A néptánc örömöt ad és felszabadít

Ezúttal a gyermekek jelentkezését várták. Gombos Zsófia Gerda és Vrastyák Balázs páros táncban mérette meg magát. Végül a döntőbe nem jutottak tovább, de így is szép eredményt értek el, hiszen a videó zsűri kiválasztotta őket a televíziós előválogatóra. Több, mint 150 jelentkezőből 12 párt és 12 fiú szólót választottak ki. Mind a 24 szóló, zsűri előtt táncolta valamelyik táncát. Ebből a felvett anyagból készült két 50 perces film is. Végül 12-en jutottak tovább, ebből 8 fiú szóló és mindössze négy pár.

„Ha beteg vagyok, meggyógyít”

„Már egészen kicsi koromban, – úgy három éves lehettem – itthon a nappaliban kezdtem el pörögni-forogni és közöltem, hogy pörgős szoknyában, befont hajjal szeretnék táncolni. A szüleim tudták, hogy ez csak a néptánc lehet.” Így emlékszik vissza a 12 éves Zsófi a kezdetekre.

Számára a hagyomány egy olyan életmódot jelent, ami kitölti a mindennapjait, tartást ad, gyökerein keresztül erősíti testben és lélekben egyaránt. Irányt mutat a múltból a jelenen át a jövőbe. Amikor táncol, az hatalmas öröm számára, felszabadult lesz tőle. „Tánc közben megszűnnek a bajok, ha beteg vagyok, meggyógyít!” – mondta. Zsófi felnőtt korában is ezzel szeretne foglalkozni, táncot szeretne tanítani gyerekeknek. Szülei állítása szerint gyermekük érzékeny kislány, tele szeretettel. Hihetetlen mozgásigénye van, fáradhatatlan, különösen ha táncról van szó és határozott egyéniség. Azért jelentkezett a műsorba, mert szerette volna megmérettetni magát. Amikor megtudta, hogy a videó zsűri kiválasztotta őket, már az is nagy öröm volt számára.

„Különleges kincs”

„Óvodás koromban kezdtem ismerkedni a néptánccal, és első osztálytól negyedikig a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola – az én általános iskolámban tartott – óráira jártam. Az első pár évben még nem gondoltam túl komolyan, csupán szórakozásból csináltam, de egyre jobban megszerettem a táncot. Negyedik után a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulója lettem, és ekkor jelentkeztem a Szinvavölgyi Néptáncműhely – akkor még – „aprók” csoportjába, ahol három éve táncolok” – fogalmazta meg a 13 éves Balázs.

Számára a hagyomány leginkább annyit jelent, mint egy különleges kincs, ami megkülönbözteti a nemzetet a többi országtól és népétől. Egy jel, ami kiemeli a magyarokat a népek sokasága közül és ha ez elveszne, nem maradna semmink, tehát őrizni és ápolni kell – mondta. Hozzátette továbbá, hogy örül annak, hogy azt csinálhatja, amit a legjobban szeret. Felnőtt korában szeretne civil foglalkozást is, építészmérnök szeretne lenni. A családja is rendkívül büszke Balázsra, hiszen hagyománya van náluk a néptáncnak. A mikófalvai apai dédnagyapa szintén néptáncos volt. „Régi vágyam teljesült és elképesztő módon örültem neki, amikor megtudtam, hogy kiválasztottak.” – jegyezte meg Balázs.

A fiatal táncos meg szeretné mutatni a korosztályának, hogy milyen fontos a népi kultúra, hogy kötelességünk lenne őrizni a hagyományokat.

A gyermekeket tánctanáraik, Boncsérné Szinai Tünde és Maródi Attila készítette föl a megmérettetésre.