Helyi közélet

2018.01.28. 10:44

Új pszichoaktív anyag kontra klasszikus drog

Borsod-Abaúj-Zemplén - A klasszikus drogok mellett már az új pszichoaktív anyagok okozzák a gondot.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A klasszikus drogok mellett már az új pszichoaktív anyagok okozzák a gondot.

„Kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség két férfi ellen. A vád szerint a másodrendű vádlott 2016 szeptemberében felkereste az elsőrendű vádlottat, hogy tőle kábítószert vegyen. A másodrendű vádlott összesen 4 ezer forint értékben vásárolt kábító hatású, zöld színű növényi törmeléket, amit cigarettába csavarva elszívott…” Egy példa a megye bíróságain szinte mindennapos büntetőügyek közül, amelyet drog birtoklása, vagy azzal való ­kereskedés miatt indultak.

Az élmezőnyben vagyunk

Vannak persze nagyságrendekkel nagyobb ügyek. Ha csak a közelmúlt legnagyobb fogására gondolunk, az ­Ormosbányán talált ­droggyárra, amelyet egy elhagyatott pincerendszerben alakítottak ki azok, akik azóta már a rács mögött várják, hogy megkezdődjék ellenük a bírósági tárgyalás. ­Marihuánát termesztettek nagy ­mennyiségben.

Bár valamelyest időről időre változik a helyzet, de nagyjából a kábítószer-bűncselekmények több mint harmadát a fővárosban vagy Pest megyében regisztrálják. Utánuk a legtöbb kábítószer-bűncselekményt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyékben követik el.

Itt vannak a dizájnerdrogok

A dizájnerdrog olyan szer, amit kimondottan azzal a céllal állítanak elő laboratóriumokban, hogy a már illegális szereknek legális helyettesítőjeként a piacra dobják őket. Molekulaszerkezetük eltérő, hatásmechanizmusuk azonban nagyon hasonló az illegális szerekéhez. Bár a legtöbb új pszichoaktív anyag dizájnerdrog, ugyanakkor nem mindegyik – így például megjelenhetnek a piacon olyan növények vagy növényszármazékok is, amelyek eddig nem voltak szabályozva. Az új pszichoaktív anyag pontosabb meghatározás. Az új pszichoaktív anyagokat nem teszik fel rögtön a kábítószerek ­listájára, hanem az úgynevezett C-­listára kerülnek.

Kockázatértékelés után

A demokratikus jogalkotás egyik alapkövetelménye az átlátható, tudományos bizonyítékokra épített döntéshozás – különösen akkor, ha a végső eszköznek tekintett büntetőjogról van szó. Egy jogállamban csak akkor kerülhet fel egy szer a kábítószerlistára, ha tudományosan alátámasztható, hogy fogyasztásának közegészségügyi kockázatai szükségessé és arányossá teszik a büntetőjogi szankciók alkalmazását. Ezt egy alapos kockázatértékeléssel lehet megállapítani – az államnak ugyanakkor érdeke, hogy a kockázatos szerek addig se ­kerüljenek korlátlan forgalmazásra, amíg ez a ­kockázatértékelés lezajlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában