítékot, a grafikus szakma is nemtetszését fejezte ki.

„Van a szakmának egy zárt Facebook-oldala, ahol elég heves vita alakult ki” – erősítette meg információnkat Á. Tóth József grafikus, az Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft. ügyvezetője.

„Nem annyira esztétikaiak a problémáink – bár nekem nem tetszik, de ez gusztus dolga –, sokkal inkább az a baj, hogy a város megint nem szólított meg a szakmán belül senkit. Nem írt ki pályázatot, nem kért ajánlatokat, terveket, nem hallgatta meg a véleményünket. Ez már így működik az utóbbi időben.”

Á. Tóth Józseftől megtudjuk, a tervezőkről nem sokat tudnak, nincs honlapjuk például, annyit tudni, hogy nem ez az első munka, amit a várostól kaptak, például a Diósgyőri vár arculatát is ők tervezték. Ez utóbbiról egyébként elismerően beszélt a grafikus.

„Az, hogy ez egy lopottnak tűnő logó, az már másodlagos rétege ennek a történetnek” – jegyezte meg, utalván arra, hogy az ausztrál logóhoz való hasonlóság szakmai berkekben is felmerült. Hozzáfűzvén, lehet, hogy véletlenről van szó, de az internet világában rövid idő alatt lecsekkolható, hogy van-e, volt-e már hasonló. És akkor elkerülhető a szakmai blama, esetleges pereskedés.

Anyagi kérdések

A logóváltás kapcsán óhatatlanul felmerülnek anyagi kérdések is. Az, hogy mennyibe kerül a városnak a tervezés, és mennyibe kerül a csere, hiszen majd minden fórumon – csak az önkormányzati cégek esetében sok-sok helyen – a régi, alig néhány éves, 2012-ben elfogadott logó szerepel.

Kérdéseinket újra eljuttattuk a miskolci önkormányzat szóvivőjéhez, de ez alkalommal semmiféle választ nem kaptunk. A hétfői napon viszont egy önkormányzati cégtől kapott meghívón már ez a logó szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában